szerda, 2018. szeptember 19., Vilhelmina

Szimpla anyajegy, vagy életveszélyes elváltozás?

Melanoma, az egyik legalattomosabb, pedig már idejekorán nagyon is észrevehető betegség. Csakhogy anyajegyeinket megszoktuk, sokszor észre sem vesszük, ha valamelyik hirtelen megváltozik, vagy megjelenik valahol a testünkön egy újabb barna pötty. Hiába hallunk mind gyakrabban a melanomáról, a bőrrák leggyakoribb fajtájáról, mégsem jut eszünkbe szakemberhez fordulni. Pedig ez az apró figyelem, akár életmentő is lehet: a melanoma ugyanis időben észlelve gyógyítható, viszont az idő kevés: nagyon gyorsan ad áttétet, amikor már sokszor nincs segítség.

Szimpla anyajegy, vagy életveszélyes elváltozás?

A betegek száma ijesztően nő, ma már évente több mint kétezer új beteget diagnosztizálnak, ezzel pedig Magyarország Európa élvonalában van. Ugyan még most is döntően az 50 feletti korosztályban, de folyamatosan nő a fiatal érintettek száma, sőt, újszülöttnél is észleltek már melanomát. Kialakulásában legfontosabb tényezők az egyén genetikai tulajdonságai és a napfény. Valamennyi bőrrák kezelésében alapvető a korai felismerés és a daganat minél korábbi stádiumban történő eltávolítása.

És kiknek kell különösen figyelniük?

- Akiknek családjában előfordult a megbetegedés

- Akik nagyon fehérbőrűek, sok az anyajegyük

- Immunrendszerük legyengült

- Másfajta daganattal küzdő betegek

- Akiknél már előfordult

- Akik sokat napoznak, szoláriumoznak, vagy tartósan kint dolgoznak a napon

Mik a bőrrák veszélyére utaló jelek?

Az anyajegy bizonyos típusaiból rosszindulatú daganat, melanoma malignum indulhat ki. Erre felhívhatja a figyelmet:

- Az anyajegy megnagyobbodása

- Az anyajegy színbeli változása

Viszketés, fájdalom jelentkezése.

Rovat: