A szandálban nyáron a lábaink is nagyobb figyelmet kapnak, mert szem elé kerülnek. Egészségüket óvnunk kell, hiszen sok munkájuk van abban, hogy általuk nap mint nap eljussunk a kívánt helyre. Életünk folyamán közel négyszer kerüljük meg gyalog a Földet – ha megfelelő módon használjuk és ápoljuk őket.

Mesteri konstrukció

Tudta, hogy a lábfejben közel 30 csont és ízület található? 60 izom, több mint 100 szalag és 214 ín alkotják az egyik legfejlettebb „szervünket”. Innen indulnak az izomkötegek, amelyek a testünket tartják, és lehetővé teszik az állást, a futást, a sportolást, a súlyok cipelését is. Az emberek alig 20%-ának van „normál” formájú lábfeje.

Jelek, tünetek

Hólyag a sarkunkon, tyúkszem, sarkantyú, kalapácsujj vagy bütykök – ezek mind fájdalmat és lassabb napi menetet eredményezhetnek. Befolyással vannak a hangulatunkra is, mert minden lépésnél emlékeztetnek, hogy nem tudunk tőlük futni vagy ugrani, és jobban is tennénk, ha ülve maradnánk.

Problémát okozhat egy rosszul megválasztott cipő, amely sérti vagy deformálja a lábfejünket. A magas vagy lapos sarkak, szűkre szabott lábbelik divatosak lehetnek, ám elváltozásokat indukálhatnak. Megjelenhet süllyedés vagy lúdtalp. Lábfájdalmat okozhat túlsúly, kevés mezítláb járkálás, még kevesebb ápolás és figyelem.

Hogyan támogathatjuk lábfejünk egészségét?

Az idő melegedésével lekerül a zokni és a harisnya, a zárt cipőt szandál váltja fel. Az esztétikai problémák tűnhetnek fel először. Pedikűrös vagy enyhébb bőrkeményedések esetén otthoni ápolás is segíthet a jó megjelenéshez. A körmök röviden tartása szintén előnyös, mert a cipő ezáltal nem nyomja lábfejünket. Azonban a könnyen kezelhető bőrproblémákon kívül több dologra is kell figyelnünk.

A jó cipőválasztás ugyanis az egyik legfontosabb, amit lábainkért tehetünk. A hibák és hiányosságok kihatnak az egész testünkre, hát- és csípőproblémákhoz vezethetnek, amelyek igen fájdalmasak.

Érdemes napi 10 perc lábfej tréninget tartani. A lábujjakkal emeljünk fel kisebb tárgyakat a padlóról, vagy a térdeinket zárva tartva körözzünk lábfejeinkkel ki és be. A mezítláb járás az egyik legegyszerűbb feladat, amely azonban szinte az egész testünkre hatással van. Javítja a keringést, dolgoznak a lábfej és a vádli izmok is. Lábfejünk kénytelen a helyes mozdulatokat végezni és a talaj egyenetlenségeit mozgással kiegyenlíteni, így erősödnek az izmok és támogatjuk az egészséges boltozatot is.

Sport

Az életünk során közel 170 km-t teszünk meg saját lábainkon. Már csak ezért sem lenne nagy kérés lábainktól a fitten tartásuk. Ha sportolunk, nem csak az egészséges életmódért teszünk lépéseket, hiszen a sakkon kívül kevés olyan sportág van, amelyhez ne használnánk „futóműveinket”.

Mindegy, hogy kézilabda, foci vagy hoki, a labdajátékok esetében a lábaink gyors mozdulatokat tesznek, és olykor a sprint is megjelenik a kihíváslistán. Húzódás, kifordulás, szalagszakadás sajnos előfordulhat egy-egy rossz mozdulatot, az ellenféllel való ütközést vagy túlterhelést követően.

A súlyzós gyakorlatoknál sem elhanyagolható a megfelelő bemelegítés. Az instabil felületen való mezítláb állás és gyakorlatok megtétele nem csak az izmokat aktiválja, hanem javítja a koordinációnkat és az egyensúlyérzékünket, erősíti a mélyebben lévő izmokat is.

A tánc külső szemlélőként könnyed mozdulatsornak tűnhet, azonban tartás, egyensúly és erő szükséges hozzá, amit edzéssel érhetünk el. A lábainkra ez esetben is szükség van, a lábizmaink végzik a legtöbb munkát tánc közben. Figyeljük csak meg egy táncos bulit követően, hogyan érezzük magunkat, lesz-e izomlázunk a lábunkban?

Egy kellemes lábfürdővel időjárástól függetlenül kényeztethetjük lábainkat, mi is megpihenhetünk. Lazítás mellett hideg-meleg váltófürdőt is alkalmazhatunk a vérellátás javításáért. A vízbe tehetünk illóolajokat, amelyek a fürdő hatását is fokozzák.

Wágner Rózsa

Előző cikkKevesebb cukor – nem csak az alakunk miatt
Következő cikkAz erjesztett élelmiszerek egyre népszerűbbé válnak