Az ADHD nem betegség, hanem egy idegrendszeri fejlődési forma. Ne bántsuk meg őket azzal, hogy betegnek tituláljuk őket. Az ADHD néhány dolognál hátrány, más dolgoknál előny.
Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) genetikailag öröklődik, tehát ha egy gyereket diagnosztizálnak ezzel a problémával, gyakran kiderül, hogy a szülők valamelyike szintén produkálja a tüneteket, csak a mai szülők korosztályát gyerekként nem diagnosztizálták, elkönyvelték szétszórtnak, lustának, figyelmetlennek, rossz tanulónak vagy rossz gyereknek, aki csúnyán beszél vagy nem bír megülni a helyén. Pedig 70 százalékuk az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkezik.
Nyughatatlanok
Mivel azonban képtelenek nyugton maradni, hosszabb ideig egy dologra koncentrálni, ezért mindig probléma van velük. Pedig igazából csak arra lenne szükség, hogy számukra ne 45 perc legyen a tanóra pihenés nélkül, hanem 2x 20 perc, közte valami mozgásos feladattal. A másik megoldás, ha a gyereknek engedik, hogy óra közben valamilyen mozgást végezhessen: ez akár lehet színezés, valami tárgy babrálása, stresszoldó labda nyomogatása vagy hogy felállhasson vizet tölteni– igazából a tanár feladata csupán annyi lenne, hogy a mozgásos lehetőségek közül kiválasztja azt, ami a legkevésbé zavarja a tanórát. Mozgás hatására ugyanis náluk megtermelődik a hiányzó dopaminmennyiség, és akkor visszatér a koncentráció – így a memória és a tanulás hatékonysága is javul. Otthon például a házifeladatot egészen nyugodtan oldja meg szobabicikli-tekerés közben, vagy közös séta alatt tanuljon szöveget.
Mivel az ADHD-s impulzuskereső, ezért a hosszú, unalmas, egyhelyben ülős dolgok képtelenek lekötni az agyát. Ha hosszú ideig tétlenségre van kárhoztatva, még akár arra is hajlamos, hogy provokáljon, vitát vagy veszekedést szítson, mert valaminek történnie kell körülötte. Ezt tehát akkor lehet elkerülni, ha elég impulzus éri a tanórán – interaktív módon, izgalmasan, színesen, szagosan.
Egyébként ingervadászok: ha unalmas egy óra vagy egy tevékenység, akkor képesek kitalálni valamit, hogy „történjen valami”. Az ingervadászat sajnos a veszélykeresésben is megnyilvánul: a közlekedésben (akár gyalogosan, akár járművel), a szabadidős programok választásában is élen járnak a veszélyes kihívások kipróbálásában. Feszegetik a határaikat.
Az ADHD-s lelke
Vannak gyerekek, akik szorongóvá válnak az ADHD hatására, mások inkább kifejezetten agresszívek lehetnek. Utóbbiaknál az a megoldás, ha nem hagyjuk magunkat provokálni, hanem kilépünk a szituációból, vagy a megszokotthoz képest szokatlanul reagálunk. (Nevetünk a sértésen, vagy viccesnek fogjuk fel.) Az ADHD-sek egy része azért kitartó a veszekedésben, vitában, mert arra számít, hogy a másik fél belefárad és a végén ráhagyja: így győzni tud, és az fog történni, amit a gyerek akar. A mindfulness típusú terápiák tudnak segíteni az érzelemkezelésben.
Kamaszként (kiskamaszként) ugyanis az érzelemviláguk nagyon meg tud roppanni, amikor azt érzik: nem olyanok, mint a többiek, másként reagálnak egyes helyzetekre, különcnek tartják, esetleg kerülik is őket, nem tudnak mit kezdeni az érzelemkitöréseikkel. Ilyenkor különösen nagy szükség van arra, hogy támogassák a lelküket.
Idegrendszeri érés
Sokan közülük az átlagosnál kevesebbet alszanak kisgyerekként, mivel képtelenek este „lefűzni”, az agyukban folyton pörög valami: zene, film, képek, (negatív) gondolatok. Ezért könnyít az elalvásukon, ha például felvételről mesét hallgatnak lefekvéskor – csakhogy mindig UGYANAZT a mesét (meséket). Ha ugyanis újat hallanak, akkor az inger, új impulzus, és máris pörögni kezdenek. A vacsoránál pedig érdemes hanyagolni a sok szénhidrátot (pláne édességet, csokoládét), mert az is élénkíti őket.
Sokat segít nekik, ha kisgyerekkoruktól olyan mozgásos tevékenységet végezhetek, amely a két testfél ellentétes mozgását gyakoroltatja velük. Erre a futás is jó, a korcsolya, a vívás, a lovaglás, a hangszerek közül a dob, zongora (sokuknak egyébként jó a hallása, jó az érzéke a zenéhez) – ha a két kéznek más a mozgása, az segíti az idegrendszer, az agy beérését.
Néhányuknál úgynevezett „túlhallás” jelentkezik: zavarja őket a hangoskodás, a kiabálás, a zaj – ha ilyen az osztályterem, akkor még nehezebben képesek koncentrálni.
Arra azonban vigyázni kell, hogy mivel az igazságérzetük óriási, ezért olyan sportot nem érdemes választani, ahol egy harmadik személy dönti el, hogy ő volt-e a jobb (pl. a küzdősportokban). Csapatjátékoknál pedig olyan pozícióban érzi jól magát egy ADHD-s, ahol egyéni teljesítményt is nyújthat és önállóan is „látható” – például, ha ő a kapus. Dühös lesz, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan ő szeretné: a veszteséget nagyon rosszul viseli, rosszabbul az átlagnál.
A kezelés lehetősége
Mivel endorfinra, dopaminra van szükségük, ezért sokan ösztönösen is a csokoládéhoz nyúlnak, az lesz a „gyógyszerük”, mivel az is segíti ezeknek az anyagoknak a termelődését. Ám a csokoládé hizlal, ráadásul a cukor miatt pörget is – így ez nem jó megoldás az ADHD-sok „kezelésére”.
Szerencsére a diagnózis felállítása után (melyre sok helyütt vannak szakambulanciák), a gyerekek (vagy felnőttek) gyógyszeres kezeléssel is pótolni tudják a hiányzó ingerületátvivő anyagokat, és így képesek jobban teljesíteni, mint kezelés nélkül.
Vannak terápiás foglalkozások, tanulócsoportok, ahol számos trükköt elsajátíthatnak, ami segíti őket a jobb tanulásban, jobb beilleszkedésben. Jó, ha pszichológus foglalkozik velük.
Hogy azért jókat is mondjunk az ADHD-s emberekről, amint említettem, egyrészt több közülük a magas intelligenciájú, másrészt jó a fantáziájuk, kreatívak és új utakat keresnek (a szó eredeti és átvitt értelmében is) – ha pedig sikerük van valamiben, akkor megállíthatatlanok, a veszteséget nem ismerik, így addig küzdenek, míg végül győzni tudnak.
Kéky Kira
