Hogy a lépés képességének birtoklása mennyit ér, azt szinte csak akkor érezzük át, amikor valamiért – mondjuk egy betegség miatt – nem kelhetünk fel. A lépés az egyik legalapvetőbb mozgásformánk, gyorsan elsajátítjuk és nem csupán a helyváltoztatást, hanem az egészségünk megőrzését is lehetővé teszi.

Az ülés az új dohányzás

Sokáig furcsának találtam ezt a mondatot, idegen volt számomra, mint ahogy az is, hogy „a negyven az új harminc”, de azzal abszolút egyet tudok érteni, hogy az inaktivitás nagyon káros az egészségünkre. A gyaloglás egészségmegőrző hatásait már sokszor megerősítették, egyértelmű kapcsolatot találtak a napi lépésszám és a hosszabb élettartam között. Szakemberek szerint sétával tudjuk a legkönnyebben fenntartani az általános edzettségünket, illetve a keringési rendszerünk egészségét. A minimális ajánlás felnőttek számára legalább heti 150 perc mérsékelt vagy 75 perc nagyobb intenzitású fizikai aktivitás – a séta a mérsékelt aktivitások közé tartozik, a legtöbb ember számára könnyen kivitelezhető. (Hozzá kell tennem, hogy az is kiderült az elmúlt években, a viselhető/magunkon hordozható eszközöknek köszönhetően, hogy bármilyen mozgás jobb, mint a passzivitás, az üldögélés.) Ha egyébként ülőmunkát végzünk, akkor szervezzük úgy az életünket, hogy muszáj legyen felállni: tegyük a nyomtatót, a munkánkhoz néha szükséges eszközöket, az iratokat olyan helyre, mely nem érhető el karnyújtással – így időnként fel kell állnunk, ez pedig nagyon jót tesz.

Millió lépés – amit a telefonunk rögzít

Ezt a helyzetet átlátva indult el 1 éve a „Millió lépés az életért” program, tavaly a vesével kapcsolatos információkat, idén a szívvel kapcsolatos tudásanyagot osztják meg az érdeklődőkkel, azokkal, akik szeretnének hosszabb ideig élni és jobb egészségben élni.

– Untig ismételt tény, hogy a magyarok egészségi állapota lehangoló. Pedig már heti háromszor fél óra mozgás is jelentősen hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez, és az ellenálló képességünk növeléséhez. A rendszeres testmozgás tudományosan igazoltan számos krónikus betegség állapotát javítja, a szervátültetettek életkilátását ráadásul évekkel hosszabbítja meg. Az idei Millió lépés az életért kihívásnak az a célja, hogy a lehető legtöbb emberben tudatosítsuk, hogy a mindennapos mozgás az egészségmegőrzés egyik legegyszerűbb és legfontosabb eszköze – hívta fel a figyelmet dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) stratégiai vezetője és orvosigazgatója.

Bár lépésekről szól a program, a Millió lépés applikáció több mint 60-féle mozgásformát képes rögzíteni, majd lépésekké alakítani. Táncolhatunk, úszhatunk, takaríthatunk, a végeredmény lépésszámban jelenik meg.

A kihívás alatt a versenyzők (a megtett lépésszámaikat figyelembe véve) virtuálisan bejárhatják a teljes magyar Kéktúra útvonalát.

Lépésenként emelhető hormonszintek

A séta, a gyaloglás nem csupán a fizikai, hanem a lelki egészségünkre is jó hatással van. Gyaloglással növelhető például a szerotoninszint, a dopaminszint és az endorfinszint is

Mindhárom hormon rendkívül fontos a hangulatunk, az idegrendszerünk számára. Dopamin nemcsak meditáció, pihentető alvás hatására keletkezik, hanem a testmozgás hatására is emelkedik a szintje. Ha valakinek alacsony a dopaminszintje, akkor az fokozott álmossággal és rossz hangulattal is járhat – ami visszahat a mozgásmennyiségre, így még kevesebb dopamin termelődik. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a mentális betegeknek csak sétálniuk kell, és már jól is lesznek!)

Szerotonin felszabadul bennünk napfény, egészséges táplálkozás és – természetesen – mozgás hatására is. Ennek a hormonnak a hiánya összefüggésbe hozható a depresszióval, migrénnel. A rendszeres (és itt a hangsúly a rendszeres szón van) edzés növeli szerotonin és noradrenalin szintjét is.

Az endorfinszintet gyorsan képesek növelni a magas kakaótartalmú ételek (példának okáért ugye a sokak által imádott csoki), viszont jó tudni, hogy ugyanilyen hatást vált ki (viszont garantáltan nem hizlal) a tánc, a séta és a biciklizés is. Az endorfin csökkenti a stresszt, lassítja az öregedést.

Nem lehet megtiltani a mozgást

Az orvosok aligha tudnak olyan betegséget mondani, amelynél tiltott lenne a mozgás valamilyen formája. Általában a minőségen és a mennyiségen kell csiszolni, ha valaki valamilyen problémával küzd, de a teljes passzivitás semmiképpen sem jó irány. Ha valaki nem ülhet fel, nem állhat fel, nem sétálhat, akkor az egészségi állapota, az általános vitalitása gyengülni fog.

A séta, a gyaloglás segít a túlsúly csökkentésében, a magas vérnyomás mérséklésében, csökkenti a „rossz” LDL koleszterin és a triglicerid, növeli viszont a „jó”, HDL koleszterin szintjét, és általában is javítja a szív- és az érrendszer kondícióját. Javítja a tüdőbetegségek állapotát, fontos szerepet játszhat a perifériás artériabetegségek kezelésében is.

Érdemes tehát minél többet talpon lenni, minél több lépést megtenni azért, hogy az egészségünk minél tovább kitartson.

Kéky Kira

Előző cikkÉletmentő adatokat rejt a szívverésünk és néhány (labor)értékünk
Következő cikkKi mit gyűjt?  – Teaszűrőtől a csonttányérig, retro kerámiától a régi lemezekig