Az ősz meleg színeihez remekül passzol az agyag barnás-vöröses árnyalata. Ezért is remek idő ez a korongozás kipróbálására, amikor megalkotjuk saját kerámiánkat.

Kezed nyomán formálódik az agyag

A borongósba forduló ősz kiváló programja lehet az agyagozás, akár közösen is. A forró csokihoz vagy teához el is készíthetjük a saját csészénket. De nemcsak bögre, számos más hasznos alkalmatosság is készülhet belőle, elég széles a lehetőségek tárháza. Alkothatunk agyagból tálat, vázát, tányért, ékszert, füstölőtartót, vajtartót, mini szobrocskát, fűszertartót, vagy amit szeretnénk. Remekül fel tud tölteni, hiszen valami igazán kézzelfoghatót készítünk, amit használni is tudunk a hétköznapokban. A gyerekek is élvezik, hiszen a korongozás egy igazi maszatolós dolog, miközben saját maguk alkothatnak. Könnyen meg tudják ezáltal szeretni az alkotást. Felnőtteknek szintén remek kikapcsolódást nyújt; még munkahelyi csapatépítő programnak sem utolsó.

Kerámia, mint remek díszítőelem

A kerámia alapanyaga természetes, az elkészítése hagyományokon alapul, a megjelenésén pedig mindez látszik. Éppen ezért remekül beilleszthető a mai otthonokba, ahol a család törekszik a fenntarthatóságra. Az már csak hab a tortán, ha saját kezük nyomát hordozza egy ilyen tárgy. A kész dizájnt mi határozzuk meg, így szinte bármelyik lakberendezési stílusba beilleszthető, akár egy modern enteriőrbe is.

Korongozás – kicsit maszatos, de annál nagyobb az öröm

A kerámia lényegében égetett agyagból születik az ember keze nyomán. A fazekas mesterség az egyik legrégebbi tevékenység, a hasznossága pedig vitathatatlan. Attól függően választhatjuk ki a felhasználni kívánt agyagot, hogy milyen célt szánunk az elkészült kis edénykénknek. Árnyalatában eltérhet egymástól kétféle agyag. Miután kiválasztottuk a megfelelő alapanyagot, egy forgó állványon formáljuk azt, melyet lábbal hajtunk. Vízzel és kézzel formáljuk az agyagot megfelelő állagúra ás alakúra, ami elég sok kosszal tud járni. Ezért kötény nélkül neki se álljunk. A formáláshoz és a minták kialakításához számos speciális kis szerszámra is szükség van. A korongozáson kívül más technikák is léteznek, nyilván különböző nehézségi fokozatokkal. Dombornyomott negatív mintát szép formájú levelekkel, virágokkal vagy csipkékkel is elérhetünk. Ősszel gyönyörű leveleket és száraz virágokat gyűjthetünk e célból.

A végén műalkotás születik

A festésnek különféle technikái és alapanyagai vannak, a stílustól és a későbbi használattól függ, mit válasszunk hozzá. Például ha mázzal kezeljük az edénykénket, akkor könnyen vízállóvá tehetjük. A nyomott mintákon felül természetesen a festékkel is létrehozhatunk alakzatokat az elkészült edényen. Vannak különleges technikák is, amikor a tűz alakítja ki a végleges mintát. A végső fázis az égetés erre való kemencében. Általában több körös égetésre van szükség, ahol nagyon kell ügyelni a helyes folyamatra. Vannak helyek, ahol bérégetést is vállalnak, így ha otthon támad kedvünk egy kis agyagozáshoz, nem lesz szükségünk saját kemencére. Ha egy workshopon veszünk részt, akkor a szakmai fogások elsajátítása mellett az égetés szintén megoldott.

GB

Előző cikkStresszkezelés – amire szükségünk van
Következő cikkAngol lakberendezés – túl a téglafalakon