péntek, 2018. június 22., Paulina

Tavasz ihlette sminkek

Pink és barack, narancs és bogyószínek – idén kétségkívül nem csak a természet pompázik majd ezekben az árnyalatokban, hanem a női arcok is. Szemen, arcon, szájon – mindenütt jól mutatnak idén a tavasz színei.

Tavasz ihlette sminkek

Egyértelműen a sminktrend királynője lesz a melegebb hónapokban az aranyos fénnyel irizáló rózsaszín, ráadásul nem csak az arccsonton, hanem a szemen is érdemes kipróbálni. A „grapefuitos" ajkaktól sem kell visszariadni, bevállalós ugyan, viszont a koralltól a mély rózsaszínig rendkívül sok árnyalatban kapható. A pink mellett a legédesebb pasztellszín, vagyis a barack is az idei tavasz nagy kedvence lesz. Ez már abból is sejthető volt, a hogy a Golden Globe-díjátadón több híresség is ezt a színt választotta. A narancs szintén hódít majd, elsősorban a szájon, de a pirosítók között is. Meleg, napsütötte hatás érhető el vele, arannyal vagy meleg barna árnyalatokkal érdemes használni, különben „túl sokká" válhat. A bogyószínekkel ugyancsak bátran kísérletezhetünk, de csak keveset használjunk belőlük, például az arcon, a szájon, esetleg a körmökön.

A bulizós tavaszi éjszakákra persze erősebb sminkek valók. A metál fényű kozmetikumok között ebben az évben bőven lehet válogatni. Akkor a legtrendibb, ha valami élénk, tavaszi színt választunk, mondjuk fémesen tündöklő napsárgát. A pasztellszínek mellett még nem ment ki a divatból a tengert idéző kék különböző változatai sem. Aki soknak érzi a szemen, az próbálkozzon a türkizes árnyalatokkal. A fekete szemceruzákat is érdemes idén előkeresni a sminktáska aljából, vagy egy újat beszerezni, mert az erős, drámai hatást keltő szemkihúzások – akár alul, akár felül – újra felbukkannak. Ami a rúzsokat illeti, 2017 legkülönlegesebb trendje egyértelműen a kéttónusú rúzstechnika, aminek a lényege, hogy a felső és az alsó ajkat egy kicsit más árnyalatúra festjük. Persze az ombre hatás is kihagyhatatlan lesz, az átmenetes megoldások közül a tavaszi színek jegyében a pink-narancs kombinációval lehetünk a legmenőbbek.

Rovat: