Késő váltani? Az ember úgy gondolná, hogy 40-es, pláne 50-es éveire valaki kitalálta már, hogy mi az a munka, amihez jól ért, ad abszurdum, amit szeret is csinálni, és – nem mellesleg – meg is él belőle. Ám az élet azt igazolja: néha szükség van (nagy) váltásra is, ehhez pedig nem mindig elég a hirtelen döntés: felmondok!
Joó Zsuzsa karriertanácsadót akkor ismertem meg, amikor magam is válaszút előtt álltam. Én fiatal voltam, a pályám felfelé ívelő vonalán, de nem éreztem jól magam a helyemen. Megdöbbentő volt megtapasztalni, hogy Zsuzsa olyan szinten talált bele a problémáimba a kérdéseivel, hogy az már szinte megdöbbentő volt. És fel is tette azokat a kérdéseket, amelyek – amint megválaszoltam őket magamnak és neki – már meg is adták a választ arra, hogy mi a bajom és mit lenne érdemes tennem. Ekkor derült ki számomra, hogy a karriertanácsadás nagy részben emberismeret és pszichológia is. Én akkor léptem, és utólag igazolódott: jól léptem. Ám azóta Zsuzsa is lépett: már kizárólag az idősebb generációkkal foglalkozik. Kiderült ugyanis, hogy a világ ebből a szempontból is óriásit változott: már nem az első munkahelyükről mennek nyugdíjba az emberek, és más értéke van a tapasztalatnak, rugalmasságnak is.
– Miért épp a középkorúakkal vagy annál idősebbekkel foglalkozol? Nekik nem húzták már le a rolót?
– Kit nevezünk középkorúnak? 40 felett már nem mondhatjuk senkiről, hogy fiatal. Ráadásul az életközepi válság 45-55 év között történik meg mindenkivel, amikor többek között arra is választ kell(ene) adnia magának, hogy jó helyen van-e, azzal foglalkozik-e, amit szeret, vagy ami számára fontos, és a következő 20-25 évben hova akar bemenni dolgozni minden reggel?
Ráadásul a nyugdíjkorhatárt nagyon meg fogják emelni egész Európában, tehát a mai 20-30 évesek elkészülhetnek arra, hogy 70-75 éves korukban mennek majd nyugdíjba – hívja fel a figyelmet Joó Zsuzsanna a karrierváltás szakértője (karriertanacsado.hu).
– Tehát tetszik, nem tetszik, a felnőtt életünkből (ami mondjuk kezdődjék 20 éves korunkban) kb. 45-50 évet a munkaerő-piacon kell töltenünk. Majd utána lehet lehúzni a rolót. Azért foglalkozom elsősorban a 45 év felettiekkel, mert én is ehhez a korosztályhoz tartozom, így hiteles vagyok számukra. Az életközepin már átestem, így rendelkezem tapasztalatokkal ebből a válságból, ezt már megoldottam.
Tanulás, munka, tanulás
– Aki eddig nem találta meg vagy ki magát, az már sosem fogja, nem?
– Ez óriási tévedés! Az egészséges felnőtt folyamatosan változik. Újabb és újabb élethelyzetekbe kerül, tapasztalatokat szerez, sok fájdalmon és örömön megy át. Embereket veszít el, új kapcsolatokat épít, munkahelyeket változtat. Az anyagi helyzete, a lakóhelye is változhat az évtizedek alatt. Ez mind kihat rá, és ettől változik/változhat a világképe, az önismerete, az értékrendje. Arról nem is beszélve, hogy újabb és újabb lehetőségek, új szakmák jelentkeznek, amelyekre idáig még nem is gondolt.
50 felett már kirepülnek a gyerekek a családi fészekből, tehát nem igényelnek napi szintű foglalkozást, és sokan ilyentájt indulnak el a lelki fejlődés útján. Egyszer olvastam egy idézetet, ami valahogy így hangzott: Ha az elmúlt négy évben nem változott meg a véleményed valamilyen fontos dologban, vagy nem jutottál új álláspontra, ellenőrizd, ver-e még a szíved. Lehet, hogy már halott vagy.
– Pénztárosból üzletkötő? Vagy fodrászból marketinges? Mire akarnak váltani az emberek? Mi a legnagyobb ugrás?
– Rengeteg esettel találkoztam az ügyfeleim között, de ami jelenség értékű, azt a 40+-os, diplomás, városi, esetleg vezetői pozícióban lévő embereknél tapasztalom. Főleg azoknál, akik egy multinál dolgoztak, és teljesen elegük lett, esetleg kiégtek. Már akár 30-as éveik vége felé is megugorják azt, hogy otthagyják az eredeti végzettségüknek megfelelő munkát, és szakmát tanulnak. Ismerek asztalost, péket, cukrászt, légkondi szerelőt közülük. Egy bírónő két évtized után otthagyta a közalkalmazotti állását és ruhaboltot nyitott. Mindegyikük imádja az új szakmáját.
– Azért ezekhez a változásokhoz elég komoly elszántság és új ismeretek szerzése, tehát tanulás, fejlesztés kell. Meg tudja ezt lépni egy 50-es? Vagy csak nyavalyog?
– Van egy mondás: „Életed egy tizedében még történnek veled a dolgok, a többiben azonban már rajtad múlnak.” Aki csak nyavalyogni tud, az nem jön hozzám, az bennragad a régi helyzetében. Akinek már nagyon fáj a jelenlegi helyzet, kellően motivált és elszánt, az viszont némi tájékozódás után mer lépni. Ne feledjük, egy 50 éves előtt még 15-20 év áll, amikor dolgozni fog!
Nem mindegy, milyen tanulmányokra lehet alapozni
– Ha valaki tanácsot kér, akkor már eleve gyenge – az erősek megoldják maguk is, nem?
– Ez pont fordítva van. A gyengék nem kérnek tanácsot, mert nem mernek, vagy nem hiszik el, hogy mindenen lehet változtatni. Ezért leginkább a kifogásaikba menekülnek, és minden marad a régiben. Az erősek közül sokan vannak, akik mernek ugrani, sokszor akár az ismeretlenbe is. Tudom, mert ilyet már én is csináltam többször az életem folyamán.
Az okosok viszont informálódni szeretnének, mielőtt mindent feltennének egy lapra. Ekkor keresnek meg engem, aki a pályamódosításokra specializálta magát.
– Mekkora a munkaerőpiaci részesedése annak a korosztálynak, amellyel foglalkozol?
– Erre nincsenek adataim. Ami tudható, hogy az ország lakosságából a 40 és 75 év közöttiek nagyságrendekkel többen vannak, mint a fiatalok. Természetesen sokan közülük már kiestek a munkaerőpiacról, mivel ők még korán – a nők akár 55 éves korukban is, majd 62-64 évesen is – elmentek már nyugdíjba. De a jelenlétük és a számosságuk meghatározó hazánkban. Az 50+ korúak esetében, főleg a vidéken élőknél az a sajátságos, hogy nem beszélnek nyelveket, a számítógépes ismereteik hiányosak, egészségi állapotuk sajnos rossz. Ilyen alapra nehéz új házat építeni, és ilyenre nem is tudok. De azok a fiatalos középkorúak és idősek, akik együtt haladtak a korral, bizony nem egy esetben a fiatalokat megszégyenítő kompetenciákkal, lelkierővel, tudással, tapasztalattal és munkabírással rendelkeznek.
A mai ötvenes a régi negyvenes! És ez már nem egy mondás, hanem a valóság – tette hozzá Joó Zsuzsa karriertanácsadó. Úgy tűnik tehát – és ezt már én tapasztalom – hogy egyre többen vannak azok, akik szerint a munka nem csupán az életbenmaradás eszköze, hanem az önmegvalósításé is. Egyszerűen eljött az az idő, amikor a munkát élvezni is szeretnénk, nem csupán „túllenni” rajta.
Kéky Kira
