Valahogy mindig elhessegettem magam elől a gondolatot, hogy jelen kell lennem édesanyám haldoklásánál, de a sors nem adott más lehetőséget. Miben tudok segíteni? Hogyan tudok segíteni? Én kitől kérhetek segítséget? Tele voltam kérdésekkel édesanyám utolsó hetei alatt.
Ha egy hozzátartozónk hosszú betegséget követően, vagy időskori végelgyengülésben hal meg, és mindezt a családja körében szeretné tenni, akkor egy küzdelmes, nehéz, ugyanakkor több szempontból szép időszak következik. Ez utóbbira akkor van esélyünk, ha a haldokló személyisége pozitív, és ha jó vagy jóvá tehető a kapcsolat közte és a hozzátartozók között. Ebben az esetben a haldoklásnak lesznek, vagy legalábbis lehetnek szép pillanatai.
Édesanyámat kemény fából faragták, jóval hosszabb ideig élt, mint azt bárki is jósolni merte volna. Viszont a haldoklása is lassú volt, hullámzó. Onnan tudtuk, hogy közel a vég, hogy ha egyedül maradt a házban, akkor szinte végigaludta a napot, már nem gondoskodott a saját szükségleteiről, nem evett, nem ivott. Ha valaki volt vele és ellátta, akkor voltak nagyon jó napjai – bár a nagyon jó ebben a helyzetben már igencsak relatív!
A vég fájdalmai
A fájdalom ugyanis már évek óta összenőtt anyámmal, az utolsó hetekben már morfiumot kapott. De idáig el kellett jutni, mármint ahhoz, hogy megkaphassa a fájdalomcsillapítás ezen lehetőségét. Mert az nem úgy megy, hogy a háziorvos felírja, a hozzátartozó kiváltja. Ez ennél bonyolultabb folyamat.
– A daganatos betegek 85 százaléka fájdalmakkal küzd. Sajnos a betegek közel fele nem részesül megfelelő fájdalomcsillapításban – mondta dr. Gonda Andrea onkológus. – Amikor az orvos a kábító fájdalomcsillapítóban látná a megoldást, akkor sokszor ellenállásba ütközik a páciens, esetleg a családja részéről. A morfiumszármazék félelmet keltő lehet, használatát a közelgő halál előfutárának tekintik. Pedig a megfelelően beállított gyógyszerekkel az élet utolsó időszakát is elviselhetővé lehet tenni. Ugyanígy a többi megjelenő tünet is uralható az esetek nagy részében. Gondolok itt például a hányingerre, hányásra, hasmenésre, étvágytalanságra. Az élet végén alkalmazott palliatív ellátás célja már nem a gyógyítás, hanem az élet minőségének és az emberi méltóságnak a fenntartása – tette hozzá a szakember.
A palliatív (élet végi) ellátáshoz mindenkinek joga van, a háziorvos és a kezelőorvos közösen hozzák meg a döntést, mikor, milyen gyógyszerek segíthetnek a haldoklónak, hogy a fájdalmai elviselhetőbbek legyenek.
Nem elég „csak” fájdalmat csillapítani
Az otthoni ápolás nehéz. Akkor is, ha nincsenek sebek, nem kell katétert cserélni, felfekvést kezelni, eszközöket használni. Az otthoni ápolás megoldható – de ehhez az kell, hogy legyen valaki, aki elég jó fizikai és szellemi állapotban van az ápoláshoz. Ez akkor szokott problémás lenni, amikor két idős ember marad egyedül, és egyikük (vagy mindketten) az életük vége fele közelednek. Én most csak azt az utat veszem végig, amin én járok: odaköltözni a haldoklóhoz, és ott ellátni.
Ehhez lehet segítséget is kérni – bár nem egyszerű.
– Az első út vezessen az ellátandó beteg háziorvosához – mondja Suba Valéria, aki a kórházi, képalkotói asszisztensi munkája mellett foglalkozik szakápolással. – A háziorvosoknak tudniuk kell (vagy legalábbis kellene) a helyben elérhető házibetegápoló (akár hospice ellátó) szolgálatok elérhetőségét. Ha esetleg nem lenne képben a háziorvos, akkor érdemes beírni az internetes keresőbe, hogy „házibetegápoló szolgálat” és a település nevét – így kaphatunk információt arról, hogy azon a területen ki tud segítségünkre lenni.
– Magát az ellátást a háziorvos tudja megrendelni – ehhez neki van joga, vele tehát mindenképp egyeztetni kell, akkor is, ha magunk már utánajártunk, melyik helyi szervezet tud vállalni „minket”. A szolgáltatás, a hospice ellátás ugyanis nemcsak a haldoklón segít, hanem azon is, aki őt ápolja. Meghallgatják a hozzátartozó gondjait, megtanítják neki, hogy mit hogyan csináljon, és tehermentesítik néhány feladat alól. A háziorvos megrendelése alapján az otthoni hospice segítség államilag (NEAK) finanszírozott. Kijön a haldoklóhoz egy nővér, és ha mindkét fél úgy találja, hogy a következő hetekben, hónapokban együtt tudnak működni egymással, akkor végig ő kíséri az „úton”. Ha nem szimpatikus a haldoklónak vagy az őt gondozó családtagnak, akkor viszont kérhet másik ápolót. Az első alkalommal megtörténik a betegfelvétel, a nővér a saját kompetenciahatárain belül felméri a haldokló fizikai és mentális állapotát, eldönti, hogy milyen eszközökre (például sebkötözőkre) lesz szükség. És innentől intézi a szükséges papírokat is. Mivel a hospice ellátás csoportmunka, ezért abban részt vesz egy orvos is – ő lesz az, aki a fájdalomcsillapítás lehetőségeiből kiválasztja azt, amelyik aktuálisan épp szükséges. Ezenkívül gyógytornász, önkéntes segítő, szociális gondozó és mentálhigiénés szakember is tud segíteni az ellátásban.
Mindenki tud segíteni, ha szeretne
Az a legnagyobb probléma, hogy nincs ennek publicitása, sem a rászorulók nem tudnak róla, de gyakran az orvosok sincsenek képben, és a hír nem jut el az önkéntes segítőkhöz sem, pedig más országokban társadalmi munkában sokan csatlakoznak ehhez a feladathoz.
Az önkéntesek között szokott lenni fodrász, manikűrös, pedikűrös, akik az utolsó hetekben is segítenek megőrizni a haldokló méltóságát azzal, hogy nem tűnik hanyagoltnak. De igazából mindenki hasznossá tudja tenni magát, hiszen bevásárolni, újságot felolvasni, beszélgetni mindenki tud, aki erre hajlandóságot érez.
Ha a haldokló személyisége ezt megengedi, akkor ezekben a hetekben, hónapokban őszinte beszélgetésekre, bocsánatkérésekre, régi sérelmek feloldására is lehetőség van. A szakemberek abban is tudnak segíteni, hogy miként beszélgessünk ezekről a témákról, és abban is segítenek, hogy mindenki a legkisebb testi és lelki teherrel viselje ezt az időszakot.
Kéky Kira
