Előszöris persze azzal kezdem, hogy Kuba gyönyörű, és összetehetjük a két kezünket, hogy eljutottunk oda, pláne az itthoni télből az ottani melegbe. A karácsonyt, és mondhatni a szilvesztert töltöttük a szigetországban, a 17 napos nyaralás után a család minden tagjának az a véleménye: nem mennénk vissza többé. Elmondom, miért – és persze a cikk végén azt is elmesélem, mi volt benne gyönyörű és varázslatos!
Kuba mindenkié – és ezáltal senkié. A szocializmus miatt – úgy tűnik – az a nézet uralkodik, hogy a közös dolgokra nem kell vigyázni, nem kell tisztán tartani, felújítani, rendben tartani. Omladozó házak, házfalak, lepattogzott festés, szemét és kosz mindenhol.
Igen, a kubai városok koszosak. Nagyon. Pedig úgy emlékszem, itthon a szocializmus idején is volt szemétszedés, köztisztasági vállalat, utcaseprők, „tiszta udvar – rendes ház”, virágoskertek… Kubában ennek nyomát sem láttuk – talán csak a kis hegyi falvakban láthattunk rendezettebb portákat.
Szemét mindenhol, hegyekben, büdösség, gyanús folyadékok csorognak az úttesten – már, ha van úttest. Olyan érzésünk volt, mintha Kelet-Magyarország legelmaradottabb régióiban járnánk – nyomor, omladozó falak, igénytelenség, magánélet az utcán. De ha nem is az utcán – az ajtók és ablakok a nappalira, hálószobára nyílnak közvetlenül. Az emeletes házak lépcsőházaiban állt a szemét.
Rengeteg a beteg, éhező, kóbor állat. Foltokban hullik a szőrük, vakaróznak, beteg a szemük, esetleg sánták. Soványak, félnek az embertől. Próbáltunk enni adni nekik, de általában nem merték elvenni a kaját, ha letettük, és arrébb álltunk, akkor falták fel mohón. Láttunk olyan kutyát, akinek durván el volt törve és lehetetlen szögben forrt össze az egyik mellső lába. Senki nem törődött vele, mi jártunk etetni esténként a főtérre, hiszen esélytelen volt, hogy önállóan kajához jusson. Szinte fül nélküli, hulló szőrű macska üldögélt a lakás bejáratánál, ott lakott, egyértelmű volt. Élő disznót utaztattak szó szerint félig lelógva a motoron – szilveszter előtt vitték be vidékről, hogy másnap levágják, megegyék. A turisták cipeltetésére használt lovak sem mindig voltak a legjobb állapotban. Az állatvédelem teljesen ismeretlen fogalom ott.
Kubában szinte senki nem tud angolul. Sem a taxis, sem a házat kiadó család tagjai, sem a boltos, sem az utazási irodában dolgozó, sem a bankos, sem a bármixer – illetve egyetlen bármixerrel találkoztunk, aki tudott angolul, informatikusként végzett egyetemet, de a koktélkészítés a szenvedélye. Vele órákat beszélgettünk.
Olcsó a magánszállás, de egy vagyon jönni-menni, utazni. Sok család azzal egészíti ki a jövedelmét, hogy a kis házát, a lakását, lakásának egy részét kiadja turistáknak. Ezek az úgynevezett casa particulata-k, egy részük fenn van az airbnb-n is, fotókkal, leírással, így az ember ügyesen tud szállást foglalni. Beláttunk néhol a vendéglátók saját lakásába, életébe is – ők korántsem laknak olyan tágas, rendezett, tiszta helyen, mint amit a vendégnek kínálnak. Ám ha utaznál egyik városból a másikba, vagy részt vennél egy kiránduláson, ahova autóval kellen eljutni, akkor nagyon sok ezer/tízezer forintnak megfelelő konvertibilis pesot fogsz ott hagyni az utazás alatt.
Élelmiszerbiztonság – az meg mi? Amikor 25-30 fokban, a város közepén kilóg az utcára a fél disznó, a disznó feje felakasztva egy kampóra, csöpög a padlóra és a földre a vére, az emberek azt veszik meg – akkor komolyan elgondolkodtunk, hogy most hány évvel mentünk vissza Magyarországhoz képest. De láttunk disznóperzselést és – bontást Havanna utcáin is. Ehhez képest egy kardhal felszeletelése az étterem előtt kifejezetten üdítő látvány volt – aznap este igazán friss volt a vacsora.
Szúnyogok. Mármint moszkitók. Vérszomjasak. Vittünk magunkkal szúnyogriasztó spray-t, abból is a trópusi szúnyogok elleni verziót, de ezek a mocskok nem tudnak idegen nyelvet, vagy nem szoktak olvasni, vagy kifejezetten szúnyogvonzót töltöttek a flakonba – agyon lettünk csípve akkor is, ha csorgott le rólunk a szúnyogriasztó folyadék. Nadrágon keresztül és a hajas fejbőrt sem kímélték. Főleg a Zapata-félszigeten, a Disznó-öbölben volt rengeteg. Amikor flamingókat mentünk nézni, akkor felhőkben jöttek ránk – lehet, hogy a szúnyogírtó folyadékot nem magukra, hanem rájuk kellett volna fújni? Éjszakánként a szobában is ment a szúnyogírtó készülék – több-kevesebb sikerrel. Csak a Magyarországra hazatérésünk után 2-3 nappal múltak el a viszkető foltok – emiatt komolyan aggódni kezdtünk, hogy nem valami fertőzést kaptunk-e el, azért vannak viszkető, vörös foltok rajtunk. De aztán huss, eltűntek.
Internet – vissza a 90-es évekbe. Havannában csak a szállodákban és néhány téren van net, wifikártyát kell venni hozzá, és akkor egy kód segítségével egy órán keresztül netezhetsz. Már, ha sikerül a kód felett lévő ezüst színű filmet úgy lekaparnod, hogy alatta nem sérül meg a kód. Ha megsérül, akkor nem tudod leolvasni és vehetsz újat. Ha épp nyitva az üzlet és nem fogyott még el a kártya, vagy ha találsz egy helyi viszonteladót, akitől 2 CUC-ért (kb. 600 Ft) vehetsz.
Üresek az üzletek – a bankkártya pedig szinte ismeretlen fogalom. Na jó, egyre több üzlet van és egyre több minden kapható, láttunk nagyobb üzleteket is, de a helyi, ottani lakosoknak használható boltokban az átlagos kínálat zöldség, szappan, fogkefe, valami alkohol, rizs, néhány konzerv, némi háztartási cikk. Higiéniai termékekből hiány van – a nőknek érdemes mindent vinni magukkal, amire szükségük lehet. Csak Havannában és Cienfuegosban tudtunk 1-2 helyen bankkártyával fizetni – mindenhova készpénzt kellett vinnünk. Ráadásul a bankautomatákban sincs mindig pénz, van, hogy pár óra alatt elfogy, és akkor várni kell. Mindemellett limit van, hogy egyszerre mennyit ad ki a szerkezet.
Szóval Kuba nem maga a Paradicsom, bár vannak részei, ahol az ember ott tudná felejteni magát hónapokra, évekre. Kuba valóban időutazás, de nem szabad azt várni (mint ahogy mi tettük), hogy a magyar szocializmus éveibe gondoltuk az állapotokat. Nagyon más. Más mentalitás, más elvárások, más a fontossági sorrend. Ugyanúgy ügyeskednek és próbálnak megélni, közben viszont hagyják tönkremenni a közös vagyont.
Ám minden furcsaságot, visszásságot felülír a napsütés, a téli 25-30 fokos meleg, a burjánzó növényzet, a mindenhonnan hallatszódó élőzene és a mosoly. Kubát tehát egyszer azért látni kell.
Kéky Kira
