Ülök a fűtött szobában, kezemben egy kávéval, amiben egy kis thai rum van, nézegetem az utazós videókat, fotókat, és szomorúan állapítom meg: nem jó télen Thaiföldre utazni. Nem jó, mert utána vissza kell jönni, és akkora lesz a kontraszt, mint egy töltöttkáposzta és a Pad Thai között. Mindkettőt szeretem, de biz istenszívesen ennék még thai kaját, ott kint megvárva, hogy itthon kitavaszodjon!
10 hónap készülődés előzte meg az évvégi thaiföldi nyaralásunkat, őszre minden szállás, minden transzfer ki volt találva, le volt foglalva. Hetekig olvasgattam mások beszámolóit, mire véglegesedett az útvonal és a program. Hetekig néztem szállodákat, olvastam a vendégek visszajelzéseit, és osztottam/szoroztam, hogy mennyit ér meg nekünk például a part közelsége, a szoba szépsége, hogy megéri-e nagyot utazni és pár napot egy nemzeti parkban tölteni azért, hogy a világ 10 legszebb sznorkelező helyei közé felvett Similan-szigetekre túrázzunk, illetve, hogy egy éjszakát eltöltsünk távol a civilizációtól a tavon lebegő házak egyikében, miközben itthon javában tél van.
Szubjektív élménybeszámoló következik!
Hova ne?
Phuketre ne! Ez volt az egyik tanács, amit sokaktól hallottam. Az egykor állítólag gyönyörű környék már sokat veszített vonzerejéből, sokan írták, hogy lelakott lett, és a tömegturizmus kiszolgálója.
Helyette a most felfutóban lévő Krabit ajánlották – egy februári akcióban szerencsére nagyon jó áron lehetett jegyet kapni oda, igaz, csak úgy, ha jóval karácsony előtt kimegy az ember és december 31-én indul haza.
Számolgattuk, ez hány éjszaka, ahol ugye szállást kell fizetni, a gyereknek hány nap kikérés a suliból (nálunk előre el lehet kérni utazásokra a gyereket), a férjemnek hány nap szabadság, én hogyan oldom meg a melóimat előtte/onnan. Belevágtunk, mert a gyönyörű képek rabul ejtettek minket, a beszámolók vonzóak voltak.
Irány Krabi!
A repülőjegy tehát oda szól és onnan volt a hazaindulás is, így a közte lévő 18 napot kellett úgy beosztanom, hogy sokféle élményben legyen részünk. Nem írom azt, „hogy mindent láttunk”, mert ez a nyaralás tökéletesen meggyőzött arról, hogy évekig barangolhatnánk Thaiföldön, és mindig más arcát mutatná ez a különleges ország.
Az első hetet Krabin – az általános tanácsokkal szembe menve! – nem AoNangon, tehát a tengerparti településen, hanem valóban Krabin, a városban töltöttük. Ennek az volt az oka, hogy a kiemelt, karácsony előtti szezon szállodaárai a part mentén nem voltak barátságosak. Márpedig két dologban biztos voltam: ha már tengerparton szállunk meg, akkor a víz csak pár tíz méterre legyen. Viszont tudtam, hogy hazaindulás előtt is meg kell szállnunk pár napot ugyanitt, így az a döntés született, hogy az első héten, amikor úgyis majdnem minden nap kirándulásra fogunk befizetni, tehát úgysem lenne idő a tengerparton henyélni, akkor maradunk a városban, legalább karnyújtásnyira lesz az éjszakai piac (nagyon jó döntés volt), az utolsó napokon pedig, amikor a hazaút előtt akarunk megpihenni, akkor foglalunk egy drágább szállást a parton. (Ez is remek ötletnek bizonyult!)
Az első masszázs Thaiföldön
Amikor egy péntek reggel megérkeztünk a szállodánkba, és kiderült, hogy bő 2 óránk van még, mire a szobát kitakarítják, kiterveltük, hogy szétnézünk a környéken és pénzt váltunk. A lányommal arra hajtottunk, hogy találjunk egy szimpatikus masszázsszalont, és sikerrel is jártunk, hiszen nagyjából 30 méterenként volt egy. Én lábmasszázst, a lányom arcmasszázst kért – fantasztikus érzés volt! Utána kaptunk egy csésze meleg teát – az íze a tea és a húsleves között volt valahol, tiszteletből megittunk a nagyját, de nem lett a kedvencünk. Mindenesetre a nyaralás jól indult ezzel a programmal.
Éjszakai piac
Hatalmas élmény volt a szállónktól 5 perc sétára lévő éjszakai piac – ami egyébként nevével ellentétben nem éjszaka van nyitva, hanem délután 5-től este 10-ig, csak pénteken, szombaton és vasárnap. Pénteken ezért le is késtük: lazán háromnegyed 10-re értünk oda, és azzal szembesültünk, hogy pakolásznak. Ettünk valamit, vettünk pár apróságot és megfogadtuk, hogy másnap időben érkezünk. Szombaton és vasárnap aztán órákat mászkáltunk, eszegettük a frissen grillezett, néha kissé bizarr ételeket, egy rúd grillezett húsféle – fajtájától függően 150 – 500 forint volt. Ízorgia, omlós húsok – legszívesebben mindent megkóstoltunk volna, de a kínálat hatalmas volt. A remek koktélok ezer forintnak megfelelő thai bahtba kerültek, a környezetet kímélő pohár is nagyon tetszett: bambuszszárba vagy kivájt ananász héjába töltötték. És hát a friss kókuszfagyi! Azzal sem lehetett betelni. Mint ahogy az eddig számomra ismeretlen mangós ragacsos rizzsel sem, ami legjobban a mi tejberizsünkre hasonlít, csak kókuszosabb, ragadósabb és mézédes mangóval kínálják. Bármikor szívesen ennék belőle! Hiányzik!
Menhely – elefántoknak
Határozottan nem akartunk olyan programon részt venni, ahol állatok kizsákmányolása zajlik – így először nem terveztünk elefántos programot. Ám aztán rátalálunk egy elefántmenhelyre és a kint élő, magyarok helyi túrázását szervező csapat ajánlására befizettünk a Krabi Elephant House Sanctuary egyik programjára. Autóval jöttek értünk reggel, a menhelyen kávé és víz várt minket, aztán elmesélték (angolul) az 5 „öreglány” történetét, akiket megetettünk banánnal. Roppant mulatságos volt, ahogyan nyújtogatták az ormányukat, mire elfogyott a több kosár banán, alaposan beborította a kezünket az elefántnyál. Irány tehát a fürdés! A vállalkozó kedvűek előbb összekenték őket iszappal, majd a gondozóik kíséretében mindannyian lesétáltunk egy széles patakhoz, ahol nagy fröcsköléssel, trombitálással köszönték meg a fánik a fürdetést – fantasztikus élmény volt részt venni a gondozásukban!
Majomkodás
Az első tervezgetések időszakában úgy volt, hogy PhiPhi szigetén eltöltünk 3 éjszakát, ám a szállodai árak horrorisztikusak voltak, az olcsóbb szállások pedig nem nyújtották azt a kényelmet, amit elvártunk volna. Így hajókirándulásra fizettünk be, hogy megnézzük a híres szigetet. A hajókázás fénypontja az volt, amikor kikötöttünk a Monkey beachen. Szóltak, hogy semmilyen élelmiszert nem vihetünk ki a partra, mert a majmok rárabolnak, és a személyes tárgyainkra is vigyázzunk, mert sem a napszemüvegeket, sem a telefonokat nem tartják tiszteletben, viszik, amit csak elérnek. Az itt töltött háromnegyed óra fantasztikus volt, a majmok jöttek-mentek az emberek között, és ha valakinél mégis volt kaja (sokan csakazértis megszegték a kérést), akkor pillanatok alatt népes majomkompánia vette körül, és cseppet sem finomkodtak: mindent kikaptak az ember kezéből és már rohantak is.
Cseppet sem tartottak tőlünk, így történt meg, hogy leültem a homokba, hogy legyen egy kép, amint körülöttem majmok vannak, erre egyikük felmászott a kezemre és el is üldögélt egy ideig rajtam – én pedig moccanni sem mertem, mert tudtam, ha megijed őmajomsága és harap, akkor a következő heteimet veszettség elleni oltások megkapásával tölthetem gondtalan nyaralás helyett. A kíváncsi kamaszmajom szerencsére odébbállt minden atrocitás nélkül.
Egy titkos öböl
A másik feledhetetlen helyszín egy újabb hajókiránduláson Poda szigetének nem látogatott, titkos kis öble volt – ott szolgálták fel nekünk az ebédet: a parton, térdig érő vízben százával úszó sárga-fekete halacskák, a meredek sziklafalakon lehetetlen helyekről növő buja növényzet látványa lélegzetelállító volt.
Össze sem lehetett hasonlítani a Krabihoz tartozó AoNang tengerparti részével, ahol egy délutánt töltöttünk csak el, de a hosszú, homokos, lassan mélyülő víz számunkra túl unalmas volt.
Csalódás a szárazföldön
Befizettünk egy „Dzsungeltúrára” is, mert sokan emlegették, hogy érdemes megnézni a meleg vizű forrást, a Hot Springset és a Smaragd medencét, amibe édesvíz folyik. Hazafelé pedig útba ejtik ilyenkor a Tigrisbarlang Templomot, ahol van egy kilátó, ahova több mint 1200 lépcső megmászása után jut fel az ember.
A Hot Springs nagyon jópofa volt a rengeteg, párszemélyes fürdőkádhoz/Jakuzzihoz hasonló természetes kis vájatával – ám oly mértékben volt tele, hogy nem volt gusztusunk valahova bepréselődni.
Az Emerald Pool valóban gyönyörű színű természetes medence, rendkívül csúszós parttal, és itt is rengetegen voltak, így ez sem lopta bele magát a szívünkbe. Mit ahogy a templom sem. Előre eldöntöttük, hogy felmászni nem fogunk, inkább lent nézzük meg a dzsungel-ösvényt és a szerzetesek viskóit.
Nem nyújtott nagy élményt sajnos, nem sikerült ráhangolódnunk a helyre – utólag ezt a túrát tartottunk a legkevésbé érdekesnek a majdnem 3 hét nyaralásból. A következő állomásunk Bangkok volt belföldi repülőjárattal – de ez már egy másik történet!
