szerda, 2018. augusztus 15., Mária

Újév-várás - másként

Amikor az ember már túl van azokon a karácsonyokon, amikor még izgatottan várta, hogy vajon mit fog kapni, és túl van az alkoholmámorban eltöltött szilveszteri bulikon is, amikor már családja van, és sokkal inkább vágyik csendes, meghitten eltöltött ünnepre, akkor az is megkülönbözteti ifjúkori énjétől, hogy bizony átgondolja: mi minden történt vele ebben az évben. 

Újév-várás - másként

Átgondolja, mert minden év megérdemel egy pár percnyi csendes elmélkedést. Talán azért, mert tragédiák történtek benne, amelyeket meg kellett emészteni, meg kellett gyászolni, vagy talán éppen olyan sikerek következtek be, melyekért az ember évekig dolgozott, és ilyenkor tudni kell örülni, élvezni az eredményt.

És persze tervezni kell. Tervezni az újévet. Igen, lehet úgy is elkezdeni a január elsejét, hogy az ember egyáltalán nem gondol bele, hogy mi várja majd őt. Lehet élni egyik napról a másikra, várni, hogy majd a sors alakítja az életünket, majd lesz valahogy, hisz úgy még sosem volt, hogy sehogy ne lett volna. De aki szeretne elérni valamit az életben, az jobban teszi, ha egy kicsit leül, még jobb, ha papírt és tollat vesz a kezébe, és számot vet, illetve terveket gyárt. Terveket, amelyektől persze el lehet térni, de amelyek valamiféle iránymutatást adnak ahhoz, hogy mivel kellene tölteni a következő hónapokat.

Nos, ha az ember kisgyermekes édesanya, akkor persze nem feltétlenül gyárt ilyen terveket, mert akkor tényleg a túlélésért küzd, azért hogy ez az év is elteljen komolyabb baleset, betegség, családi dráma nélkül, sikerüljön eleget aludni, a ház ne heverjen romokban, és az ember párkapcsolata is megmaradjon.
Ilyenkor tehát a tervezés maximum annyiból áll, hogy igen, idén is igyekszem minden héten egy kis időt fordítani magamra, és legyen ez mondjuk csütörtök délelőtt, amikor az anyósomat vagy anyámat megkérem, hogy kicsit vigyázzon a gyerekekre; igen, idén is igyekszünk eljutni valahova pár napra, az sem baj – sőt! - ha kettesben sikerül, és idén nem lesznek nagyobb kiadásaink, a lakáscsere még várhat magára. Ez is egy tervezés.

Ha pedig már a nyugdíjas éveit éli, akkor tervezze meg a kiadásait, ossza be, hogy milyen szabadidős programokat tervezne, megtanulna-e valami újat, illetve hogyan segít a gyermekeinek. Az aktív munkavállalóknak viszont érdemes kicsit elgondolkodniuk azon, hogy jó irányba tartanak-e, kell-e valamin változtatniuk, van-e olyan cél, amelynek az érdekében bizony energiákat kell befektetniük valamibe. Tudom, hogy ehhez legalább egy meghitt nyugodt órára lenne szükség, egy papír és ceruza, esetleg egy pohár bor társaságában (a hangsúly az egy pohár boron van, mert spiccesen vagy részeg delíriumban az ember nem képes reális tervet készíteni), de higgyék el, lehet tervezgetni monoton munka közben is. Tökéletesen. Amíg az ember zöldséget pucol, vagy porszívóz, vagy az alvás és ébrenlét határán van, akkor tökéletesen lehet álmodozni, arról, hogy mit szeretnénk elérni idén. És a hangsúly itt most az álmodozáson van, mert sokunknak az a problémája, hogy képtelenek vagyunk elrugaszkodni egy kicsit a valóság talajától.

Nem azt mondom, hogy nincs elég fantáziánk, csak talán túl bátortalanok vagyunk ahhoz, hogy nagyobbat merjünk álmodni annál, mint amit úgy gondolunk - vagy úgy sulykolták belénk - az élet nekünk adhat. Pedig a sikeres embereket sokszor az különbözteti meg az átlagostól, hogy mertek nagyobbat álmodni, és nem álltak le az álmodozásnál, hanem megpróbálták valamilyen módon megvalósítani elképzeléseik egy némelyikét. És néha sikerült. Ha pedig nem, hát nem történt semmi különös, legalább tudták, hogy megpróbálták, nem érezték úgy magukat, hogy kishitűen bele sem vágtak álmaik megvalósításába. Szóval mindenkinek azt ajánlom, hogy bátran írja le, mik azok a nagyratörő célok, amelyeket szeretne egyszer elérni. Merje leírni akkor is, hogyha ezek most teljes mértékben elérhetetlennek tűnik. Oké, ha valaki az Amerikai Egyesült Államok elnöke szeretne lenni, akkor tényleg jobban teszi, hogyha ezt az álmot nem veti papírra. Vagy odaír mellé egy hatalmas szmájlit.

De nyugodtan írja oda, ha úgy gondolja, hogy a következő években szeretne elköltözni nagyobb lakásba vagy házba, ha szeretné a karrierét előmozdítani és eggyel vagy kettővel magasabb pozícióba kerülni, vagy éppen munkahelyet váltana; hogyha szeretné a párkapcsolatát véglegesíteni és eljutni az esküvőig, vagy éppen betervezni a gyermekvállalást. Írja le és gondolkodjon el azon, hogy mit kellene ahhoz tenni, hogy ezek az álmok megvalósulhassanak. Lehet, hogy rá fog jönni: teljes képtelenség ezeket a terveket egy-két éven belül megvalósítani. Nem baj, akkor egy közelebbi, elérhető tervet kell kitűzni, egy lépcsőfokot a végső, hatalmas tervhez.Mert így átgondolható, hogy megvannak-e a képességeink ahhoz, hogy ezt a lépést megtehessük. Megvan-e a tudásunk, megvan-e a kellő tapasztalatunk, kapcsolatunk, az ambíciónk, szorgalmunk, a tudásvágyunk, a motivációnk, a kitartásunk. És ha igen, akkor hogyan kellene nekikezdeni a megvalósításnak. Ha pedig valamelyik tulajdonság hiányzik, akkor az hogyan pótolható. Ha inkább párkapcsolatára figyelne valaki, akkor pedig azon kell gondolkodni, hogy minden rendben van-e. Vannak-e feszültségek, súrlódások, megoldatlan helyzetek, vannak-e olyan kibékíthetetlen ellentétek, amelyek miatt nehezen képzelhető el, hogy ebből a kapcsolatból házasság lesz. Mi nők gyakran élünk csak úgy bele a világba, sodródunk az eseményekkel, nem erősségünk a tervezés. Pedig terveznünk nekünk is kell, és nemcsak a másnapi ebédet és vacsorát, a karácsonyi menüt vagy az ajándéklistát, hanem az életünket is. Hosszútávon.

Nekünk is vannak elképzeléseink, vágyaink, álmaink – tegyünk azért, hogy ezeket megvalósíthassuk!

Kéky Kira

Rovat: