hétfő, 2018. október 15., Teréz

Mindennapi addikcióink

Ha meghalljuk azt a szót, hogy addikció, rögtön valami negatív színezetű dolog jut az eszünkbe, mint a dohányzás, az alkoholizmus, vagy a drogfüggőség. Az érdeklődőbbnek talán eszébe jut a kóros játékszenvedély, vagy a kóros vásárlás, de ezek is negatívak. Ha magyarra fordítjuk a szót, hozzászokás barátságosabban hangzik.  A valóságban vannak kóros, és az alkalmazkodáshoz feltétlenül szükséges „hozzászokásaink”, amiknek a kialakulása azonos, így hogy megértsük ezeket érdemes egy pillantást vetni a szervezetünk, idegrendszerünk működésére.

Ha egy új környezettel, vagy bármilyen új dologgal találkozunk, idegrendszerünk és ezen keresztül az egész szervezetünk fokozott aktivitással működik. Érthető, hiszen az élőlények számára az idegen környezet veszélyt jelenthet, amire a szervezet fokozott készültséggel (stresszel) reagál. Figyelmünk fokozott, érzékszerveink aktívabbak, izomzatunk feszesebb, szaporább a pulzusunk, immunrendszerünk aktiválódik, közben memóriánk minden részletet igyekszik rögzíteni. Ha az új helyzetben nem történik velünk semmi szörnyűség, akkor minél többször találkozunk ezzel a helyzettel annál kisebb reakciót vált ki, míg végül megszokjuk. Az új és ismeretlen kategóriából átkerül a megszokott, veszélytelenbe. Ha ez a folyamat nem történne meg, akkor állandó készültségben kéne élnünk, ami nem csak megterhelő, de megnehezíteni az új dolgok megismerését is.

Egy példán keresztül talán még könnyebb átlátni. Ha egy nagyvárosban élünk, akkor az embertömeg, a város zaja, az utcák bűze fel sem tűnik, hiszen a mindennapi életünk része, megszoktuk. Mikor 1-2 hetes csendes, madárcsicsergős környezetben történő nyaralás után visszatérünk a városba az addig (az év 90%-ban megszokott) levegőt büdösnek érezzük, a forgalom alapzaját túl hangosnak halljuk és az embertömeg is túl nagynak tűnik. Olyan mintha minden érzékszervünkön érkező jel „felhangosodott” volna. Addig, amíg újra megszokjuk a „városi” ingerszintet, jobban elfáradunk a nap végére, még akkor is, ha teljesen kipihenten érkeztünk haza a nyaralásból, és még nincs is annyi kötelezettségünk, vagy munkánk. Egyszerűen kimerülünk a magasabb ingermennyiségtől és annak feldolgozásától.

Ha ez a fajta megszokási, alkalmazkodási készségünk nem lenne, nem tudnánk alkalmazkodni a környezet változásaihoz és fajunk már rég kihalt volna. Természetesen ez minden behatásra igaz, ami bennünket ér, azaz pl. szervezetünk igyekszik alkalmazkodni azoknak a kémiai anyagoknak a feldolgozásához, eltávolításához, ami káros lenne a szervezet számára.

Hozzászokási készségünk” nem egyforma, sőt egyénen belül is különböző behatásokra különböző lehet. Ismertek genetikai adottságok, amik hajlamosítanak az alkoholhoz, vagy egy adott kémiai struktúrához való hozzászokáshoz.

De a nevelés során is rászoktathatnak minket bizonyos addiktív viselkedésformákhoz. Ilyen, amikor a megfelelő viselkedésért cserébe egy étel, többnyire édesség, elfogyasztását tűzzük ki jutalmul. Ha ez rendszeres, akkor az étel fogalma megváltozik, nem a táplálék funkciója lesz az elsődleges, hanem a jutalom funkció. Ez már önmagában is kóros, és jellemző az étkezési zavarokban, elsősorban a bulimiában szenvedőknél.

De ha a megfelelő viselkedésért, teljesítményért cserébe valaki mindig tárgyi jutalmat kap, akkor a „tárgyi szerzés” kapcsolódik össze a jutalom fogalmával, ami pedig pl. a kóros vásárlásfüggőkre jellemző.

A tárgyakon, ételen keresztüli jutalmazásos megerősítésnél nem csak az addiktív viselkedésminta válik kórossá. Egyrészt azok az értékek, amiket a neveléssel belsővé, sajáttá akarunk tenni, nem válnak azzá, hanem mechanikusan állandóan külső ingertől függnek, (azaz visszafele is elsülhetnek, ha nincs ajándék nincs jó jegy), másrészt elmarad a pozitív lelki jutalom, azaz a szeretet, a szülőtől jövő elismerés kifejezése, ami a gyerekünk önbizalmának a kialakulásához kell. Így máris neveltünk egy olyan önbizalom-hiányos emberkét, akinek állandó pozitív megerősítésre van szüksége, de ennek csak a tárgyi (és vagy étel) jutalmazós formáját ismeri, tehát nagy eséllyel valamilyen kóros addiktív viselkedéshez, fog nyúlni, hogy jól érezze magát a bőrében.

Életünk, ideális esetben, tele van természetes megerősítőkkel, szokásokkal. Ezek vagy önmagukban kellemes hatásúak, vagy valamilyen kellemetlen állapotot szűntetnek meg. Ilyen szokások, tevékenységek a sport, a művészetek (műalkotás és műélvezet egyaránt), kulturális élmények (pl. filmek, színház, zene), baráti kapcsolatok, de ide tartozik a sex is. Ezek az elfogadott szokások kultúránként változnak, így kultúránként más megítélésű az alkohol, a dohány és bizonyos „drogok” fogyasztása. A természetes megerősítőkkel kiegyensúlyozottabbá tehetjük az életünket.

Mikor válik kórossá egy szokás? Kórosnak akkor minősítünk egy szokást, ha az károssá válik az egyén és/vagy a környezete számára. Ennek az első lépése, hogy egyre inkább kiszorítja a többi természetes megerősítőt, majd fokozatosan át veszi az uralmat az egyén felett, akinek a viselkedése megváltozik a kényszerbetegekhez hasonló mechanizmusok alakulnak ki. Egyre inkább szeparálódik a világtól, a gondolatait egyre inkább az adott szokással kapcsolatos gondolatok uralják. A hétköznapi élete, emberi kapcsolatai háttérbe szorulnak. Szinte kizárólag az adott kóros szokás elvégzésére szorítkozik. Ha ebben a tevékenységben bármi akadályozza, vagy hátráltatja, egyre nagyobb feszültséget érez. Ez a feszültség olyan nagy lehet, hogy miatta, addig betartott erkölcsi és társadalmi normákat áthághat. Ez látványos sebességgel alakul ki a kóros játékszenvedélyeseknél és a drogfüggőknél, de persze jellemző a többi addikcióra is. Bár nem olyan látványos, de ide tartoznak a munkamániások is. Gyakorlatilag bármilyen tevékenységünk válhat kóros szokássá, ha a fenti kritériumoknak megfelel. Még az amúgy pozitív hatású sport is, ha függőséget okozva, minden mást kiszorítva uralkodóvá válik az életünkben.

És még csak most jönnek a kémiai szerek. A kémiai vegyületekhez való hozzászokást két csoportra oszthatjuk.

Az első csoportban a kémiai szerek önmagukban nem váltanak ki idegrendszeri reakciókat (pl. örömérzést, megnyugvást, eufóriát), hanem fogyasztása az adott szocio-kultúrális környezetben egyfajta viselkedési minta/szokás. Azaz az örömérzést, vagy megnyugvást, a saját idegrendszerünk ingerületközvetítő anyagai és hormonjai idézik elő egyfajta tevékenység során. Ide tartoznak különböző étkezési szokások, fűszerek, vagy más kémiai függőséget nem okozó anyagok, gyógyszerek fogyasztása. Az ilyen anyagok elhagyása, bár nem kellemes, de nem okoz életveszélyes állapotot.

A második csoportba tartozó anyaguk önmagukban is előidéznek kémiai változásokat a szervezetünkben, idegrendszerünkben (örömérzést, megnyugvást, eufóriát okoznak). Így a fogyasztással kapcsolatos viselkedésminta mellet, számolnunk kell ezeknek a szereknek az idegrendszerre való hatásával is, illetve a kémiai hozzászokással is. A kémiai hozzászokás esetén a szer hirtelen elhagyása fontos kémiai változásokhoz, megvonásos tünetekhez vezethet, amely legtöbb szernél életveszélyes állapot. Ide tartozik pl. az alkohol-, a gyógyszer-, drogfüggőség, a dohányzás (nikotinfüggőség). Itt fontosak a genetikai adottságok. Többnyire van egy „kedvelt” szer, aminek kifejezettebb a hatása, azaz előfordul, hogy a „szer választ embert”. Ebben a csoportban egyszerre kell számolnunk a viselkedési és a kémiai-hozzászokással. Ezek nem párhuzamosan működnek, ezért néha kiszámíthatatlan és halálos következményük lehet. Pl. ha egy szerfüggő ember az adott kémiai szert nem a megszokott környezetben, hanem egy új környezetben fogyasztja el nem biztos, hogy a megszokott hatást éri el. Az új környezet hatásához még nincs hozzászokva (lásd a cikk elején), így más az idegrendszer készültségi állapota. Az ilyen esetek vezethetnek a dózisemelés nélküli túladagoláshoz.

Ha egy szokás egyre inkább úrrá lesz rajtunk, kórossá válik, akkor mindenképp kezelést igényel.

A kezelésnél figyelembe kell venni:

- hogy milyen mértékű a hozzászokás,

- hogy milyen típusú addikcióról van szó (viselkedési, vagy viselkedési és kémiai),

- milyen a függő alapszemélyisége, és milyen természetes megerősítő mechanizmusai vannak,

- van-e valamilyen más betegsége, amit a kóros szokás „gyógyít”,

- van-e az adott függőségre a családban példa (genetikai, vagy tanult minta),

- a környezetére mennyire jellemző, elfogadott az adott függőség.

Egy egyszerű példa, ami minden másra is igaz. Könnyebb annak leszokni a dohányzásról, akit a családja és a barátai támogatnak ebben, sportol és más tevékenységeket is űz, valamint nemdohányzó környezetben él és dolgozik.

Összefoglalva: Szokásaink, hozzászokásaink lehetnek pozitív és negatív hatásúak. Ahhoz, hogy egy szokás ne uralkodjon el rajtunk, ne függjünk tőle, legyen a készletünkben minél több természetes megerősítő. Jó közérzetet okozhatunk, vagy egy kellemetlen, feszült állapotot megszűntethetünk egy baráti beszélgetéssel, vagy egy jó pingpong csatával, de választhatjuk a káros hatású dohányzást, vagy egy függőséget okozó kémiai szert is. A döntés a mi kezünkben van és az is, hogy melyik megoldási módhoz „szokunk hozzá”.  Fontos, hogy minden maradjon a saját helyén. Az étel ne legyen jutalom, a kizárólagos tárgyi jutalmazás helyett adjunk és kapjunk minél több dicséretet, elismerést, szeretetet, figyelmet, hiszen ezek a legtökéletesebb és legegészségesebb természetes megerősítők.

Sok és változatos „pozitív addikciót” kívánok mindenkinek!

 

Dr. Fornádi Annamária

pszichiáter

Rovat: