Azt gondolom, most ezekben a vészterhes időkben, amikor még előtte állunk több hónapnyi koronavírus járványnak, amikor az egészségügy csúcsrajáratva próbál minden beteget ellátni, amikor megdöbbentő, sírásra késztető beszámolókat hallunk kórházakból, amikor a napi halálozás ijesztő méreteket ölt, akkor tényleg félre kellene tenni a kritizálást, az elégedetlenkedést, mások szidalmazását, a szakértők, az orvosok és egészségügyi dolgozók hozzáértésének megkérdőjelezését.
Ezt a helyzetet most nem lehet máshogy kezelni, csak ha összefogunk, ha fegyelmezettek vagyunk a maszkviselésben, távolságtartásban, a felesleges mászkálások visszafogásában, ha felajánlják az oltást, akkor elmegyünk beadatni, és ha (legalább pszichésen) segítünk egymásnak. Bármi lehet a véleményünk bármiről, de nem fog segíteni nekünk, ha ellendrukkerként viselkedünk egy ilyen helyzetben! Néha már-már azt látom, hogy egyesek kifejezetten örülnének, ha összeomlana az egészségügy, hogy „lám, máshogy kellett volna csinálni, én megmondtam”!
Sok százezer, de legalábbis tízezer ember lett hirtelen szakértő, járványügyi szakértő, aki jobban tudja, hogy mit kellene csinálni, mikor kellene csinálni, hogyan kellene csinálni, biztosan nem úgy kellene, ahogy csinálják. Kibicek országa vagyunk – jó ez?
Miért gondoljuk, hogy jobban értünk a virológiához, a járványügyhöz, az egészségügyi menedzsmenthez, de még az oktatáshoz is azoknál, akik ezt tanulták évtizedekig? Hogy jobban értünk az oltásokhoz, az oltási reakciókhoz?
Ki mit tud jobban?
Vajon milyen lehet azoknak, akiknek ellenszélben kell most dolgozniuk? Csak egy példa: mennyire lenne életszerű, hogy ha a kozmetikus azt állítaná nagy hanggal, hogy az autószerelőnél ő sokkal jobban megszereli az autót? És mennyire esne jól egy autószerelőnek, ha valaki, aki nem szakmabeli (például az emlegetett kozmetikus) ott állna felette és azt hajtogatná: „ezt nem így kellene! Szerintem ne azt vedd ki onnan? Miért gondolod, hogy ez a megoldás? Ó, de dilettáns vagy, komolyan ennyi telik Tőled? Én ezerszer jobban megjavítanám!”
Miért gondoljuk, hogy jó azoknak, akik az erejük, tudásuk legjavával próbálják minimalizálni a károkat, mentik az életeket, szervezik az oktatást, az oltásokat, telefonálnak, statisztikát számolnak és esélyekre számítanak, terveznek, azoknak jólesik ugyanez, hogy mást sem kapnak, mint hogy dilettánsok és rosszat akarnak sőt, meg akarnak minket ölni!
Bocsánat a két, találomra választott szakma képviselőitől! Nem őket akarom bántani, tisztelem a szakmájukat – nem állnék neki sem autót javítani, sem testtekercselést végezni, nem ezt tanultam.
Kié a felelősség?
A hazai egészségügy képviselői, az infektológus szakma, és vélhetőleg a döntéshozók is a tudásuk legjavát adják annak érdekében, hogy az ország a legkisebb veszteséggel jöjjön majd ki a világjárványból. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy lennének-e ennél jobb döntések – nincsenek párhuzamos világok, nem tudunk kísérletet végrehajtani, hogy az egyikben ilyen intézkedéseket hozunk, a másokban olyanokat, a harmadikban amolyanokat és majd megnézzük, hol kisebb a járvány, kevesebb a halott! Biztosan van még számos más megoldás, ami működne – nem kétlem, hogy jobbak is lennének, de higgyétek el, rosszabbak is vannak, mint amiben mi élünk! Az, hogy ilyen sok a beteg most, rajtunk is múlt! Például hány vidéki településen hordtak maszkot és tartottak távolságot, mondtak le az összejövetelekről?
Hányan terjesztettek olyan információkat, amelyek megingatták az emberek hitét a védekezésben? Amíg azt hallani, hogy „nincs járvány”, „ez csak egy kis nátha”, „máskor is halnak meg ennyien, csak akkor nem fújták fel”, „a maszk káros”, „az oltás veszélyes” – addig nem segítjük az egészségügy munkáját.
Ha innen-onnan jövő szóbeszédeket, sutyorgásokat terjesztünk, ha félinformációkat osztunk meg, ha egymásra mutogatunk, akkor jobb lesz nekünk?
Mit tehetünk?
Nem jó most, nem jó ez a COVID senkinek, mindenki szenved tőle – pláne akkor, ha elveszítette a munkáját, ha bizonytalan a megélhetése, vagy ha valamelyik családtagja a járvány áldozata lett.
Úgy gondolom, nincs sok választásunk MOST, amíg tart a járvány.
1. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy legalább mi magunk ne járuljunk hozzá a vírus terjedéséhez. Ehhez rengeteg információt kaptunk már! A csapból is ez folyik, be tudjuk tartani.
2. Támogassuk a környezetünket konkrét segítséggel! Az első hullám idején, amikor még alig volt beteg, akkor remek, tényleg remek kezdeményezések indultak! A tanulásban való segítés, a gyerekek elhelyezése, etetése, a kórházi dolgozók élelmezése, az ingyenes internet, az oktatási eszközök hozzáférése, online tanítás, bevásárlás terén és még számtalan más területen! Tegyük hozzá azt, amit mi hozzá tudunk tenni! Ha csak annyit, hogy szépen, kedvesen szólunk a másikhoz, megértésünkről biztosítjuk, akkor azzal! Egyre többen veszítenek el valakit a COVID miatt a családjukban – álljunk mellettük részvéttel és segítsünk, amiben tudunk.
Most és a jövőben
Állhatunk negatívan is a dolgokhoz és siránkozhatunk, elégedetlenkedhetünk, kritizálhatunk – vagy összefoghatunk, gondolkodhatunk együtt, szerveződhetünk problémák megoldására is. Melyik visz inkább előre minket, koronavírus-fertőzésnek kitett lakosságot? Melyik az, amire utólag azt tudjuk mondani, hogy „a 21. század elejének ijesztő, járványügyi helyzetében segítette az ország lakosságát”?
Felelősségünk van. Óriási felelősségünk.
Én szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzátesz a védekezéshez, aki épít, aki besegít, aki áldoz a saját idejéből, anyagi eszközeiből, hogy kevesebb áldozattal érjen majd véget ez a járvány – az oltások segítségével talán már hónapok múlva.
Én egy olyan Magyarországon szeretnék élni majd, amely nehéz időkben igenis összetart. Ha vége ennek, majd levonhatjuk a tanulságokat. De annak majd csak később lesz itt az ideje. Most még más dolgunk van. Közösen.
Kéky Kira
