Bizonyos személyek közelében jól érezzük magunkat, feltöltődünk energiával, míg mások csak viszik tőlünk és kifacsartak vagyunk egy találkozót követően. Nem értjük, hova tűnik a lendületünk, miközben eredetileg egy kellemes baráti csevejre indultunk. Viszont vannak jelek, amelyeket észre véve csökkenthetjük a nem őszinte kapcsolataink számát.

Van, aki csak visz

Egy telefonbeszélgetés vagy egy találka után fáradtnak érezzük magunkat? Megéri kicsit elemezni a helyzetet! Mi az, amitől kellemetlenül érezhetjük magunkat? Milyen a partner, akivel kommunikáltunk? Csak a negatív oldalát látja mindennek és egyedül a problémákról tud beszélni, de nem hajlandó változtatni a hozzáállásán? Vagy ő maga az egyetlen téma? Esetleg sokat kritizál másokat, míg magán nem látja meg a javítandókat? De az is lehet, hogy egyszerűen csak felületes témákat érint, és egy mélyebben szántó beszélgetéstől már menekül is? Elbeszélünk egymás mellett, vagy játszva el akarja velünk hitetni, hogy megvezet minket a saját megérzésünk rájuk vonatkozóan? Mennyi ismérv, amelyek mentén már elindulhatunk annak feltérképezéséhez, vajon miért nem érezzük jól magunkat valaki társaságában. (A szóban, érzelmileg bántalmazókat, játszmázókat és manipulálókat most nem említem, bár őket is a határaink meghúzásával tarthatjuk távol a viselkedésük felismerését követően.)

Tehát amikor meg tudjuk fogalmazni magunknak, mi zavart a másikkal töltött idő alatt, azon is elgondolkodhatunk, vajon az miért feszélyez vagy bosszant minket. Az embertársaink tükröt tartanak nekünk, és önvizsgálatra is sort kell kerítenünk időközönként. Ha viszont oda jutunk, hogy többszöri találkozás és sokadjára való tanulmányozás után sem pozitívak az érzéseink az illetővel kapcsolatban, érdemes azon a körön kívül tartani őt, akikre időt szánunk. Hosszú távon a saját egészségünket szolgáljuk ezzel.

Ők azok!

Kémia nem csak a párkapcsolatokban, hanem a baráti kapcsolatokban is megfigyelhető. Szimplán működik. Van, akivel egy hullámhosszon vagyunk, sokszor az első pillanattól, és valakivel nem találjuk a közös hangot. Ha volt már igazán működő barátságunk az életünkben, tudjuk, hogy milyen érzés, amikor önmagunk lehetünk egy másik ember társaságában. Ha még nem volt, íme néhány tulajdonság, gesztus, amelyet a másik felől tapasztalhatunk irányunkban.

  1. Egyszerűen jól érezzük magunkat a közelében, vagy egy telefonbeszélgetés alkalmával. Feltöltődünk, és energikusan kezdünk neki bármely tevékenységünknek. Sőt, már várjuk a következő találkozót!
  2. Tiszteletben tartja a határainkat. Ritkaság számba megy, hogy viták és faggatózás, magyarázat követelése nélkül tudunk kommunikálni bárkivel. Az csak egy lépés, de nem garancia, ha mi megadjuk a kellő tiszteletet az adott személy számára, hiszen ő magának is így kell cselekednie. Nem osztogatni a kéretlen tanácsokat és tudni, mikor minek van itt az ideje.
  3. Támogat az álmaink megvalósításában, ahelyett, hogy lebeszélne róluk. Vágytunk valamire régóta, amire eddig még nem volt lehetőségünk, ő viszont ismeri az oda vezető utat, amelyet meg is mutat nekünk.
  4. Erősít Minket és segít észre venni a jó oldalunkat! Támogatja a fejlődésünket! Mert valljuk be, a legerősebb embereknek is szüksége van néha egy kis támaszra!
  5. Nem kell „viselkednünk” ahhoz, hogy szeressen. Önmagunk lehetünk, vidáman vagy szomorúan.
  6. Őszinte. Mert így is lehet.
  7. Meghallgat, figyel és értékel. Meg akar ismerni, és ezekkel a beszélgetésekkel különösen megbecsültnek érezhetjük magunkat.
  8. Megbízunk benne, és bármely titkunkat rá merjük bízni. Nincs félsz, hogy elárul minket vagy írélkezik, amikor az érzelmeinkről vagy egy régi tettünket valljuk be.

Nem kell szórakoztató programot találnunk, hogy kellemesen mulassuk együtt az időt egy olyan személlyel, aki a lelki társunk, igazán jó barátunk. Néha elegendő egy pohár bor, vagy télen egy bögre meleg tea, lekuporodva a kanapén egy-egy takaróval magunkon, hogy tartalmas alkalom lehessen ez is. Ülünk, beszélünk és beszélünk, néha nevetve, olykor könnyekkel, egymást vigasztalva és öntve az erőt a másikba. A kapcsolatok a kölcsönösségen alapulnak hosszú távon, mindenki megtalálja és kiveszi magának belőle a jót. Az értékes kapcsolatokat találók nem csak élvezhetik az együtt töltött időt, hanem észrevétlenül is építik egymást, szinte második családot találva ezzel.

Wágner Rózsa

Előző cikkDiéta, életmódváltás? Tervezzünk hosszú távra!
Következő cikkTe vagy a mindenem – a rajongás mai természetrajza