Két olyan nő történetét szeretném elmesélni, akik nem mindennapi körülmények között váltak édesanyává. Lucia 11 lombik után spontán lett várandós, Zsuzsi pedig egy olyan gyermeket hordott ki a méhében, akinek tulajdonképpen két édesanyja is van.
Egy Facebookos csoportban olvastam Kovács Lucia történetét, amely így kezdődött:
„Megismertem ŐT, igen, csupa nagybetűvel, tudtam és éreztem, hogy ő lesz az. Jó munkahely, szép ház, gyönyörű esküvő. Jöhet a gyerek, az életünk nagyon kerek volt, de a baba nem akart jönni. 1 év sikertelen próbálkozása után orvoshoz fordultunk, aki se nálam se a férjemnél nem állapított meg szervi eltérést. Fiatalok voltunk 26 évesen ott álltunk tanácstalanul.”
Telefonon folytatta nekem a története elmesélését.
– Mi mindig szerettünk volna gyereket, és azt olvastam a neten, hogy ha 1 év alatt nem esik valaki teherbe, akkor menjen orvoshoz. Fél év telhetett el, amikor már elkezdtem számontartani, hogy még 6 hónap, még 5, még 4 – ha nem leszek várandós, akkor segítséget kell kérnem. Így kerültünk aztán szakemberhez, aki azt mondta a vizsgálatok után, hogy egészségesek vagyunk. Újabb 3 hónap telt el eredmény nélkül.
Az orvos ezért stimulációt javasolt – de sajnos nem sikerült így sem. Ami ezután jött, az életem egyik legkeményebb időszaka volt. 7 hosszú és gyötrelmes év, állami intézmények és magánklinikák, orvosok, biológusok, gyógyszerek és hormonok. Hormonok, amelyeket én különösen rosszul tűrtem. Már a régebben szedett fogamzásgátlótól is mindig rosszul voltam, most a kapott hormonok miatt éjjel nappal hánytam! Az összes lombiknál mindig, minden kijött belőlem. De csináltam, tűrtem, mert babát akartunk.
Az 5. után már kezdtem azt érezni, hogy ez nem fog összejönni. De mégis, mindig újrakezdtük, mert valamibe kapaszkodni kellett. Megbeszéltük előre, hogy mi lesz a neve a gyermekünknek – és láss csodát, Londonban egy kutyabilétát találtunk, rajta a tervezett kislányom nevével. Úgy gondoltuk: ez égi jel, ez most akkor sikerülni fog! És nem. Nem sikerült. Akkor sem és később sem. Mindegyik kudarc egy-egy pofon volt az élettől: „már megint nem vagy alkalmas arra, hogy édesanya legyél”.
11 sikertelen lombikunk volt, a 11. ráadásul rettenetes helyzetben ért minket: 3 héttel előtte halt meg a nagymamám, de ha már annyi energiát – és nem utolsósorban pénzt – tettünk bele, akkor mentem, csináltam. Nem sikerült akkor sem, pedig a folyamatok elején még mindig szép eredményeink voltak, minden szám kellően magas volt, minden jól sikerült. De baba mégsem lett belőle. A 11 lombik után tehát kimondtam: köszönöm szépen, én befejeztem. Ebben a 7 évben a férjem és én a létező összes módot kipróbáltuk, még genetikusnál is jártunk, hátha valami összeférhetetlenség van – de ott is minden rendben lévő volt. Mégsem lett gyermekünk.
Az örökbefogadási kérelmet is beadtuk, azt terveztük, hogy ha másként nem megy, akkor majd örökbefogadunk. Óvónő vagyok, imádom a gyereket, szóba sem került, hogy nekünk ne legyen sajátunk. Az utolsó sikertelen lombik után úgy döntöttünk, hogy elutazunk 3 hétre Thaiföldre, hogy kipihenjük magunkat és átgondoljuk, merre tovább. Thaiföldről viszont már várandósan jöttem haza. Csak úgy. Spontán.
Amikor január végén pozitív terhességi tesztel álltam a kezemben, bőgtem, mint egy kisgyerek. Nem hittem el. Annyira, hogy 25 db tesztet csináltam egymás után. 25-öt! A drogériában szerintem hülyének néztek, hogy miért veszek 30 ezer forint értékben terhességi tesztet. Nem érdekelt – elmondhatatlanul boldog voltam! És igen, egy gyönyörű augusztusi napon megérkezett hozzánk Palkó. Lassan 4 éves. Boldogok vagyunk. Sok kudarc után végre kerek lett a világ. Nem hittük, hogy lesz testvére, nem is tettünk már érte, elengedtük ezt az egészet, hiszen volt gyermekünk. De ellene sem tettünk semmit, és bizony 2018. júliusában megérkezett közénk Emília!
Égi csoda volt már a 2. babánk is – hát még az, hogy egy hónapja valami furcsaság történt: sétáltunk a párommal, és olyan szinten megkívántam a palacsintát, hogy azt el sem tudom mondani. Ám van egy bibi: utálom a palacsintát! Ekkor hasított belém a felismerés: az utóbbi hetekben olyan levert voltam – lehet, hogy mégsem az időjárás tehetett róla? 10 tesztet vettem. Mind pozitív lett! SOS mentem dokihoz, aki igazolta: harmadjára is édesanya leszek!
Most vagyok a 14. hétben, újra kislányunk lesz! – mesélte el a személyes csodáját Lucia.
A 11-es szám felbukkant Almádi Zsuzsiék életében is – ennyit, 11 évet vártak gyermekre. Zsuzsi harmincévesen már boldog házasságban élt férjével, gyermeket is akartak, nem is tettek ellene, hogy ne legyen – a várt áldás mégsem érkezett meg. Amikor aztán Zsuzsi végül orvoshoz fordult, akkor a diagnózis kegyetlen volt: korai klimax. Gyakorlatilag nem rendelkezett a teherbe eséshez megfelelő petesejttel, és ezzel el is dőlt: nem lehet olyan gyermeke, aki az ő génjeit hordozza. Ám volt még egy lehetősége: petesejtet kérni. A húga már nem adhatott neki, mert kicsúszott az időből, túl idős volt hozzá, a petesejtdonációnak szigorú feltételei vannak. Volt azonban egy unokatestvére, Melinda, aki megfelelt a kritériumoknak, az életkoron belül volt, és volt saját gyermeke is: nagyobb ikerlányok édesanyja volt már akkorra. Mindenre elszántan és reménykedve kérdezte meg tőle, hogy adna-e neki petesejtet, hogy mégis lehessen a férjével babája. A válasz egy határozott igen volt!
Hamarosan összehangolták a két nő ciklusát, és alig két hónap múlva már ki is vették a petesejtet Melindából, egy lombikban megtermékenyítették Zsolt hímivarsejtjeivel, a kezdődő kis életet beültették Zsuzsa méhébe – és szerencsére ott el is kezdődött az áldott kilenc hónap. Zsuzsa így egy olyan kislányt hordott ki és hozott világra császármetszéssel, akinek biológiailag az unokatestvére az édesanyja és a férje az édesapja. A szülésre Melinda is eljött – amikor kivitték megmutatni a gyönyörű kis Maját, bizony Melinda is elsírta magát a boldogságtól.
Íme tehát két nő, akik nem adták fel az álmaikat, akiknek végül mégis sikerült: édesanyák lehettek!
Kéky Kira
