A császárosoknál akkor szakad el a cérna, ha valaki ezt vágja a fejükhöz (vagy mondja a hátuk mögött). Azzal az orvosok és vélhetőleg a nők túlnyomó többsége is egyetért, hogy a természetes szülés a legjobb – de csak akkor, ha mind az édesanya, mind a kisbaba egészséges marad. Annyi mindennel bántjuk már az anyákat: szoptatsz-e, meddig, otthon maradsz-e a gyerekkel, külön ágyban alszik-e, átalussza-e már az éjszakát – miért kell még ezzel is frusztrálni azt, aki úgy adott életet a gyerekének, hogy átesett egy komoly hasi műtéten?
Tudom, vannak anyák, akik „választják” a császármetszést, de jelen voltam több mint 30 szülésen és váltig állítom, hogy sem azok, akiknek az orvos már a várandósság alatt a császárt ajánlotta jobb megoldásnak, sem azok, akiknek sürgőségi császármetszéssel született gyerekük, nem ujjongtak ettől. Mindannyian kudarcként élték meg, hogy nem sikerült a maguk erejéből a világra hozniuk a gyermeküket. Nem tudni megszülni egy gyermeket – ez midképpen egy feldolgozandó helyzet, amelyet ki jobban, ki rosszabbul kezel.
Én sem császárra készültem. Az első ultrahangtól a kórházba indulásig minden gondolatom az volt, hogy könnyedén világra hozom a lányom – és ez az elképzelés csak a 3 perces fájások 6. órájának elteltével változott meg, amikor már 2 fájás között aludtam a fáradtságtól, a doki pedig azzal a hírrel nézett fel rám, hogy összesen 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj. Hiába volt dúlám, hiába használtunk többféle szülést segítő technikát, olajakat, masszázst, labdát, kádat…
Nem kockáztattam, nem kockáztathattam sem a lányom, sem a magam egészségét. Császárral szülni – akkor ez volt az a megoldás, ami a legkisebb rossz.
Az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején még csupán a szülések 5 százalékában végeztek császármetszést Magyarországon.
Kedves anyák, akik természetes úton hoztátok világra a gyermeke(i)teket, ne bántsátok azokat, akiknek a hasát felvágták vagy más technikát alkalmazva szétszakították legalább 5 rétegben, hogy aztán kis nyíláson keresztül (egy örökké ottmaradó heggel) kiemeljék azt a kisbabát, akit 9 hónapon keresztül ugyanolyam szeretettel, gondoskodással, odafigyeléssel nevelgetettek odabent. Megszenvedve ugyanúgy a terhesség minden gyötrelmét, bevégezve egy félelemmel teli műtéttel, mely alatt szétfeszített karokkal, leszíjazott lábakkal, vékony zöld lepedők alatt dideregve hagyták, hogy szikével a húsukba vágjanak. Kiszolgáltatottan, semmit nem látva, a legtöbbször semmit nem hallva, általában a férjük nélkül, idegenek között fekve töltötték azt a fél-egy órát, míg aztán mindent helyreállítottak és a műtét véget ért. Ne bántsátok az anyákat, akik nem ölelhették magukhoz a gyermeküket, mert a műtőben erre nincs lehetőség, és már akkor is boldogok lehettek, ha pár másodpercre megmutatták nekik a kisbabájukat.
1990-ben már 10 százalék körüli volt az arány, ez a 2000-es évek elejére megduplázódott. 2006-ban már közel 30 százalék, az OEP adatai szerint 2015-ben pedig már 37-39 százalék volt, ezzel pedig hazánk Romániával, Olaszországgal és Bulgáriával a legmagasabb arányt képviselő európai országok között van.
Szóval császárral szülni nem úri huncutság és nem is a könnyebbik út – ennek is megvannak a maga hátrányai, szövődményes lehetőségei, a következő 1 napot (a sok órányi vízszintes, kötelező ágynyugalmat) és az ezt követő hat hetet például senki ne akarja elirigyelni a császáros anyától. Magyarországon – bár a kelleténél több a császár – kívánságra nem vágnak fel édesanyát, bár mindig hallani ilyen pletykákat. A műtét ugyanis veszélyesebb, mint a sima szülés. Mégis ennek ellenére szükséges, kívánatos beavatkozás, különösen manapság, amikor nem elfogadható, ha valaki szülés közben elveszíti a babáját. A császármetszés indoka például a hypoxia (oxigénhiány) lehetősége, hiszen ez a magzat sérülését vagy halálát okozhatja.
Ha az anya szívelégtelenségben, néhány fajta tüdőbetegségben, egyes mozgásszervi betegségekben szenved vagy veleszületetten szűk a medencéje, a méhén már volt előzetes műtét (pl. császármetszés), ha ikerszülés lesz, esetleg a koraszülés egyes eseteiben is orvos elgondolkodik a császármetszés lehetőségén. Ezen kívül a szülés beindulása után is indokolhatja fájásgyengeség. Mivel ilyenkor az orvosok mindent a gyorsaságnak rendelnek alá, a műtét lefolyása eltérhet az időzített császármetszés menetétől.
Érdekesség, hogy míg Cipruson a gyerekek 52 százaléka, Nagy-Britanniában pedig nagyjából negyede születik császármetszéssel, addig például Svédországban mindössze 17 százalék ez az arány.
Ahogy a népesség idősödik, úgy nehezebb természetesen szülni idősebben, és ne feledjük, hogy ma már olyanok is vállalnak gyermeket, akik régebben várandósok sem lehettek volna – náluk is megfontolják az orvosok a császárt. Márpedig az első gyermek születésének átlagéletkora Magyarországon elérte a 32 évet! Minél idősebb egy édesanya, annál több társbetegség nehezíti a természetes szülést – száz éve még természetesnek tűnt, ha a szülés halállal végződött, akár mindkét fél halálával, ma ez már megengedhetetlen.
A császármetszés egyébként két szó (Lex Caesarea) összetételéből keletkezett, neve latin eredetű (sectio caesarea caedo= metszeni). Julius Caesar tette kötelezővé azt, hogy a halott anyából a magzatot ki kell venni. Téves az a szemlélet, hogy maga Julius Caesar is így született, ezt semmi nem támasztja alá. Él anyán először 1610-ben végeztek ilyen műtétet érzéstelenítés nélkül, némi alkoholos bódultságban. Magyarországon pedig 1890-ben Dr. Tauffer Vilmos végzett először császármetszést, mely után anya és gyermeke is gyógyultan mehetett haza.
Kéky Kira