Mondhatni mondhatnék bármit – és nem kérdés, hogy meghallgatna. Meghallgatna, mert szeret. Az viszont kérdés, hogy meg is akarná-e fogadni. Mától – hiszen 18 évvel ezelőtt ezen a napon hoztam a világra – rá is vonatkozik, hogy a 18 éven felüli személyek mind a törvény, mind a társadalom szempontjából, mind biológiailag felnőttnek számítanak.

Mikor nőttél fel hirtelen? Nem mondom azt, amit olyan sokan, hogy „olyan gyorsan történt, hogy észre se vettük”, mert nem igaz. 18 év az 18 év. Az pontosan 157 776 óra. Láttuk, napról napra figyeltük, hogy miként változol, miként leszel egyszer ilyen, másszor amolyan; az egyik végletből hogyan váltasz át a másikba, hogy kitapasztald: ki is vagy valójában és meddig mehetsz el anélkül, hogy elveszítsd az általunk nyújtott biztonságot.

Sok szempontból már réges-rég felnőttél.

Más szempontból – hiába vagy mostantól nagykorú – hiányzik még belőled néhány, a felnőttekre jellemző tulajdonság. Persze, mit papolok én, amikor 49 évesen is hiányzik belőlem számos, a felnőttekre jellemző tulajdonság!

Személyiség – és ami mögötte van

Tudjuk, hogy minden ember egy megismételhetetlen individuum, személyisége, viselkedése, gondolatai, érzései egyediek. És ami nagyon fontos: a jellembéli állandósága mellett részese egy aktív folyamatnak is, melyben az élete végéig fejlődhet.

Ha csak azt nézzük, akkor hány és hány emberben él a sértett, dühös gyermek, aki egyhelyben toporzékol és nem képes olyan megküzdési stratégiát alkotni, amely teret engedne a fejlődésének.

És hány olyan felnőtt van, aki a gyermeki felhőtlenséget tartja maga előtt, mint valami pajzsot, hogy őt ne érjék problémák, hatások, amelyek megzavarhatják a lelki nyugalmát, örömét.

Mindkettő ugyanahhoz vezet: a szőnyeg alatt gyűlik minden, amivel felelősen szembe kellene nézni. Mert nehézségek, rossz lelki állapot, bizonytalanság, tőlünk független próbatétel mindig lesz. A felnőttség állapotában az illető már nem másoktól várja az őt ért fájdalom csillapítását, hanem magától, mégpedig az eddig elsajátított (remélhetőleg jó) megküzdési stratégiái segítségével.

A döntés és a felelősségvállalás képessége

Felnőtté akkor válik valaki, amikor megfelelő önállósággal, tudatossággal rendelkezik, autonóm személyiséggé válik. Tudja, vagy legalábbis sejti, mit akar. Már van előtte valamiféle cél, és képes arra, hogy annak elérésére törekedjen. Olyan döntéseket tud hozni és felvállalni, melyekkel nem sért meg másokat, és nem szegi meg a törvényeket, de mégis saját döntések, és akkor is fel lehet vállalni ezeket, ha esetleg nem ért egyet velük mindenki.

Ha a felnőttséget valamiféle személyiségteszthez kötnék, akkor – tartok tőle – sokan megbuknának rajta. Még én is!

Nincs tökéletes felnőtt, nincs tökéletes szülő

Sok mindent elrontottam. Sokszor nem voltam elég okos ahhoz, hogy tudjam: mire van szükséged. Sokszor eléd került a munkám a sorban.

Tudod, felnőttnek lenni is pont olyan nehéz, mint gyereknek, kamasznak. Csak másként nehéz.

Tudod, felnőttnek lenni is pont olyan csodálatos, mint gyereknek, kamasznak. Csak másként csodálatos.

Nem volt alkalmassági vizsga azelőtt, hogy gyermeket vállaltunk volna. Egyetlen próbát tettünk: életben tartottunk és felneveltünk egy gyönyörű kopasz cicát, Fáraót. Így legalább abban már biztosak voltunk, hogy egy élőlénynek napi kétszer élelmet adni és annak a végtermékeit eltakarítani képesek vagyunk.

De senki nem kérdezett minket, hogy tudjuk-e, mit kell csinálnunk, ha csak azért sem akarsz aludni még este 11-kor sem, ha nem lehet kiimádkozni az ágyból reggel, hogy oviba vihessen édesapád. Hogy mit kell csinálni, ha olyasmiért sírsz, aminek semmi értelme, hogy miként magyarázzuk el neked, hogy a világ gyönyörű, de mégis van benne sok szomorúság, amit túl kell élni valahogy. Nem mutatta meg senki édesapádnak, hogy miként váljon példává arra, hogy milyen egy igazi férfi, aki igazán szereti a családját és kiveszi a részét mindenből.

Senki sem adott használti útmutatót nekünk, hogy miként kell biztonságos kötődést kialakítani, boldog gyermekkort teremteni Neked.

Amire rá tudtunk jönni, arra rájöttünk. Amit elrontottunk, azt sajnáltuk, és ha lehetett, igyekeztünk kijavítani. De persze nem javítható ki az, ha kimaradt valami az életedből, az életünkből akkor és ott.

Felnőtt a gyermekünk, akkor most már nincs is szüksége ránk?

Furcsa megtapasztalás volt, hogy egyszerre féltünk mi magunk, és féltettünk Téged.

Születésed előtt attól, hogy minden rendben van-e, és hogy az én érzelmi hullámzásom nem okoz-e kijavíthatatlan kárt később a kapcsolatunkban.

Születésed után attól, hogy felismerjük-e az igényeidet, és nem keverjük-e össze a hasfájásod a szeretetigénnyel, az éhségedet a tehetetlenséggel, hogy meg akarsz fogni valamit, de még nem tudod uralni a kezed mozgását.

Egyéves korod után attól, hogy mindent jól csinálunk-e, nem vagyunk-e túl szigorúak vagy túl engedékenyek.

Iskola előtt attól, hogy ez az elképesztően okos, gyönyörűen beszélő kislány, aki Te voltál, vajon jó helyre kerül-e, ahol nem akarják letörni az ágait, hanem segítik abban, hogy minél stabilabb gyökeret verhessen és növekedhessen.

Felsőben attól, hogy olyan magányos maradsz-e, mint édesanyád volt, hogy tudunk-e olyan feltételeket biztosítani, hogy valóban kibontakozhass.

A gimnáziumi éveid alatt attól, hogy képes leszel-e arra, hogy megvédd magad, amikor mi fizikailag nem vagyunk ott, hogy megvédjünk; hogy képes leszel-e idejében észrevenni a veszélyt.

És most, 18 évesen attól félünk, hogy már nem lesz szükséged ránk.

Felnőtt vagy – jogokat kaptál

Jogilag mától nagykorú vagy, már nem kell belógnod a szórakozóhelyre, mert hivatalosan is beengednek. A boltban szeszesitallal is kiszolgálnak, mert papírod van róla, hogy felnőttél.

Mégsem tudunk nem félni és nem félteni. Félünk, hogy nem tudtunk, nem tudunk elég jók lenni és elég jót tenni.

Igyekszünk, próbálkozunk – de te vagy az egyetlen, aki képes lesz majd sok-sok év múlva eldönteni, hogy elég jók tudtunk-e lenni ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életed legyen.

Szép 18 év volt ez – köszönjük, hogy melletted lehettünk. Sokat tanultunk Tőled.

Boldog 18. születésnapot, kislányunk!

Kéky Kira

Előző cikkFókuszban a longevity, avagy tippek a hosszabb, egészségesebb élethez
Következő cikkCsökkentsük a munkahelyi stresszt!