péntek, 2018. november 16., Ödön

utazás

Kinetózis, avagy utazási betegség

Az utazás – míg legtöbbünknek kellemes élmény – a kinetózisban (utazási betegség) szenvedőknek kész rémálom, ólmos fáradtsággal, szédüléssel, fejfájással, émelygéssel, hányingerrel járó rosszullét. A járművek típusától függően beszélhetünk tengeri, légi, vagy autóbetegségnek nevezett tünetcsoportról (tünetegyüttesről). Ezek a tünetek csak a mozgás megszűnésével múlnak el. Cikkünkből megtudhatod, hogyan enyhítheted az utazási rosszullétet!

Az utazás jót tesz a lelkünknek!

A nyárról legtöbbünknek az utazás jut eszébe, szokás szerint ilyenkor veszünk ki egyszerre több hetet vakáció céljából. Szeretünk utazni, mert kikapcsol és új, energiával teli emberként térhetünk vissza a hétköznapokba. Nem csoda, hogy ennyire várjuk a soron következő nyaralást!

Tihany - a visszhang és a magyar levendula otthona

Tihany hazánk egyik legszebb és legkülönlegesebb adottságaival rendelkező települése. A már önmagában is kuriózumnak számító Balaton közvetlen közelsége rengeteg látnivalót kínál, az pedig, hogy egy apró félszigetén helyezkedik el, még egyedibbé teszi. Történelmi múltjának máig fellelhető nyomai, természeti csodái remek nyaralási célponttá teszik.

Pécs – a mediterrán magyar város

Ha még nem döntötted el, hol nyaralj a pároddal, családoddal vagy a barátokkal idén, tűzd ki úti célodnak Pécs városát és környékét. A gazdag kulturális élet, a sokféle szórakozási lehetőség, valamint a mediterrán hangulat garantáltan felejthetetlen élményekkel fog gazdagítani. Déli városunk nemcsak a magyarok körében kedvelt turisztikai célpont, külföldi listákon is előkelő helyen szerepel.

Oldalak