hétfő, 2019. március 18., Sándor, Ede

család

Családi workshopok

Sokszor nagy dilemma, mit csináljunk együtt, ha összejön a család. Egy-egy közös ünnep, szabadság, nyaralás több napra is összehozza a rokonokat, akikkel a hétköznapokban nem találkozunk olyan sokat. Vajon ismerjük mindegyikük hobbyját? Ha igen, megvan róla a saját véleményünk? Van olyan, amit mi még soha nem próbáltunk ki? Az ilyen közös időtöltések alkalmával ismerjük meg a másik érdeklődési körét; tartsunk családi workshopokat! Valószínűleg sokkal közelebb fogunk kerülni egymáshoz, és jó élményeket is szerzünk.

„Úgy, de úgy…

… szeretlek.” Gondolhatnánk, hogy ez nyilvánvaló azon személyek számára is, akik irányába e nemes érzést tápláljuk. Azonban ha nem ismerjük egymás szeretetnyelvét, bizony olybá is tűnhet, mintha érzelmek nélkül lézengenénk kapcsolatainkban. A karácsonyfa alatti ajándékhalmaz nem mindenkit tesz boldogabbá. Van, akit egy öleléssel vehetünk le a lábáról.

Csak egy ipszilon – miért annyira fontos ez?

Egy ipszilonnal kezdődött minden. Olyan jól nézett ki a családnevem ezzel a nemesi végződéssel, hogy firtatni kezdtem nagyanyámnál, ugyan nem voltak-e kutyabőrös őseink, mert akkor engedélyeztetném úgy a családnevemet: Kéky. Azt mondta, hogy de, talán, az 1800-as évek környékén. Ám 25 évvel ezelőtt „éppcsakfelnőttként” nem volt türelmem levéltárról levéltárra mászkálni azért, hogy kiderüljön, jár-e nekem az a nyavalyás ipszilon! Na de most! Itthon, a számítógép előtt ülve is kideríthetem!

Ha eldurran a szülő keze…

Biztos vagyok benne, hogy vannak szülők, akik egyetlenegyszer sem adnak pofont, soha nem vernek a gyermekük fenekére vagy kezére. Biztosan vannak, és irigylem őket, mert fantasztikus önuralmuk lehet. Én azok táborába tartozom, akiknél néha elszakadt a cérna, és utána én magam is sírtam, vagy kétségbe voltam esve – néha dühömben és tehetetlenségemben, néha viszont azért, mert tudtam, hogy amit tettem, az se nem helyes, se nem célravezető. Egy dolgot viszont megtanultam az ilyen szituációkból: bocsánatot kérni a saját gyerekemtől. Pszichológust kérdeztem arról, hogy miért ütünk és mit tegyünk előtte, vagy ha már megtörtént, akkor utána.

Oldalak