szerda, 2018. augusztus 15., Mária

szabadidő

A szélhámosnő

A párizsi szél vagy a TGV sodorta egy francia kisvárosba Gabriellát. Az aprócska, elegáns, az élet által megkímélt negyvenes nő három hatalmas bőrönddel álldogált látszólag tanácstalanul a vasútállomáson egy márciusi estén. Három fiatal lány éppen munkából jött haza vonattal, fáradtak, de vidámak, önfeledtek voltak. Gabriella udvariasan leszólította őket, hogy az információs pult után érdeklődjön. Csak most érkezett Párizsból, már nem szeretne tovább utazni a luxemburgi fővárosba, ami ugyan csak hatvan kilométer, a vonatok pedig még ebben az időpontban is sűrűn jártak. Egy kis motelt keres, furcsamód nem vette észre, hogy éppen az állomással szemben is akadt egy kétcsillagos szerény szálloda. A lányok szívesen elegyedtek vele szóba, amerikai angolja, rendkívül ápolt külseje, kedves mosolya meggyőzőnek hatott, így aztán nem volt kérdés, hogy a négyszobás belvárosi lakásuk egyik helyiségét felajánlják a jövevénynek.

Úton, vasúton

Volt szerencsém az elmúlt években több országban is utazni vonaton, amely egyébként a kedvenc közlekedési eszközöm. 

Vak vezet világtalant

Egy külföldi alapítvány bízott meg néhány éve azzal a feladattal, hogy az általa támogatott projekteket látogassam végig vidéken, és írjak beszámolót a különböző civil szervezetek által végzett munkáról. Ezek közé tartozott a székesfehérvári láthatatlan kiállítás is: a vakok helyi szervezete a budapesti kicsinyített mását valósította meg a városban. 

Otthon a Távol-Keleten

Kivételesen Adél hívta fel a lányokat, hogy találkozzanak. Hármójuk közül ő volt a legcsöndesebb, a legvisszahúzódóbb, ugyanakkor a legbefogadóbb is.  Juli és Zsófi sejtette, hogy fontos mondanivalója lehet, így bokros teendőik ellenére azonnal igent mondtak. A gimi óta ismerték egymást, és az évek múlásával csak erősödött a kapocs közöttük. Pedig látszólag nem sok mindenben hasonlítottak. 

Embert kutyájáról

Sohasem voltam az a típus, aki mindenáron háziállatot szeretett volna tartani. Természetesen én is ellágyulok egy kis állat láttán, szívesen játszom vele, de haza vinni? Az állattartásban elsősorban a problémát láttam: nem lehetek független, valaki folyamatosan befolyásolja az életemet, a napi tevékenységeimet, nem utazhatok el csak úgy, és egyáltalán, alkalmazkodnom kell, valaki folyamatosan „ugráltathat". Kitartó vagyok, ha szükséges, húzom az igát, ha muszáj, de a szabadidőmet senki ne befolyásolja. Szóval nem akartam kötelezettségeket. Ha nincs kedvem valamihez, hát akkor ne kelljen megtennem.

Oldalak