A zempléni látnivalók között bőven akadnak várak és kastélyok. Sokak szerint az egyik leglátványosabb Boldogkőváralján található a Bodókő-hegy tetején.
Séta a Oroszlánszikla gerincén
A Zempléni-hegységben túrázónak hosszú programlistája lehet, ha minden érdekességet szeretne felkeresni. Van olyan látnivaló, amit semmiképpen sem szabad kihagyni: Boldogkőváralján a gyönyörű panorámával és színes programokkal bíró, sziklára épült lovagvárat. Az itt keringő történetek szerint hét tündérnek, vagyis hét mesebeli szépségű fiatal lánynak köszönheti a létrejöttét. Ha még élőben nem is jártunk itt, a vár leghíresebb része egyedi látványvilágával ismerős lehet a hazai túrázást népszerűsítő videókból. A vár melletti sziklaperemet Oroszlánsziklának szokták nevezni, keskeny gerincének a végén egy jó ötlettől vezérelve őrbódét építettek. Maga az őrhely és az ide vezető út olyan mással nem összekeverhető, jellegzetes pontja a várnak, ahol szívesen készítene mindenki fotót, így ez a Zemplén egyik leghíresebb része.
Boldogkő vára
A várat a Boldogkőváralja fölött tornyosodó sziklára emelték, így a kilátás magával ragadó. Erdei fákkal körülvéve a sziklafalak megidézik a középkor hangulatát. A vár közel ezer éves, eléggé kusza múltra tekint vissza, így lakóinak és történelmének sorsa igencsak változatosra sikerült. Ennek a távoli múltnak a hangulatát idézik vissza a várban lévő programok; például a jelmezes bemutatók és tárlatvezetések, a lovagi kardpárbajok vagy a várjátékok. A vártörténeti kiállítás neveket és arcokat kapcsol a falak múltjához, sokan közülük ismerősek lesznek történelem óráról. A berendezett ólomkatona kiállítással bepillantást nyerhetünk a korabeli csaták világába is. Várbörtön és pince gondoskodik arról, hogy a középkor valóban megelevenedjen a képzeletünk és a szemünk előtt. Nyaranta szinte minden hétvégére jut valamilyen színes program.
Nemcsak várat, kastélyt is találunk az apró községben
A vár egyik korábbi tulajdonosa a falut választotta lakóhelyül, így épült fel a pompás Péchy-Zichy kastély. Méretével kiemelkedik a környék többi kastélya közül, ősparkja pedig egyedi mikroklímával rendelkezik, ahol számos növény- és állatfaj talált otthonra. Ha kedvet kaptunk a kastély vagy a park megtekintésére, előzetesen egyeztessünk a látogatási lehetőségekről.
Látnivalókból nincs hiány a Zemplén környékén
Boldogkőváraljától alig húsz kilométerre találjuk a középkori Regéci várat, amit II. Rákóczi Ferenc itt tartózkodása tett híressé. A helyreállítási munkálatok itt később kezdődtek meg, de itt is fogunk találni érdekes bemutatókat és kiállításokat. Kissé hosszabb útvonalon felkereshetjük Sárospatak várát, ami többi társához képest gyönyörű állapotban járható be. Ha szívesen barangolunk az ódon falak között, akkor felkerülhet a listánkra Füzér vára és a Füzérradványi kastély is. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül Tokaj mellett sem, melynek mediterrán hangulatú belvárosa, különleges fekvése és finom bora nem ereszti el könnyen az embert.
GB