Egyes kutatók úgy vélik, hogy az evolúció során az emberi társadalmakban az volt a legelőnyösebb, ha a nemek különböző szerepeket és feladatokat vállaltak. Például a nők gyakran gondoskodtak a gyerekekről és a családról, míg a férfiak az élelem megszerzéséért és a védelmi feladatokért voltak felelősek. Azonban az evolúció a változásról szól, hiszen a társadalmak és környezetük folyamatosan változik. Így az is lehetséges, hogy azok a tulajdonságok és viselkedési minták, amelyek korábban előnyösek voltak az evolúció során, mára már nem feltétlenül járnak ugyanazzal a haszonnal.
Vigyázat, harap!
A nők hajlamosabbak a kiakadásra, ezt gyakran hisztinek minősítik a férfiak. Foghatjuk a hormonokra is, és még csak nem is hazudunk, mert szinte mindig foglalt ülésünk van a hormonális hullámvasútra. Hónapról hónapra, évről évre ezzel kell élnünk. De ezt csak a hormonok okozzák?
Néha tényleg derült égből tör elő a „katasztrófa”. „Nemjönrámezanadrág, és ez sem, és ezt sem, miafenétvegyekfel?”, vagy „teleahűtőés mégsincssemmi, amitmegennék”, vagy a szomszéd kutyája, macskája, gyereke, törpeleguánja, madárpókja túl hangosan vernyog/ugat/sír – vagy épp csak úgy van, létezik.
Van az a helyzet, amikor semmi sem jó. Ezt az érzést férfiak is átélik, és joguk van ezt kifelé kommunikálni is. Mégis csupán kevesen élnek ezzel a lehetőséggel: kutatások szerint tartanak attól, hogy csorbul a férfiúi tekintélyük. (Csak halkan súgom meg nőként, hogy nincs igazuk!) Ők félnek beismerni mások előtt a meglévő, erős érzelmeiket is. Magukban próbálják lemeccselni a helyzetet, több kevesebb sikerrel.
Csak a nők sírhatnak?
A férfiaknak is joguk van erre. Sírhatnak, sírjanak, amikor gyermekük születik, és akkor, ha gyászolnak. Ezen kívül is számos olyan szituáció létezik, amelyikben az önuralom dacos fenntartása káros a pszichére.
1. Egyáltalán nem sír, igazából nem is érez semmit. Ez tulajdonképpen önbántalmazás.
2. Egyáltalán nem sír, de megéli az érzelmeit, védett körülmények között.
3. Sír, de közben tart attól, hogy mit fognak szólni ehhez mások.
4. Sír felszabadultan, őszintén, nem akar megfelelni mások elvárásainak arról, hogy sírhat-e egy férfi.
5. Nem csupán sír nyilvánosan, hanem dühöng, agresszív, és tombolnak az érzelmei. Ez nem arról szól, hogy így engedjük el a fájdalmat, szorongást. Gyakran az a szándék, hogy mindent áttoljunk valaki másra: legyen ő az, aki felé az agresszió, a düh, a keserűség kiáradhat, irányulhat. Ez viszont már érzelmi bántalmazás.
Ahogy az első pontnál az érzelmek teljes elutasítása önbántalmazásnak, úgy az utolsó pontnál az érzelmi kontroll elutasítása mások (érzelmi) bántalmazásának minősül.
Csak a férfiak lehetnek bántalmazók?
Gyerekkoromban ez szinte mindenki által elfogadott tény volt – a férfi erős, néha agresszív, a nő pedig gyenge és áldozattá válhat. Mára viszont kinyílt a világ annyira, hogy meglássuk a másik verziót, amikor a nő a bántalmazó, és férfi az áldozat.
Ha provokálni akarnék, akkor azt kérdezném: pipogyábbak lettek a férfiak, mint 60-80 éve? És erősebbek, törtetőbbek lettek a nők?
Nem kétséges, hogy a hagyományos férfiasság fogalma megváltozott az idők során. Régen a férfiakhoz sokszor olyan tulajdonságok társultak, mint a keménység, az érzelemmentesség és az önfeláldozás.
A nőknek pedig ennek ellenkezője volt kívánatos. Mostanra viszont a nők egyre több területen érvényesülnek és vállalnak vezető szerepeket a társadalomban, ezzel együtt a sztereotípiák is átalakulóban vannak.
De van ennek valamiféle haszna evolúciós szempontból?
Egyes kutatók úgy vélik, hogy az evolúció során az emberi társadalmakban az volt a legelőnyösebb, a túléléshez leghasznosabb, ha a nemek különböző szerepeket, különböző feladatokat vállaltak. Például a nők gondoskodtak a gyerekekről és a családról, márpedig ehhez szükség volt az érzelmek (támogatás, gyöngédség, szeretet, elfogadás) kifejezésére.
A férfiak az élelem megszerzéséért és a védelmi feladatokért voltak felelősek. A kezdetleges feladatmegosztás időszakában az volt hatékony, ha a férfit erős, magabiztos, az életbenmaradás érdekében agresszív (vadászó és területvédő) viselkedés jellemezte.
De, mint annyi mindenben, itt is óriási változások történtek: egyes tulajdonságok és viselkedési minták, amelyek korábban előnyösek voltak az evolúció során, mára már nem feltétlenül járnak ugyanazzal a haszonnal. Talán ez az egyik oka, hogy a sztereotípiák változóban vannak. És hogy mi a haszna ennek? Kutatások szerint a rugalmasság, az alkalmazkodás képessége jelentősen megnőtt, az egyenlőség ugyanis erősíti a motivációt, a kreativitást, így elősegíti az innovációt is.
Az egyenlőbb társadalmakban az emberek nagyobb mértékben segítik egymást, és képesek együttműködni közös célok eléréséért. Evolúciós szempontból pedig a 21. században ez sokkal előnyösebb magatartás a faj „túlélése” és fejlődése szempontjából is.
Kéky Kira
