Egyre több jel mutatja: a klímaválság elkezdődött és bizony kevés eszköz maradt a kezünkben, hogy bármilyen pozitív hatást elérhessünk a változások terén. Az egyik legszámottevőbb elhatározásunk, hogy milyen eszközt választunk, amikor eljutnánk egyik pontból a másikba. De kapunk egyértelmű információkat az e-közlekedésről?

Mi alapján döntsünk?

Ahogy fejlődünk születésünk után, mindig ezernyi, és lehetőleg különféle információ támogatja előrehaladásunkat az életben. Míg gyermekkorunkban az elvárásokkal befolyásolnak minket, felnőttként már a saját utunkat járhatjuk, ehhez választva ki a magunk számára leghasznosabb tudnivalókat. De valljuk be, még ha tényleg koncentrálunk is, annyi szakmailag is alátámasztott irányvonallal találkozunk, hogy ember legyen a talpán, aki lelkiismeretfurdalás nélkül tudja letenni a voksát egyik vagy másik trend mellett.

Ahogy a zöld energia térnyerését vagy annak akadályozását figyelhettük, nem lepődünk meg, hogy ugyanez a folyamat pepitában játszódik le a zöld közlekedési eszközök terén is. A lobbi minden marketingeszközt bevetve dolgozott az elektromos hajtású járművek népszerűsítésén, nem sajnálva a befektetést, a rászánt időt és pénzt. Természetesen ezen évek alatt a belső égésű motorok gyártói sem maradtak tétlen, hogy minden ellenkezőjéről meggyőzzék a vásárlókat. Hogy a pénz motiválja a gazdaságot, azzal nem árulunk el nagy titkot, mindazonáltal még mindig él bennünk egy ideális kép arról, hogy „valaki” szem előtt tartja esetleg a bolygó és az emberiség jövőjét is.

E-rre?

Sokszor nem tudjuk, milyen irányba induljunk és mely cselekedetünkkel ártunk a legkevesebbet a bolygónak, pedig igyekszünk környezettudatosan élni. Legalábbis annyira, amennyit az életkörülményeink engednek. Mert az is egy irány lehetne, hogy mindenki egyszerre hagyja el a városokat és válunk önfenntartóvá. Járhatnánk kerékpárral vagy gyalog a patakhoz vízért, talicskával hordjuk a trágyát a földekre a növénytermesztéshez. Sőt, egyes jóslatok szerint ez a jövő.

Ugyanakkor élünk jónéhányan „sokat szidott” városlakóként, akik mégis iparkodnak környezettudatosabban élni, mint amilyet festenek rólunk. Hogyan közlekedünk? Bizony, felszállunk a tömegközlekedési eszközökre, felülünk a kerékpárunkra vagy gyalog közelítjük meg a kinézett helyeket. De nézzük, milyen kérdésekre feleljünk magunknak, ha e-autóban kezdünk gondolkozni:

  1. Közlekedési szokások. Miért van szükségünk az autóra? Milyen távolságokat fogunk vele megtenni? Minden nap 20 km-t utazunk a munkahelyre, azután haza? Ezek a rövidebb távok egyelőre az e-autók mellett szólhatnak a belső égésű motorral szemben – persze ennél is kisebb ökolábnyommal jár tömegközlekedési eszközök használata.
  2. Lakóhely. A családi ház autóbeállójához telepített töltő, amely az energiát a rajta lévő napelemekből nyeri, a legzöldebb megoldás lehet a jelenlegi választékból. A fosszilis energiával töltött e-járművek mégsem a legkörnyezetkímélőbbek ezek szerint.
  3. Költségek. Bár az Európai Unió, és sok tagország célja évről évre emelni az elektromos autók számát az utakon, a tulajdonosokat terhelő költségek a kormányzati kedvezmények ellenére sem kímélik a pénztárcánkat. Az „újdonság”-okhoz hozzátartozik, hogy a háttér megteremtése is időbe kerül, azaz jelen esetben a szervizhálózat, a szakemberek képzése még nem hasonlítható össze a több mint 100 éves múlttal rendelkező benzinhajtású gépjárművekével.
  4. Carsharing. A közös gépjárműhasználat már azzal a lépéssel is környezetbarátabb megoldás, hogy nem növeljük a saját részre való gyártással az ökolábnyomunkat, nem szennyezzük és nem aknázzuk ki a földeket, vizeket általa.
  5. Környezeti terhelés. Még nem a tökéletes „termékekkel” találkozhatunk az utakon és ha a teljes életciklust vesszük figyelembe, a gépjárműhöz a gyártás során felhasznált nyersanyagok bányászatától az üzembehelyezésig, akkor a CO2-megtakarítást nagyítóval kereshetjük az elképzelésekhez képest. Ahogy a napelemeknél is gyakran szóba kerül, nem csak az előállítás, hanem az élettartamot követő elhelyezés is komoly környezeti terhelést jelent az akkumulátorok tekintetében.
  6. Befektetés a jövőbe. Bár városi közlekedésben, munkába járás vagy a bevásárlás intézésekor mindenképpen ökolábnyom-csökkentő tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalogosan megtett út, a zöld technológia mellett való voksolás a gyártás és szervizháttér fejlődését támogatja, még ha jelenleg a környezeti terhelés nem is elhanyagolható. Ugye, van mit átgondolni?

Wágner Rózsa

Előző cikkAz olvasás meghosszabbíthatja az életünket
Következő cikkAz unokával jóban lenni – nem jog, hanem kiváltság