Profitálni? Ebből a járványból, ami megborította a világot? Igen. Bár hajlamosak vagyunk csak a negatív dolgokat észrevenni, számos olyan történés, változás áll mögöttünk, amely egy világjárvány nélkül nem következett volna be.
Szurkálódás
Kezdjük rögtön azzal, ami úgyis a leginkább foglalkoztat minket: az oltással. Nem, nem a mostani oltás tervezése és előállítása volt túl gyors, hanem az eddigieké túl lassú – hívta fel a figyelmet nemzetközi virológus szakértők véleményére Dr. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem biológusa, víruskutatója, aki szerint a gyorsaság mögött az új technológiák sikeressége, a gyógyszergyártók és biotechnológiai cégek példátlan erőfeszítése, és az engedélyeztetési folyamatok meggyorsítása áll.
Az új technológiák, az eleddig elképzelhetetlen tudás- és infrastruktúra-megosztás miatt most olyan újtípusú vakcinát fejlesztettek ki, ami később számos, eddig legyőzhetetlennek tűnő vagy legalábbis rendkívül veszélyes betegség (még akár a rák) ellen is használható lesz.
Fékezett habzás
Fékevesztett kézmosás, esetleg extrém esetben alkoholos fertőtlenítés uralta a napjainkat tavaly tavasszal, a járvány első időszakában, amikor még kétséges volt, mivel is terjedhet leginkább az új koronavírus. Azóta tudjuk, hogy inkább a levegőből lélegezzük be, a kézről való terjedés ritkább (bár nem kizárt). Mindenesetre napok alatt megtanult a világ helyesen kezet mosni. S ennek lett egy pár nem várt következménye – amire mindjárt kitérek.
Maszk mögött
Bár az első időszakban Európában össze-vissza kommunikáltak maszk-ügyben, tőlünk jóval keletebbre a mindennapos, közösségi térben történő maszkhordásnak hagyománya van, a vírus kezdeti terjedésének megfékezésére jól tudták használni – mint ahogy a karantént is komolyan vették. Ahol elfogadott, hogy ha „tilos kimenni, akkor nem megyek ki”, ott könnyebben visszaszorítható a járvány, mint ahol mindenki azt keresi, ő személy szerint miként tudna kibújni a szabályok alól.
Ezek az intézkedések mindazonáltal itthon is hasznosnak bizonyultak: mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy nemcsak a COVID-19 terjedését lehetett vele lassítani, de már 2020-ban (és úgy tűnik, idén tél végén-tavasszal) is alig volt-van influenzás – miközben normális években több tízezren dőltek ágynak miatta. Az előbb emlegetett óvintézkedések, a távolságtartás, és a sokak számára (és az egész országra) nagy terheket rovó lezárásoknak, és persze a higiénés szokásaink megváltozásának, a kézmosás megszokásának következtében a gyermekeken végigsöprő hányós-hasmenéses, náthás betegségek is visszaszorultak. Ez mindenképp nagyon kellemes „mellékhatás” volt.
Digitalizálódás
Nos, nem mindig előnyös, hogy a személyes kapcsolatokat felváltja a virtuális tér használata, de azért sok-sok család, szülő, oktatási intézmény vált hirtelen „digitálisan felnőtté”. Kényszerűségből rádöbbentünk, hogy mennyire igaz a tudósok által már évtizedek óta tényként kezelt összefüggés: az információs társadalomban szinte nincs is olyan munkaterület, foglalkozáscsoport, amely valamilyen módon ne függene össze az információtechnológiával. A hétköznapi gyakorlatban ez úgy jelentkezett, hogy a kényszerű karanténszabályok miatt a munkáltatóknak ki kellett találniuk, hogy melyek azok a munkaterületek, munkafolyamatok, amelyeket otthoni munkavégzéssel is hatékonyan, jól el lehet végezni. Rájöttünk arra, hogy a gyakorlatban sok munkaköri feladatot tényleg kiválóan el lehet látni egy okostelefonnal és egy laptoppal. Internet gyakorlatilag mindenhol van. Innentől kezdve majdnem mindegy, hogy valaki az irodájában, a tárgyalóban, a tanteremben ül vagy otthon.
Varázsütésre hétköznapi tény lett az a megérzés, ami már évtizedek óta a levegőben volt: otthonról vagy irodán kívülről is lehet dolgozni, a digitális oktatás nem a sci-fi világa. Jól mutatja a társadalom működési folyamatait, hogy ami eddig a távoli jövő ködös elképzelésének tűnt, az a világjárvány miatt szinte egyik napról a másikra megvalósult. Mivel már egy éve tart ez a folyamat, ezért kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy sok munkafolyamatot tényleg hatékonyan el lehet végezni otthoni munkavégzéssel is. Megtanultunk alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Szinte biztos, hogy valamilyen formában a járvány leküzdése után is fennmarad az otthoni munkavégzés és a digitális oktatás is.
Home office – kimaxolva
Pizsamában meetingelni (hisz az őzikemintás felsőrész simán elment pulóvernek), macskával az ölünkben értekezni, két megbeszélés között megfőzni a vacsorát vagy leadni a nagybevásárlás házhoz rendelését – hát, elég furcsa szokásokat alakítottunk ki ebben az új helyzetben.
Az otthoni munkavégzés és a digitális oktatás szükségszerű általánossá válása egyben arra is rákényszerített minket, hogy felnőjünk a feladathoz: a tanárok kialakították a digitális oktatási rendhez szükséges módszertant, alkalmazni kezdték az egyre több témakörben elérhető digitális tananyagokat, a tanulók kénytelenek voltak belátni, hogy a gyerekszoba vagy a lakás egyik sarka reggel nyolctól délutánig tanteremnek minősül, a felnőtt munkavállalók pedig az otthoni munkavégzés során alkalmazkodtak ahhoz, hogy a dolgozószoba vagy a nappali szoba sarka munkahely.
Vicces (?) helyzetek
Amit viszont meg kellett tanulnunk, néha mulatságos, vicces, kínos események hatására: az otthonunk egy része átmenetileg tanterem, munkahely, tárgyaló lett – ezért azok a szabályok érvényesek, mint az iskolában vagy a munkahelyen. Azt és úgy szabad az otthoni munkavégzés során tenni, mint a hagyományos munkahelyi, irodai környezetben. Ha mégsem így teszünk, igen kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Gondoljunk csak arra, hogy ha nem veszünk fel nadrágot, de váratlanul fel kell pattannunk a webkamera előtt (csengetnek, nagy robajjal feldől valami, kinyitják ránk az ajtót és úgy marad, be kellene csuknunk. De a könyvespolcon ott maradt intim tárgyak is okozhatnak kellemetlenséget a kamera látóterében…) Szóval kerülhetünk kínos helyzetbe, ha túl lazára vesszük a figurát.
Közösségi média
Lehetőségünk nyílt leállítani számos ismerős követését. Én is így tettem – és meggyőződtem arról, hogy bár az illető a saját szakmájához nagyon ért, emiatt tisztelem is, de kanapévirológusnak csapnivaló! Néha nem bírtam visszafogni magam, és igyekeztem az álhíreket, összeesküvéselméleteket hiteles forrásból megcáfolni, de mivel a sárkány egy fejét levágva száz nőtt ki helyette, feladtam az értelmetlen küzdelmet. Örömmel olvastam viszont, hogy a Facebook törli az álhíreket, és ennek ékes példájaként több tízezres közösségeket szüntetett meg, olyanokat, ahol a konteókban lubickoltak a csoport tagjai, egymást hergelve.
Otthon, édes otthon!
Elég sok időt, mondhatni végeláthatatlanul sok időt töltünk mostanában a 4 fal között, étterembe beülés helyett a házhoz rendelés lett az általános, így azok a cégek, melyek váltani tudtak, talpon maradhattak a válság idején is. Néha még azzal is szembe kellett néznünk, hogy a boltokban nincs elég kenyér. Ennek eredményeként sokan megtanultak kenyeret sütni, a konyhát eddig csak kávéfőzésre használók is összedobtak egyszerűbb kajákat, és az utazásokra költött pénz helyett a kanapét cseréltük le, vagy felújítottuk a fürdőszobát. A saját személyes terünk fontossá vált: nem csupán aludni jártunk haza.
Apropó, utazás!
A Földön hosszú ideje nem volt olyan tiszta a levegő, mint a COVID-járvány óta, és a zajterhelés is jelentősen csökkent. A tenger tisztult, a városok utcái úgyszintén, az állandó emberi jelenlét miatt visszaszoruló, zavarodott állatok visszakapták a területeiket. A megmaradt turistaövezetekben szigorú higiénés szabályok betartásával, kisebb zsúfoltsággal lehet élvezni a látványt.
Profitáltunk tehát valamennyit a járvány kezdetéből? Igen. Még annak ellenére is, hogy elképesztő károkat szenvedtünk el az egyén és a társadalom szintjén is! Rendszerek omlottak össze, kérdőjeleződtek meg, alapigazságnak vélt információkat kellett újragondolnunk. De megtettük, hiszen az ember leleményes „fajta”, tud alkalmazkodni, ha kell. Hát, most kellett.
És bízom benne, hogy lesznek értékek, melyeket megtartunk azután is, hogy a COVID-19 az éves influenzajárványhoz hasonló fertőzőbetegséggé szelídül.
Úgy tűnik, kaptunk egy leckét a Földtől – remélem, nem csupán átmegyünk a vizsgán, hanem hosszútávú tudást sajátítunk el, hogy miként lehet egészségesebben, jobban élni, használni (és nem kihasználni) az életterünket.
Kéky Kira
