Aki más embereknek akar megfelelni, a külső elvárások alkotta börtön lakójává válik. De ki akar önként így élni? A természetességgel nem csak kiegyensúlyozottabbak lehetünk, hanem a külvilág is mosollyal jutalmazza, hiszen érezni fogja kisugárzásunkon. Egyszerűbb, ha önmagunkat adjuk.
Alkotások vagyunk
Minél természetesebb valaki, és minél kevesebb művi beavatkozáson esett át, annál inkább irigység tárgyának van kitéve. Bár a plasztikai műtétek és kisebb-nagyobb eljárások teret hódítanak, igazából ezekkel is a természetesebb vonalakat akarja visszaállítani a legtöbb erre vállalkozó.
Ha tisztában vagyunk az erényeinkkel, ne rejtegessük azokat! Fordítsuk valódi előnyre, hangsúlyozzuk és játsszunk velük! Büszkék lehetünk a természetes hajszínünkre, a bőrünkre, a szemünkre, a szánk formájára, sorolhatnánk sokáig. Nőként számtalan lehetőségünk van pl. egy kis sminkkel kiemelni ezeket. Ha az alakunk okoz elégedettséget, a velünk született adottságok mellett a ráfordított „munka” is önbizalommal tölthet el, hiszen egy sportos alakhoz nagy odafigyelés és heti több óra edzés szükséges, mindezt éveken keresztül fenntartva. Ha megtaláltuk azt a sportot, amiben örömünket leljük, akkor az edzés is „szórakozás” és kikapcsolódás, mintsem kemény munka, még ha másnap érezzük is az izomlázat.
Mosoly és nevetés
Nem csak egészséges, hanem a kisugárzásunknak is jót tesz. Próbálta már, hogy a tükörbe néz komoly arccal, majd magára mosolyog? Ha reggel indítja így a napot, jobb hangulattal érkezhet a munkahelyére. Ha kedélyes kollégákkal vagyunk körülvéve, használjuk ki a lehetőséget, és a képernyőmentes szünetekben a munka helyett beszélgessünk vidámabb témákról. A humor nem csak a munkaidő elteltében lesz segítségünkre, hanem a stresszt is csökkenti szervezetünkben.
A mosolygástól és nevetéstől megnő az endorfin és a szerotonin nevű hormonok szintje, amelytől nagyszerűen érezhetjük magunkat. A vírusokkal teli tavaszi időben méginkább szükségünk van a nevetésre, mert kutatások bizonyították, hogy hatással van az immunrendszerünkre is.
Egyediek vagyunk
Ha hasonlítunk is felmenőinkre, külsőleg és belső tulajdonságainkban is egyedülállók vagyunk a világban. A hovatartozás igényének érzése nem véletlen, ugyanis az ember társas lény. Azonban ez nem ellenkezik azzal a szükséglettel, hogy önmagunk lehessünk. Ne szégyelljük az érzéseink kimutatását, ha sokat nevetünk, vagy a legjelentéktelenebbnek tűnő történéseken is meghatódunk.
Különlegesek vagyunk a természetes hajszínünkkel, ez az egyik legmesszebbről látható ismertetőjegyünk. A polcról választott hajfestékek és színezők csak a tömegbe olvadást támogatják, a külsőségek terén mindenképp.
Viszont ha jobban belegondolunk, egymással kölcsönhatásban lévők a magabiztosság és a kisugárzás. Minél inkább jóban vagyunk magunkkal, kibékültünk az adottságainkkal és tisztában vagyunk vele, hogy mit teszünk meg magunkért, annál magabiztosabbak vagyunk. Ez pedig „vonzóvá” tesz minket mások szemében is, keresettebb a társaságunk.
Hogyan legyünk szürkék?
Van, amikor nem akarunk a középpontban lenni, és kicsit elbújnánk a világ elől. Mégis ki kell mozdulnunk, bejárni a munkahelyünkre, elvégezni a kötelező feladatainkat. Hogyan tegyük mindezt feltűnés nélkül?
- Nem vesznek észre, ha morcosak vagyunk! Az emberek nagyrésze ugyanis ezzel az arckifejezéssel él. Mindegy, hogy reggel vagy este van, otthon vagy társaságban töltik az idejüket.
- Felejtsük el a mosolygást! Így biztosan nem akarnak beszélgetni velünk!
- Vásároljunk az évszak trendjének megfelelően, hordjuk ugyanazokat a darabokat, mint a 7-es busz többi utasa.
Amint elhagyjuk, hogy a magánéletünkben mások elvárásai szerint éljünk, felszabadulunk és ez messziről érződni fog a kisugárzásunkon. A mosoly komoly fegyver, nem szabad elfelejteni! Legnagyobb előnye, hogy feldobja a napunkat, és ezért mi magunk tehetünk.
Wágner Rózsa