Azért ne maradjunk egy kapcsolatban, mert félünk az egyedülléttől! Amikor már mindent megtettünk, hogy az együttélés működjön, ám az továbbra is teljes kudarc, nézzünk a dolgok mélyére! Lehet, hogy a kötelék leple alatt régóta magányosak vagyunk, ami erősebben lehúz, mint az egyedüllét. Ez utóbbit viszont koordinálhatjuk.

Legyünk tisztában magunkkal!

Ha figyeljük az érzéseinket a párkapcsolat alatt, igazából tudjuk, hogy az jó nekünk vagy sem. Vegyük górcső alá a konfliktusokat, hogy azok ismétlődésekor már tudatosabb reagálhassunk, és ráléphessünk az azokból kivezető útra. Ha nem találjuk, vagy egyszerűen a sokadik próbálkozásra sem megy, akkor az az egyetlen út a nyugodtabb élethez, ha külön folytatjuk.

Ha tiszteljük magunkat, az időnket és hiszünk abban, hogy a külső elvárások ellenére sem kell benne maradni egy elnyűtt kapcsolatban, bátorságunkkal az önismeretünket, önbizalmunkat támogatjuk, aminek hosszú távon meglesz a gyümölcse. Az első időszakban a sebeinket kötözgetjük. A mélyebb sérülésekhez akár szakembert is bevonhatunk, hogy a közös munka eredményeként továbbléphessünk.

Van, amikor egy kicsit nehezebb

Introvertáltak könnyebben és szívesebben is töltenek időt magukban, nincs szükségük az állandó társaságra. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érezhetnék magukat jól párkapcsolatban, de egy szakítást követő egyedüllét kifejezetten üdítően hathat. Bár többször léptem saját elhatározásból a szingli létbe, nincs mit tagadni, vannak nehezebb időszakok. Igen, ezek az ünnepek. Ugyanakkor a megtépázott kapcsolatban többször is elgondolkodtam a vacsoraasztalnál üldögélve, hogy egymás szemébe mosolyogni nyilvánosan, miközben belül utáljuk egymást, vagy az egyik árt a másiknak, míg az lihegve fut még mindig utána, részt véve a játszmában – valóban jobb hatással van a lelkünkre?

Hány emberrel beszélgettem, aki szó szerint belebetegedett a rossz házasságába, és válás után kivirult, újra egészségesen építi az életét. A jó hír, hogy szabadon mérlegelhetünk, hogyan akarunk élni, melyik utat választjuk. Ha pedig azon aggódunk, hogy mit mondana a szomszéd, a távoli rokon, akkor tegyük fel a kérdést: ő engedné-e, hogy beleszólunk az életébe, vajon mi köze van a miénkhez és hogy neki miért ad megnyugvást, ha látja, hogy mi egy csapnivaló kapcsolatban tengődünk ahelyett, hogy élveznénk az életet?

Használjuk ki a lehetőséget!

Természetesen helyén van az érzés, hogy hosszú távon társra vágyunk, ezzel nem is vitatkoznék. Azonban nem mindegy, hogy az egyedüllétet milyen megvilágításba helyezzük, hiszen ha állandóan a negatív oldalt nézzük, csak egyre keserűbbek leszünk. Ezért ha számunkra fontos saját lelki békénk, becsüljük meg a magunkra fordítható időt!

Minden akkora, amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Összegezzük tapasztalatainkat, szűrjük le a tanulságokat. „Gyászoljuk” az előző kapcsolatunkat, azonban ennek kifutása után elkezdhetjük újra felépíteni magunkat, sőt! Keressük az egyedüllét előnyeit és hozzuk ki ebből az időszakból is a legtöbbet!

Hidd el, hogy elég vagy! Nem kell mindig kívülről érkező megerősítésre várni! Ugyanis ha csak ahhoz kötjük az önbecsülésünket, ám az nem érkezik meg, csökkent értékűnek érezhetjük magunkat, akár a depressziós állapotig is eljuthatunk. Ne feledjük, hogy az energia-raktárainkat saját magunk is megtölthetjük!

Kényeztessük magunkat, amikor csak kedvünk van és lehetőségünk adódik! A bátorságért jutalom jár. Lehet az egy forró fürdő, egy finom vacsora hangulatosan megterített asztalnál, vagy egy pizsamás-könyvolvasós lusta hétvége.

Kapcsolódjunk ki! Egy beszélgetés a barátokkal igazán kellemes perceket jelenthet, amelyből napokig töltekezhetünk. A barátok segítenek átvészelni azokat a hónapokat, amiket nehezebben élünk meg, emlékeztetnek arra, hogy értékesek vagyunk, a társaságukban felszabadultak lehetünk újra.

A karácsony a szeretet ünnepe, amit magunkkal kell kezdeni! Ha magunkat szeretjük és tiszteljük, többet tudunk adni a környezetünknek, a szeretteinknek is. A legnagyobb ajándék, hogy nem kell magunkat méltatlanul leértékelni, és élhetünk szabadon. Szabadság természetesen lehet egy kapcsolatban is, de a párunk megtalálásáig élvezhetjük és kihasználhatjuk az időt. Figyelhetünk belsőnkre, megismerhetjük az érzéseinket, hogy kik is vagyunk igazán. És bár néha nem így tűnik, de a szinglilét után ezen ismereteink a kapcsolatainkban is segítségünkre lesznek.

Wágner Rózsa

Előző cikkRend a szekrényben, harmónia az öltözködésben
Következő cikkSzívvédő hatású zöldségek és gyümölcsök