Szinte magam előtt látom, ami több mint 48 éve történt: anyám fekszik a hordágyon, egyenesen a műtőbe rohannak vele, ahol épp egy programozott császárra készülnek, azt az édesanyát kitolják, az aneszteziológus elkezdi az altatást, de anyám még magánál van, amikor már vágják is fel a hasát – bent ugyanis én épp fuldokoltam, mivel terhességi mérgezés áldozatai lettünk…
Mindez valóban így történt 1974-ben. A terhességi mérgezés (más néven preeclampsia vagy terhességi toxémia) ma már ritkán követel áldozatokat, hála a fejlett diagnosztikának. Akkoriban azonban nem volt gyors laborlelet, és bár a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán már 1974-ben alkalmazták az ultrahang-diagnosztikát, nem tudom édesanyámat már vizsgálták-e így. A szívhangot sem NST-vel mérték (non-stressz teszt, amikor a magzati szívműködést, a magzatmozgásokat, illetve a méhtevékenységet figyelik), hanem hallgatózással és tapogatással, az orvosokat leginkább a saját tapasztalatuk és a részletes kikérdezés segítette – no meg néha a szerencse is.
Ahogy minket is azon a tavaszi reggelen. A szerencse többféleképpen nyilvánult meg: mivel anyám már egy hete rosszul volt, így 36 hetes terhesen befektették a szülészetre. Így amikor egy hét múlva nagyon rosszul lett, akkor az orvos időben felismerte a terhességi toxémia végzetes jeleit, jelen esetben a rendelkezésükre álló eszközökkel azt tudták megállapítani, hogy a magzatvíz mekóniumos (magzatszurkos), tehát belekakáltam a magzatvízbe, illetve a mozgásomból ítélve fuldoklom, és nincs sok időm hátra.
Nem feltétlenül jelent rosszat, ha a baba bekakál még a méhben
Persze nem „rosszalkodásból” kakál be a baba az anyaméhben. Ha a kiírt dátum körüli napokban történik mindez, akkor nem feltétlenül kezdenek el kapkodni az orvosok, ha az összes többi érték rendben van! Tehát ha az NST (vagy vajúdáskor már CTG) nem mutatja, hogy a babának rosszabbodik a helyzete, akkor hagyják, hogy a maga tempójában folyjon a szülés, mert az érett magzatoknál mindenféle gond nélkül is előfordul az első ürítés már a méhben, ez nem jelez feltétlenül bajt. Ebben az esetben csak akkor lehet gond belőle, ha a baba már megszületik és az első levegőjét veszi a száján keresztül. Ilyenkor ugyanis sanszos, hogy belélegzi, benyeli a mekóniumos magzatvizet is.
Ilyenkor – az orvos mérlegelése alapján – antibiotikumot vagy más gyógyszert, illetve akár intenzív terápiát is kaphat az újszülött. Ritkán, de kialakulhat egy olyan szituáció is, hogy a magzat hosszú távon nyeli és lélegzi be a méhen belül a mekóniummal szennyezett vizet, ami viszont tartamaz egy olyan anyagot, ami a tüdő belsejében lévő, a hörgőcskéket borító anyagot lebontja. Ez azért baj, mert ebben az esetben a tüdő kis levegővel telt hólyagjai összeesnek, és az újszülött nem képes megfelelően lélegezni születése után – tehát azonnal lélegeztetésre szorul.
Ilyenkor jelez bajt a mekóniumos magzatvíz
Mindenképp bajt jelent azonban a zöld magzatvíz, ha a babának még hetei lennének hátra. Ha ilyenkor lesz mekóniumos a magzatvíz, az mindenképp azt mutatja, hogy nagy a baj bent. Általában oxigénhiány áll a mekóniumürítés hátterében, tehát olyan folyamatok zajlanak az édesanya szervezetében, amelyek miatt a baba sem jut elég oxigénhez a köldökzsinórvéren keresztül. Ez lehet többféle krónikus betegség, példának okáért hipertónia, idült vesebetegségek, cukorbetegség, vagy általános érkárosodással járó betegségek. Ilyen esetben gyakoribb ez a kórkép, illetve kockázati tényező az elhízás és a 35 feletti anyai életkor.
Általában három (de nem mindig együtt jelentkező) alaptünete van: súlyos vízvisszatartás (ödéma), fehérje a vizeletben, illetve magas vérnyomás. Néha jelentkezik görcsroham, illetve sajnos kóma is.
Amikor elkezd csökkenni a magzat véroxigénszintje, akkor automatikusan az életbenmaradási terv kapcsol be: a keringés a létfontosságú szervekre koncentrálódik, legyen elég oxigén és tápanyag az agynak, szívnek, más létfontosságú szerveknek. Emiatt viszont minden más szerv és szervrendszer rosszabbul működik, így például a végbél záróizma is elernyed, a stressz miatt viszont a bélmozgások fokozódnak (ez felnőttként is jellemző maradhat), ami ahhoz vezet, hogy a baba beleiben összegyűlt első salakanyag-adag (a mekónium) kiürül.
De hisz nem is eszik a baba, miért van salakanyag?
A magzatvíz nem teljesen üres. Tartalmaz elpusztult, levált sejteket, melyeket a baba lenyel. A magzat az anyaméhben folyamatosan nyeli és pisili ki a magzatvizet – de ez ettől még steril maradt, hiszen a rendszer zárt, kórokozó nem jut be, a gyomorba és a gyomorból/bélből kifelé is teljesen ártalmatlan folyadék jut csak. A keletkezett mekónium ragacsos, sűrű, zöldes színű, mivel zsírnemű anyagokat, és epefestéket is tartalmaz, némi bélnedvvel keverve. Körülbelül a terhesség 17. hetétől termelődik és gyűlik össze a magzat vastagbelében, és (ha hamarabb nem, akkor) a szülést követő első napokban távozik a baba szervezetéből.
Hogyan derül ki, hogy magzatszurok van a vízben?
A terhesség utolsó heteiben egyes helyeken a nyíldogáló méhnyakon keresztül egy nagyon vékony, erős fénnyel felszerelt lámpával bevilágítanak a méhbe (amnioszkópia), ott a fényben látszódik, hogy a magzatvíz átlátszó-e vagy zöld. Ha zöld, akkor a többi paramétertől függően cselekszik az orvos.
Ez a helyzet általános esetben. Ám vannak szituációk, amikor mindenképp ajánlott az amnioszkópia elvégzése. Veszélyeztetett várandósság esetén, ha a méhszáj lehetővé teszi, illetve, ha a CTG-n a magzat szívhangja nem volt a normális tartományban, akkor, ha a méhlepény működése elégtelen, valamint burokrepedés esetén is. Ezek mind olyan esetek, amikor fennáll a kockázata a magzat oxigén-hiányos állapotának. Márpedig a magzati oxigénhiány (kezelés nélkül) súlyos károsodáshoz, illetve halálhoz vezet.
Az orvos gyakorlata, tapasztalat életmentő
1974-ben még sokkal kevesebb diagnoszikus lehetőség volt, az édesanyámat kezelő orvos mégis felismerte a bajt és döntött: életmentő, azonnali császármetszéssel kiemelnek. Ez akkor ott szó szerint rendkívül gyors volt: a programozott császárra váró édesanyát kitolták, szerencsére a műtő készen állt műtétre, így szó szerint pár percen belül kinn voltam. Mivel édesanyámat altatták, így azt nem tudta elmesélni, hogy mi történt velem a születésem után, mennyire kellett ellátni, milyen állapotban voltam. Mindenesetre 48 centisen, 2570 grammosan világra jöttem és édesanyámat (velem együtt) két hét múlva hazaengedték. Ez a hosszú kórházi bentlét mindenképpen azt jelzi, hogy voltak még tennivalók, de végül egészségesen kerültünk haza.
Akkoriban sokkal magasabb volt az anyai és magzati halálozás is – ma már ritka, hogy ne ismerjenek fel időben, gyorsan egy veszélyes helyzetet.
Kéky Kira
