szombat, 2018. november 17., Hortenzia, Gergő

Nem ismernek lehetetlent

Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a magyar válogatott kapusa. A csapattal augusztusban megcélozzák a lehetetlent – zsinórban a negyedik aranyérmet, ezúttal Londonban. A „Szecska” becenévre hallgató zseniális játékossal a lelki terhekről, a nyomásról, a jelenről és a jövőről, a győztes csapat titkáról beszélgettünk.

Ha azt mondom: olimpia?

Azt mondom London. Meg azt, hogy nagyon szeretnénk megnyerni.

Zseniális lenne zsinórban negyedszer... De fel lehet pörögni a megfelelő fordulatra ennyi siker után?

Persze hogy fel! Sőt, a korábbi sikerek csak még inkább erősítik a győzni akarást bennünk. Különben is, olimpia csak négyévente van. Közben is egyszer-kétszer felspannoljuk magunkat, de az olimpia ebből a szempontból sem a legkönnyebb műfaj. Könnyű túlizgulni és akkor görcsössé válhat az ember. Reméljük, ez velünk nem történik meg.

Megmondom őszintén az én szememben a csapatuk olyan, mintha érinthetetlen, sérthetetlen, már-már halhatatlan lenne.

Nincsenek halhatatlanok, csak nehezebben halók. Bruce Willis is meg tud halni Die hardban – csak jóval nehezebben mint más földi emberek.

Árulja már el, mi adja ennek a csapatnak az erejét?

Szerintem az összhang. Amikor kialakul az utazó keret, amikor már csak tizenhárman vagyunk, akkor az a tizenhárom már bármit hajlandó megtenni. És ugye itt mindig az aktuális tizenháromról beszélünk, hiszen a csapat a három olimpiai bajnoki cím megszerzésekor sohasem volt pontosan ugyanaz.

Könnyen befogadják az újoncokat?

Itt nincsenek égből pottyant emberkék, mire valaki bekerül a válogatottba, addigra már jól ismerjük egymást. Az újoncok egyébként annyiból jelentenek plusz feladatot, hogy nekem kapusként meg kell tanulnom, hova szeretik kapni a passzt, mivel tudom segíteni a munkájukat.

Azt mondják, a kapus külön emberfaj. Egyet kell értenem, ha arra gondolok, milyen bombaerős lövések tömkelege záporozik ön felé egy-egy edzésen vagy meccsen.

Nekem ez nem okoz gondot. De éppen ez a szép, hogy minden posztra különböző emberek kellenek.

Mitől lesz valaki jó kapus? Mi kell hozzá?

Nem tudom... Hosszú kezek. Aztán kell még némi intuitív képesség és jó memória.

Bátorság?

Nyilván az is, de szerintem ahhoz, hogy ne félj a labdától, nem feltétlenül bátorság kérdése. Az egyik csapatban volt egy center, aki bárkivel hajlandó volt agyonveretni magát, tehát gyávának semmiképpen sem volt mondható, viszont látszott a szemén, hogy retteg a labdától. Szóval ahhoz, hogy valaki a kapuba álljon szükségeltetik valamiféle különös lelki beállítottság.

Mi az a legfontosabb tulajdonsága, amit kiemelne?

Racionális vagyok.

Ez miben nyilvánul meg?

Pasi vagyok, az értő felem az erősebb. Próbálok mindent aggyal megmagyarázni.

Nehéz lehet...

Dehogyis!

Kemény Dénes szigorú tréner hírében áll. Milyen vele együtt dolgozni?

Nagyon jó. Az idén ráadásul olyan pozitív energia árad belőle, hogy ettől még nagyobb sanszot érzünk az aranyérem megszerzésére

Nem teher, hogy mindenki aranyérmet vár önöktől?

Egyáltalán nem – mi mást várhatnának?! Ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor a zsinórban három arany megszerezése is lehetetlennek tűnt, de mi megcsináltuk. Azzal is mindenki tisztában van, hogy nem lehet elvárás a zsinórban négy arany, ettől függetlenül nekünk az a célunk, hogy megszerezzük. Érdekes, hogy a közvélemény talán most már megengedőbb velünk, mint korábban, talán nem helyez ránk akkora nyomást. De nem is kell, ebben a tekintetben mi magunk vagyunk a saját legnagyobb kritikusaink.

Foglalkozik a csapattal sportpszichológus, vagy a csapat tagjai a legjobb pszichológusai egymásnak?

Az egyéni problémákban talán többet tud segíteni a sportpszichológus, de alapvetően a csapat a legjobb pszichológus. Pontosabban a jó csapat egyben jó pszichológus is.

Kell, hogy barátok legyenek?

Szerintem akkor lehet igazán sikeres az együttes, ha a tagjai barátok

Különböző egyéniségek alkotják ezt a csapatot, az azonban közös önökben, hogy mindannyian rettenetesen népszerűek. Miként élik meg a rajongást?

Sokféleképpen jelentkezik, de én főleg a pozitív oldalával találkozom. Jó érzés, hogy mindenki szurkol, és nem megterhelő ha megismernek az utcán és leszólítanak.

Mi volt a legextrémebb szituáció, amibe keveredett.

Valaki odajött hozzám, és a kezembe nyomta a mobiltelefonját. Azt mondta, a húga nem hiszi el, hogy ott vagyok, és beszéljek már vele telefonon. Így esett, hogy egy vadidegen emberrel elegyedtem beszédbe. Furcsa élmény volt.

Óóóóó... Azt hittem valami olyan sztori következik, hogy bedobtak mondjuk egy piros bugyit a medencébe.

Láttunk már példát ilyenre is...

Na jó, látom a pikáns részletekbe nem szeretne belemenni. Akkor arról kérdezném: mi pihenteti?

Az alvás. A felkészülési időszakban kilenc-tíz órákat is képes vagyok aludni.

Mennyire kell ilyenkor odafigyelni az étkezésre?

Nézze, nekem szerencsém van, gyakorlatilag bármit ehetek – persze nyilván az ésszerűség határain belül. Ha van egy erős nap kaja szempontjából, akkor a következőt könnyebbre veszem.

Nincs olyan, amiről le vannak tiltva?

Most legújabban a mákról. Mert Magyarországon például a sarki boltban kapható mákkészítmények általában nem tiszták, hanem gubóval szennyezettek, amiben meg morfinszármazék van. A hazai doppingellenes csoport tagjai saját magunkon tesztelték a mákos tésztát, és a vizsgálat pozitív eredményt hozott. Azt mondták, elvileg öt-hat nap alatt tisztázni lehet, hogy miből jött a morfinszármazék, de inkább nem kockáztatnánk.

Mi lesz akkor, ha megszerzik zsinórban a negyedik olimpiai bajnoki címüket?

Teljes megelégedettség.

És nekiveselkedik az újabb olimpiai időszaknak?

Nem, nem. Az Egerrel is egyéves szerződésem van, azt még teljes erőbedobással végigküzdöm, aztán... Aztán meglátjuk.

Ha nem vízilabda, akkor mi?

Semmi. Legalábbis egy ideig biztosan csak pihenés.

Tóth Anita

Fotó: vlv.hu

 

Rovat: