szerda, 2018. december 12., Gabriella

Otthon a Távol-Keleten

Kivételesen Adél hívta fel a lányokat, hogy találkozzanak. Hármójuk közül ő volt a legcsöndesebb, a legvisszahúzódóbb, ugyanakkor a legbefogadóbb is.  Juli és Zsófi sejtette, hogy fontos mondanivalója lehet, így bokros teendőik ellenére azonnal igent mondtak. A gimi óta ismerték egymást, és az évek múlásával csak erősödött a kapocs közöttük. Pedig látszólag nem sok mindenben hasonlítottak. 

Otthon a Távol-Keleten

Juli kis, vékony termete ellenére azonnal betöltötte a teret, bárhová ment. Szerette felhívni magára a figyelmet, mindig hangos, olykor kissé harsány volt, mégis ő sírta el magát a leggyorsabban, ha valamelyikük nehéz helyzetbe került, szomorúság érte. A pedagógusok lelkes képviselőjeként éppen egy óvodavezetői pozíció megpályázását tervezte. Zsófi már tizenévesen is higgadt, megfontolt lány benyomását keltette, a számoknak élt, közgazdasági diplomájával szívósan menetelt előre a vállalati ranglétrán. Nyugat-Európába készült, cége kinti központjában szeretett volna szakmailag kiteljesedni. Adél kissé elvarázsolt lénynek tűnt mellettük, matek-angol szakos tanárként egy multinál kamatoztatta tudását, de igazából soha nem illeszkedett be ebbe a közegbe. Tette a dolgát, megbízható munkaerőnek számított, de nem törekedett arra, hogy magasabb pozícióba kerüljön. Mindig kívülálló maradt. Ez csak erősödött benne, amikor egy olyan fiúval hozta össze az élet, aki hasonlóképpen gondolkodott. Nyugodt szemlélődés, nyitottság, rácsodálkozás más kultúrákra, népekre.

Az első ázsiai körútjukra három évvel ezelőtt került sor, akkor egy hónapot töltöttek el Thaiföldön, de már akkor sem a népszerű turista negyedeket látogatták, hanem beljebb mentek az országban, és eldugott kis helyeken próbáltak elvegyülni a helyiek között. Már akkor megdöbbentette őket az ottani szemlélet: mindenki sokkal boldogabbnak tűnt, mint itthon, pedig tulajdonképpen semmijük sem volt. Egyszerűen örültek az életnek, a természetnek, az ételnek, ami az asztalukra került. Aztán újabb utazások jöttek a Távol-Keleten, végül tavaly már fizetés nélküli szabadságot vettek ki, hogy fél évig ott maradhassanak.

Ahogy telt az idő, Adél egyszercsak komolyabb elhatározásra jutott és e döntést szerette volna megosztani a lányokkal is. Egy kis romkocsmában ültek, bort kortyolgattak, miközben Adél a maga csendes módján bejelentette, hogy felmondott és vett egy repülőjegyet. Csak oda. Párjának még szüksége van néhány hétre, hogy itthon elrendezze a dolgokat és követi. Hogy miből fognak élni? A pénznek arrafelé koránt sincs akkora jelentősége, mint itt, egyébként is sokkal olcsóbb az élet, így a félretett pénzük még hosszú ideig elég lesz. Már vannak ismerőseik, barátaik, megismerték az ottani konyhát, főzni fognak kevésbé forgalmas és csillogó turistaközpontokban a helyiekkel együtt. Barátnői aggódva, nehéz szívvel hallgatták, de tudták, nem lenne olyan érv, amivel visszatarthatnák. Ez az ő útja.

PM

 

Rovat: