péntek, 2018. december 14., Szilárda

A nyárért fohászkodtunk, most meg a hőguta fenyeget

Amit mostanság megélünk, az szinte elviselhetetlen. Egyik nap kánikula másnap jégeső, viharos szél… szóval ez több mint elég!

Eddig ez a nyár is változatosra sikeredett. A mindennapi szélsőséges időjárás, meg a nagy meleg próbára teszi a szervezetünket, olyannyira, hogy például a szívbetegek a nyarat jócskán megszenvedik. A hőségben ugyanis a perifériás erek megterhelve a szívet a szokásosnál jobban kitágulnak. Ilyenkor vérnyomás-ingadozás, gyengeség, rosszullét léphet fel. Gyakoribb az infarktusveszély, az ödémaképződés és a trombózis előfordulás. Mindenesetre kánikulában, ha tehetjük a dél körüli, kora délutáni órákat otthon, hűvösben, besötétített szobában töltsük, naponta többször langyos, illetve hideg vízzel zuhanyozzunk le.

Különbözőképpen működünk, legtöbbünk a hőségben a szívünket megterhelve erősen izzadunk. A nagy melegben előfordulhat az extrém fizikai teljesítmény következtében fellépő hősokk is. Ha az izzadás miatt a szervezet sóháztartása felborul, vagy vízhiányosak leszünk izom-, hasi görcs, láz, verejtékezés, bágyadtság, szomjazás, látászavar, légzési nehézség, szapora pulzus, hányinger jelentkezhet. Fontos a beteget az orvosnak megmutatni, de addig is a kiizzadt nátriumot, káliumot, magnéziumot, kalciumot pótolni szükséges! Ne csak csap-, hanem ásványvizet is igyunk. A legdrámaibb következmény a hőguta, amikor infarktusszerű tüneteket produkálva a szervezet fehérjéi konkrétan „megfőnek". Tudni való, hogy ilyen esetben nem a szívet kell „felelőssé tenni”. Ekkor ugyanis akár tragédiát okozva az egész szervezet hőháztartása felborul. Betartandó, hogy kánikulában ne fogyasszunk sok cukrot, koffeint vagy alkoholt tartalmazó italt!

Ne felejtkezzünk el az ereket kitágító, közvetlenül a szív-, érrendszert érintő kánikuláról, mert az a normál hőmérséklethez képest nagyobb munkára készteti, megterheli a szívet. Az idősebbek ne a legmelegebb órákban piacoljanak, vagy a boltban vásárolgassanak. Mindenkinek jó tanács, hogy reggel 6-10, illetve 18 óra között legyen csak a szabadban, illetve árnyékos helyen próbálják a kánikulát kipihenni.

A vízháztartás – mindenekelőtt a rendszeres vízhajtók szedése mellett – könnyen felborulhat, ami a szívelégtelenségben szenvedőknél különösen veszélyes. Ezért rendkívül fontos a folyadékpótlás, a kiszáradás ugyanis észrevétlenül megtörténhet. A szívbetegek többsége érelmeszesedésben is szenved, náluk az erek szűkebb “csatornákon"szállítják a vért. „Az agy ugyan kiadja a parancsot, hogy több vért pumpáljon a szív, mert a szervezet nagyobb igénybevételnek van kitéve, csakhogy a szívkoszorúerek nem lesznek jobban átjárhatóak, a szív oxigénhiányos állapotba kerül és nem lesz képes követni a kívánt tempót" – olvasható a Magyar Kardiológusok Társaságának egyik megszívlelendő közleményében.

Végül még egy fontos megszívlelendő tanács! A nyári meleg a vérnyomást csökkenti, illetve vérnyomás-ingadozást okozhat. A kezelőorvossal konzultálni szükséges arról, hogy nyáron nem kell-e a szívgyógyszer adagolásán változtatni?

Krasznai Éva
 

Rovat: