A család egyik legnagyobb ünnepe az esküvő. Hogyan tehetjük emlékezetessé és ízlésessé a menyegzőnket és az azt követő lakodalmat?

Családias esküvők

Az utóbbi hónapokban rákényszerültünk, hogy nagy lakodalmak helyett kis családi körben ünnepeljük meg a menyegzőket. Adódtak emlékezetes helyzetek: egymást váltó vendégek, hogy ne teljen be a maximális létszám. Hat-nyolc fős hivatalos ceremóniák, ami után a „vendégsereg” a hajnalig tartó mulatozás helyett siet vissza a munkahelyére, mert csak egy-két óra hosszára kéredzkedett el. Nem beszélve az egyszerűbb ruhákról és a visszafogottabb dekorációról. Biztosan volt, aki örült ennek, de valószínűleg kevés menyasszony volt köztük. Páran pótlakodalmon valósítanák meg a korábban megálmodott esküvőt. Most viszont, hogy lassan újra tervezhetünk nagy, hagyományos lagzikkal, kamatoztathatjuk az elmúlt időszak tanulságait is. Például lehet, hogy ezután is szívesen vennénk részt olyan lakodalmon, ahol kevesebb a vendég, vagy ami egy egész hétvégén át tart. Esetleg újra felfedezhettük, hogy egy sátoros lagzi az egyik rokon kertjében igazán bensőséges hangulatú tud lenni. Nem beszélve arról, hogy a házi készítésű finomságokkal mekkora sikereket lehet elérni.

Találd meg a téged legjobban tükröző stílust!

Attól még, hogy szívesen vesszük a bensőséges, családias esküvőket, szeretnénk, ha felejthetetlen élményt nyújtana. Nem sokszor adódik lehetőség arra, hogy egy egész nap rólunk és a szerelmünkről szóljon, ezért szeretnénk a maximumot kihozni belőle. Természetesen úgy, hogy később ne a kapkodás, a felesleges idegeskedés maradjon meg emléknek, hanem legyen ésszerű, de mégis nagyszerű. A kisebb létszám, az egyszerűbb kivitelezés, a helyi vállalkozók bevonása megkönnyítheti a helyzetünket. Minden szezonnak megvannak a maga trendjei, amik kiindulópontot adhatnak a tervezés során, mellettük pedig megvannak az örök klasszikusok is. Nyáron mindig kedvenc egy romantikus, tóparti vagy tengerparti menyegző a szabad ég alatt, ahol még jobban érvényesülhetnek az élővirág díszek. Az időjárás és a szúnyogok szívesen szólnak bele, de a hangulat miatt még ezt a rizikót is érdemes bevállalni. De víz helyett egy hangulatos buja kert vagy régi kastély is csodás hátteret festhet a menyegző köré.

A lényeg a részletekben rejlik

Ha szeretnénk elegáns és esztétikus megjelenést, akkor következetesen válasszunk ki egy stílust, és azt engedjük érvényesülni az összes részletben. Ez lehet vintage, hollywoodi, pazar, eklektikus vagy western, szinte bármi; ha egységes a kép, akkor az összhatás lenyűgöző lesz. Mik ezek a részletek? A menyasszony ruhája és ékszerei lesznek a nap legtöbbet fényképezett elemei, így lehet ez a meghatározó ikon ebben a különleges ünnepben. A virágcsokor és a többi virágdísz is követheti a ruha hangulatvilágát, ami rögtön jól kapcsolható a további dekorációs elemekhez. Egy domináló színnel összefoghatjuk az egész hangulatot. Ha a mennyasszonyról mindenki tudja, hogy szívesen kézműveskedik, akkor mindenki tetszését elnyeri, ha ez megjelenik a dekorációban vagy a köszönőajándékban. A felszolgált ételekkel és italokkal is követhetünk egy jellegzetes hangulatot, ahogyan a vendégek szórakoztatására kitalált programokkal és zenével is. Legyen ez a nap valóban egy ünnep, ahol mindenki jól érezheti magát!

GB

Előző cikkSzurdok és vízesés a Bakonyban
Következő cikkKészíts művészi üvegékszereket!