szerda, 2018. augusztus 15., Mária

Miért leszünk lehangoltak nyaralás, utazás után?

Ismerős az érzés, hogy hazajössz lebarnulva, néhány új holmival, rengeteg fotóval, videóval, és míg a nyaralóhelyen úgy érezted, hogy kipihented magad és feltöltődtél, addig itthon kedvetlen, fáradt és lehangolt vagy? A nyaralást követő szomorúság létezik – de lehet enyhíteni rajta.

Miért leszünk lehangoltak nyaralás, utazás után?

Persze nem azzal, hogy akkor inkább el sem mész. Bár sokan próbálnak úgy védekezni a csalódás vagy negatív élmények ellen, hogy bele sem mennek az olyan helyzetekbe, amelyekben vagy amelyek után rosszul éreznék magukat, de így kimaradnak számos élményből és csodálatos pillanatból.

Más oldalról kell közelíteni, máshol van a megoldás.

Bár számos szakember szerint úri huncutság, nem létező jelenség a nyaralás utáni rosszkedv, mégis hajlamos vagyok hinni a saját tapasztalatomnak és mások beszámolóinak, hogy a post vacation blues, a nyaralás utáni lehangoltság létezik. Több tünete is lehet: fáradtság, nyugtalanság, düh, evéssel kapcsolatos probléma (túlevés vagy étvágytalanság), szorongás, üresség, a motiváció hiánya. Ráadásul az emberek egy része már a nyaralás utolsó napjaiban is elkezdi érezni ezt, ahogy tudatosul benne, hogy már csak 3 nap, már csak 2 nap, aztán holnap már vége…

Bárhol is töltötte az ember a vakációját, ha jól érezte magát, akkor hazajövetel után másnap munkába állni – az bizony gyötrelmes lehet. Épp azért az első tanács: ha lehet, a szabadságod/főnököd megengedi, legyen a hazaérkezés másnapja még a tiéd. Ez egyfajta átállás, hiszen beszélsz a barátaiddal, mesélsz nekik, letöltöd a fotókat/videókat, odaadod a hozott ajándékokat, jó esetben az itthon maradottak a kedvenc kajáddal/sütiddel várnak, és jól érzed magad még aznap is. Még nem kell ébresztőóra hangjára kelned, belefér a mosás/teregetés előtt vagy után valami kellemes program. A kipakolást, mosást ne hagyjuk máskorra, napokig kerülgetni a teli bőröndöt nagyon rossz érzés! És az üres cekker is kerüljön vissza a helyére: ne ez emlékeztessen a vakációra!

Ha nyaralás közben csínján bántál a képek megosztásával (esetleg a lakás üresen hagyását nem akartad a többiek tudtára adni), akkor hazajövetelkor oszd meg az emlékeidet másokkal. Családtagokkal, barátokkal, kollégákkal (bár ez irigységet szülhet), a facebookos ismerőseiddel. Ez a visszatekintés átmenet az ottlét és ittlét között. Ha megszeretted és itthon is kapható az adott ország egy-egy finomsága, akkor nosza, vegyél belőle, kínáld meg vele az itthoniakat is és mesélj, te hol ettél ilyet!

Sokan járnak úgy, hogy a nyaralás alatt jönnek rá: nem, nem és nem akarnak ott dolgozni, azokkal dolgozni, azt dolgozni, amit eddig. Az eltávolodás (fizikai és pszichológiai értelemben) segíti a tisztánlátást. Ha így jártál, akkor legjobb, ha már a nyaralás alatt átgondolod, mit kellene/lehetne változtatni, milyen lehetőségeid vannak, mi hátráltat abban, hogy szeresd a munkádat. Ha arra nem sok esélyed van, hogy hirtelen válts, akkor tervezd meg, mit kell megtanulnod, elsajátítanod a váltásig. És addig is: ha van valami hobbid, akkor élj annak is! Legalább egy pár dolog nyújtson örömöt, ha a munka csak a létfenntartásod érdekében kötelező rossz dolog.

Ha szereted a munkádat, akkor előfordulhat, hogy remek ötleteid támadnak a nyaralás alatt. A pár szóval feljegyzett gondolatok kidolgozására most jött el az idő és lehetőség. Nézz utána a neten, beszélj hozzáértőkkel, ha beosztott vagy, mutasd be az ötleted a főnökeidnek. Ha bejön a dolog, máris meglehet a pénz a következő utazásra. Volt olyasmi, ami hiányzott, míg távol voltál? Itthoni ízek? Hatalmas kád meleg víz, habfürdővel, egy izgalmas könyvvel? A kihagyott (de felvett, felvett) sorozatrészek? Nosza, pótold be – ez az itthoni pozitív élmény jó átmenet a nyaralás és munkanapok között.

Itthon is légy nyaraló! Fogadjunk, hogy kevesen ismerik olyan jól a városukat, mint az idelátogató turisták, akiket végigvezetnek a legszebb helyeken! Tégy úgy, mintha turista lennél és a hétvégén (vagy szabadnapodon) ülj fel egy városnéző buszra vagy fizess be egy idegenvezetésre. Nagyon különleges élmény lesz! Az itthoni teendőket állítsuk fontossági sorrendbe. Az üres hűtőt feltölteni, a ruhákat kimosni (esetleg kivasalni), a házikedvencet visszaszerezni az alkalmi szittertől, a hazahozott emléktárgyaknak helyet találni… Az első teendők után a munkával kapcsolatos dolgok is előkerülnek, de ne pánikoljunk be, ne túlórázzunk, hogy mindent azonnal be tudjunk pótolni, itt is érdemes fontossági sorrendben haladni és este időben letenni a tollat, szerszámot, klaviatúrát.

Van olyasmi, amit a nyaralás alatt szerettünk meg és itthon is kivitelezhető? Nézz utána, keress rá! A kirándulás, a horgászat, az éjszakai túra, a koktélozás, a rendszeres úszás – hogy csak pár példát mondjak – itthon is kivitelezhető. Én például alkotótáborban töltöttem az idei vakációmat, és még itthon is alkottam a következő héten ezt-azt, így még kitartott egy kicsit a remek érzés. Van olyan zene, ami befészkelte magát az agyadba a nyaralás alatt? Szerezd meg és hallgasd, mozogj rá, munkába menet is szólhat ez. Garantáltan felvidít. Ha összehaverkodtunk a helyiekkel, akkor tarthatjuk velük a kapcsolatot itthonról is, az így szerzett barátságok segítenek kicsit kitekinteni más élethelyzetekre, kultúrákra.

És végül a legjobb módja a szomorúság elkerülésének, ha már most elkezdjük tervezni, legalább fejben a következő vakációt. Lehet ez egy kicsi, hétvégi kiruccanás barátokkal, az őszi szünetben egy városlátogatás, a téli szünetbe beleférő utazás, vagy a következő nagy nyaralás helyszínének kitalálása. Várni, vágyakozni a következő vakációra sokkal jobb, mint szomorkodni azon, hogy a mostani véget ért!

Kéky Kira

Rovat: