vasárnap, 2017. december 17., Lázár, Olimpia

Életmód

Széttiporta a lelkem, mégsem hagytam el

„Eleinte leszólta az öltözködésemet, később már tramplinak nevezett. Bántott az anyaságomban és a nőiségemben. Elhitette velem, hogy mindent rosszul csinálok. Ha a tükörbe néztem, hánynom kellett, annyira rondának láttam magam. Széttiporta a lelkem, teljesen leépítette az önbizalmam, mégsem tudtam sokáig elhagyni.”

Iparművészet mindenkinek

Hogyan csomagolható be a világ első, jelenleg is legnagyobb iparművészeti- és designmúzeuma, mely évente 3 millió látogatót vonz, 15 nemzeti gyűjteményt ölel fel, s melynek teljes bejárásához 15 kilométert kellene gyalogolnunk? Kételyekkel telve érkezek az Iparművészeti Múzeum legújabb kiállítására, mely a londoni Victoria and Albert Museumot, vagyis – mint menet közben kiderül – leginkább annak gyökereit igyekszik bemutatni.

Több száz nő vallomása az anyaságról

Csaknem négyszáz nő vallott őszintén és kendőzetlenül az anyasággal, gyermekvállalással kapcsolatos érzéseiről és tapasztalatairól az immár harmadik éve meghirdetett Terézanyu pályázaton. A Richter a nőkért program részeként, Rácz Zsuzsa író kezdeményezésére elindított felhívás idei mottója: „Minden, amit az anyaságról tudni akartál, és az is, amit nem”. A beérkezett pályaművek olyan fontos témákra hívják fel a figyelmet, mint a szülés utáni depresszió, az egyedülálló anyák helyzete, a családon belüli erőszak, beteg gyermek érkezése a családba vagy az örökbefogadás kérdése.

Szerelem és szexualitás

Egy sarkított és erősen általánosító nézet szerint: „A nő szexet ad a gyengédségért cserébe, a férfi pedig gyengédséget ad a szexért cserébe.” Noha ez az álláspont nagyon leegyszerűsíti a kérdést, kimond néhány olyan igazságot, amelyet magunk is gyakran tapasztalunk, de talán nem szívesen mondunk ki!

Oldalak