Ez már a második olyan karácsony, amelyiket nem tudjuk megélni olyan boldogan, örömmel, mint szoktuk vagy mint vágynánk. Szinte nincs család, ahol ez az év ne hozott volna valamilyen veszteséget, sokan haltak meg idő előtt vagy tragikusan fiatalon, esetleg voltak kórházban hetekig. Lehet mégis szép az idei ünnep?

De jó lenne, ha választ tudnék adni erre! Talán attól függ a válasz, hogy mit tekintünk szépnek, vagy pontosabban mit tartunk elfogadható kompromisszumnak valamiért cserébe. Mert idén sem tudunk kompromisszum nélkül karácsonyozni. Valahol engednünk kell az eddigi megszokott menetrendhez képest. Hogy miért? Mert a legtöbbünknek elviselhetetlen lenne az a tudat, hogy miattunk lesz valaki COVID-os, vagy épp a mi szerettünk lesz súlyos beteg egy felelőtlenebb rokon miatt. Azt senki nem szeretné (és akkor most nagyon finoman fogalmaztam), ha karácsonyi ajándékként fertőzést kapna, masnival átkötve, jókedvű közös eszegetéssel kísérve.

Akik viszonylag biztonságban lesznek az ünnepek alatt

Azok, akik a COVID elleni védőoltásaikat megkapták (teljes oltási sorról akkor beszélhetünk, ha a 3. oltáson is túl vannak, vagy az egydózisos Janssen, más néven Johnson & Johnson oltás után kaptak még egy emlékeztetőt), nagy eséllyel védettek a komolyabb betegségek ellen. Mint tudjuk, 100 százalékos védelem nincs (semmilyen betegség és oltás esetében sem), de a haláltól szinte teljesen bizonyos módon megvédi az illetőt, ha túl van az összes oltásán. Aki a 2. oltása után több mint 4 hónappal karácsonyozna közösségben, az sajnos a COVID-ot már könnyebben elkaphatja, kórházba kerülhet, és az élete is veszélybe kerülhet. Még mindig jobb helyzetben van persze, mint az, aki csak egyetlen oltást kapott vagy egyet sem.

Karácsony maszkban, tesztelve

Azok kerülnek igazán nehéz helyzetbe, akiknél nagy a vendégjárás a tél végén. Ha van annyira jó a kapcsolat, hogy tudjuk a többiekről, oltva vannak-e, akkor a védettség megléte esetén viszonylag nagy biztonsággal találkozhat mindenki. Ha vannak oltatlanok vagy elégtelenül oltottak, akkor viszont meg kell fontolni, hogy mi a legkisebb rossz. Kihagyni velük a találkozást, tesztet kérni vagy csinálni előtte, esetleg maszkban lenni végig – de akkor az evés nem igazán fér bele az ünnepi menetrendbe.

A probléma egyáltalán nem légből kapott, a Facebookon számos hasonló kérdés merül fel aggódó emberektől, pláne, ha a családban van olyan gyermek, aki életkora miatt még nem oltható, vagy olyan sérülékeny családtag, aki az oltások ellenére is bajba kerülhetne fertőzés esetén. Tiszteletben tartva az oltatlanok döntését ebben az esetben kérni kell őket, hogy csináljanak gyorstesztet érkezéskor, illetve (mivel a gyorsteszt nem minden esetben mutatja ki a fertőzést), legyenek maszkban. Azért nagyon nehézkes mindez, mert a karácsonyi ünneplés „szellemiségével” nem igazán hozható össze a távolságtartás, a gyanakvás. Nagyon nehéz (és ezt már az elmúlt bő 1 évben tapasztaltuk), hogy elfogadjuk más emberek álláspontját a COVID-dal kapcsolatos védekezésről, ha az különbözik a miénktől.

Kockáztassunk vagy ne?

Mindenki a maga véleményét tartja észszerűnek és igaznak – nincs más lehetőségünk, mint tiszteletben tartani, hogy melyik az a magatartás, amelyik biztosan nem veszélyeztet másokat. Ha tehát mi oltottak vagyunk és betartjuk a védekezés szabályait, de olyan családtaggal kellene találkoznunk, aki erről másként gondolkodik, akkor ne az legyen a kompromisszum, hogy „kockáztassunk, hátha szerencsénk lesz”, legyen együtt a család bármi áron. Annyit elvárhatunk mi is, hogy a másik fél tiszteletben tartsa az aggodalmainkat és az oltatlanok minimálisra csökkentsék a kockázatot azzal, hogy tesztet csináltatnak és maszkot vesznek fel.

Ugyanis – ahogy azt tényleg minden szakember hangoztatja – az oltatlanok, vagy régen oltottak a jelenlegi járványhelyzetben sajnos kockázatnak minősülnek. A PCR teszt mindenképp hasznos, de az csak az épp akkori állapotot mutatja, amikor a mintát előző nap (vagy még korábban) levették, a gyorsteszt pedig nem mutatja ki feltétlenül a fertőzést.

Kiskarácsony, távkarácsony

Akik a saját családi körükben (tehát azokkal, akikkel egyébként is egy háztartásban élnek) töltik az ünnepeket, azoknak semmilyen (ön)korlátozásra nincs szükségük, amennyiben egészségesek, tünetmentesek. Ám ha valakinél a COVID bármilyen (akár enyhe) tünete is mutatkozna, érdemes beszélni a háziorvossal, hogy mi a teendő.

Rettenetes, tényleg nincsenek rá jó kifejezések, hogy mennyire megviseli az embereket ez a járvány, a bizonytalanság, az állandó alkalmazkodási kényszer, az, hogy barát barát ellen fordul, hogy családtagok vesznek össze egymással a betegséggel kapcsolatos más nézeteik miatt. Szerencsésnek érezheti magát az, akinek a közvetlen környezetében nincs nyoma a két éve tartó koronavírus-járványnak. Azért, hogy szilveszterkor és januárban ne a kórházban folytatódjon a szép karácsonyi családi ünneplés, igenis előrelátónak kell lennünk. Nem tudhatjuk, hogy ki hogyan reagál egy fertőzésre, nem tehetjük meg, hogy a karácsonyi ünnepléssel takarózva veszélyeztetjük mások egészségét.

Előbb-utóbb ez a járvány is megszelídül, ha az idei karácsony nem is lesz még szép, de jövőre már lehet olyan, mint amilyenre vágyunk.

Kéky Kira

Előző cikkRajtunk múlik, elmarad-e az influenzajárvány
Következő cikkA lépcső, mint a fittség mérője