Ma már a legtöbben tudjuk, hogy a magas cukorfogyasztás káros, ám 100 éve, sőt még az 1960-as években is kifejezetten gyógyhatást tulajdonítottak neki. De mi az igazság?
A cukrot orvosságnak hitték
Nem volt cukor Európában egészen addig, amíg az arabok be nem hozták az „édes sót” Spanyolországba Krisztus előtt 700-ban. Ezután évszázadokon keresztül a cukrot értékes fűszernek, gyógyszernek és a gazdag emberek luxusának tartották. Csak a legutóbbi idők óta tartjuk élelemnek.
Az 1960-as és a kora 1970-es években egy átlagos magazinolvasó azt gondolhatta, hogy a cukor egészséges, hiszen az akkori lapokban a cukoripar éppen ennek az elhitetésére koncentrált. A cukoripar akkor kezdett hirdetni, amikor a 1950-es évek közepén az egészségkutatók elterjesztették a világban, hogy a cukor súlygyarapodáshoz vezethet.
Válaszként az ipar elkezdte növelni a hirdetési költségvetést. Ez a folyamat az 1960-as évek közepére futott fel leginkább, válaszul arra, hogy kezdték megerősíteni a piaci pozíciójukat a diétás üdítőitalok, a cukorlobbi tehát igyekezett megingatni azok érveit.
A cukor érdekcsoport azt kommunikálta, hogy a diétás üdítőitalok nem járulnak hozzá a fogyáshoz, mert nem elégítik ki és nem energizálják a fogyasztót úgy, mint a cukrozott üdítők.
Étvágycsökkentés cukorral – hirdetésekben is
A hirdetési kampány legnagyobb mértékben a századközepi úgy nevezett „appestat” (angol betűszó, amelyik az étvágycsökkentő mechanizmust jelenti) elméleten alapult, amit egy New York-i dietetikus talált ki és publikált 1952-ben a fogyókúrás tanácsokat tartalmazó könyvében. Az „egyéni étvágycsökkentő mechanizmus” problémája elégedetlenséghez vezethet, és így túlevést okoz. Az igazi cukor – a helyettesítőkhöz képest – csökkenti az étvágyat és energiával lát el – állította.
1971 decemberére, amikor a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közbelépett, és leállította ezeket a hirdetéseket, mivel megállapították, hogy nem igaz az az állítás, hogy „ha több cukrot eszünk, akkor összességében kevesebb kalóriát fogyasztunk el”.
A cukor szerepe azóta a helyére került, egyre több alternatív, vércukorszintet alig vagy egyáltalán meg nem emelő termék érhető el, így mindenkinek van lehetősége arra, hogy tarthassa az alacsony cukortartalmú étrendet.
Ám sokunknak nehéz az önmegtartóztatás, hiszen a cukor „eteti magát”, csupán azzal, hogy gyorsan emeli a vércukorszintet és az agy extra energiához jut, máris a jutalmazás eszközévé válik. Erre jön rá az, hogy a hirtelen vércukorszint emelkedést hirtelen vércukorszint süllyedés követi – az agy pedig kiadja a parancsot: adj még cukrot!
És a parancsnak ellenállni nagy önfegyelmet és gyakorlottságot igényel.
Ha valaki rendszeresen túlzott mennyiségben fogyaszt cukrot, akkor nála egy idő után kimerültség, figyelem-és memóriazavar, ingerültség, emésztési zavarok jelentkezhetnek. És persze elhízás.
Az elhízás talaján cukorbetegség, annak következtében érszűkület jelentkezik – ez pedig egyenes út a szívinfarktushoz. Ezt az összefüggést a hatvanas években ismerték fel a kutatók, akik azzal szembesültek, hogy a jóléti társadalom „melléktermékeként” az emberek cukros és zsíros ételeket fogyasztanak – hatalmas mennyiségben. Meg is emelkedett a szívinfarktusban meghaltak száma – igen rövid idő alatt. Ekkor derült ki, hogy a túlzott cukorfogyasztás jócskán megemeli a szívinfarktus kockázatát.
Sajnos ez időszak előtt senki nem fogalakozott a cukorfogyasztással, annak normálisnak tekinthető és túlzott mértékével, és az 1960-as évek fiatal felnőttei most nyögik az akkori beidegződés következményeit, és azt, hogy abban az időben kampány indult, hogy a cukor éltető erejét hirdessék. Azt sulykolták, hogy a cukor a megoldás: egyél édeset, ha problémád van, és helyreáll a világ körülötted.
Tudjuk, hogy amit állítanak, az részben igaz: főleg a nők (én magam is) hajlamos vagyok stresszhelyzetben, feszültség esetén csokoládéhoz nyúlni, és a klasszikussá váló „nőcis filmek” főhőseit is gyakran ábrázolták egy bödön jégkrémmel a kanapén sírva. A cukor ugyanis valóban elindít olyan biokémiai folyamatokat, melyekhez hozzá lehet szokni, épp úgy, mint a cigarettában lévő nikotinhoz vagy a kábítószerekhez. Szerencsére a cukorról könnyebb leszokni.
A cukorfogyasztás ugyan stimulálja az agy jutalomközpontját, minek következtében szerotonin és dopamin szabadul fel, de dopamint más okokból is szívesen termel a szervezetünk. (Mondjuk sportolni nagyobb erőfeszítés, mint megenni egy szelet süteményt, de attól még ugyanazt a szerotonin- és dopamintermelődést lehet elérni mindkettővel.)
Mit lehet tenni?
A cukor nem gyógyszer, nem is volt sosem, bár a gyógyszeripar használja egyes alapanyagok elviselhetetlen ízének elviselhetővé tételére. A cukor élvezeti cikk, melynek fogyasztását túlzásba visszük, szinte mindannyian, kivétel nélkül.
Azt lehet tenni, hogy az ízlelőbimbóinkat fokozatosan hozzászoktathatjuk a kevésbé édes ízekhez. Én ugyan cukorpótlókat használok (természetes és mesterséges típust is, vegyesen), de azért, hogy leszokjak az indokolatlan édességélvezetről, a reggeli teámat egyre kevésbé édesre készítettem. Üresen még nem tudom meginni (a férjemmel ellentétben, aki feketén issza), de fele annyira édesen már igen!
Ezen kívül nézd át a napi étrendet és próbáld csökkenteni a cukros ételek, élelmiszerek mennyiségé és növelni a fehérjetartalmat. Néhány hét alatt drasztikusan vissza lehet fogni a cukorfogyasztást, aminek meglepő mellékhatása az lesz, hogy más ízeket jobban, erőteljesebben fogsz érezni, és újra nagy örömmel eszed majd a gyümölcsöket, felfedezve, hogy édesek.
Kéky Kira