szombat, 2018. augusztus 18., Ilona

Szabadidő

Növényözönt a balkonra!

A balkonzöldítést csak a fagyok elmúltával, vagyis április végétől érdemes elkezdeni, mint ahogy a terasz berendezését, nyári „lakhellyé" alakítását is. Eddig főleg a tavaszi hagymások szín kavalkádjában gyönyörködhettünk, az egynyári virágok, a fűszernövények, netán a zöldséges palánták ültetésének most jött el az ideje.

Húsvétváró dekorációk

A Karácsony után a Húsvét a legjobb alkalom arra, hogy ismét díszbe öltöztessük az otthonunkat. Szerencsére ez az ünnep tavaszra esik, így a természet már ontja számunkra az alapanyagokat, a friss, vágott vagy hagymás virágokat, díszítő elemeket. Az illatos, színes dekorációk felkészítenek bennünket a közelgő ünnepre, és az olykor még hűvös, esős napokat is megszépítik.

Szeretünk Barbie!

Egy nagy szanálás alkalmával került elő az ágyneműtartóból a Barbie babám, amit tizenegy éves koromban kaptam a szüleimtől. Az enyém akkoriban, több mint harminc évvel ezelőtt, nagyon menőnek számított, mert anyuék Bécsben vették, tehát igazi nyugat-európai volt, nem pedig holmi utánzat.

Van máááásik!

Nemrégiben olvastam egy cikket arról, hogy idén utoljára lépnek porondra Ringling Circus a artistái és állatai az USA-ban. Ez az országos sajtó szerint egy évszázados műfaj halálát is jelentheti, a tengerentúlon ugyanis showműsoraik az amerikaiak jelentős része számára mintegy másfél évszázada a nagybetűs cirkuszt jelentette.

Oldalak