péntek, 2018. április 27., Zita

Mások karácsonya mindig zöldebb?

Elégedett vagy a karácsonyoddal? Olyan volt a tavalyi, mint amilyennek képzelted? Képes vagy átélni a várakozást, megélni az ünnepet? Egyáltalán mitől lesz ünnep a karácsony?

Mások karácsonya mindig zöldebb?

A szocialista érában nőttem fel, ahol nem jött a Jézuska. A fát és az ajándékokat sem ő hozta. A karácsonyfát a piacról vettük, apám vágta méretre, hogy beleférjen a karácsonyfatalpba, és közösen díszítettünk fel szenteste délelőttjén. Aztán apa és anya jött, hogy az ajándékokat a családi „szent helyre” tegye. Merthogy nálunk az ajándékok egy hatalmas kockás hátizsákban „laktak”. És mindig én húztam ki őket, én bontottam ki, igen, az összeset én bontottam ki, és én mondtam meg, hogy szerintem az az ajándék kinek szól. Persze nem volt nehéz, abban az időben a férfiaknak trikó volt, vagy ing, nyakkendő volt az ajándék, meg persze zoknik, apám - dohányos lévén - egyszer egy pipát is kapott tőlünk és cseresznye ízű pipadohányt.

Hagyomány volt, hogy én adtam oda mindenkinek az ajándékát és én kaptam a legtöbb puszit szenteste. Imádtam, még kamaszként sem mondtam volna le erről a kiváltságról. Érdekes, hogy egyetlenegy ajándékot sem vagyok képes felidézni azokból a régmúlt karácsonyokból azok közül, amiket kaptam. Csak az érzésre, az izgalomra, a várakozásra emlékszem. Pedig akkor még nem volt advent, nem volt gyertyagyújtás, közös éneklés…

Emlékszem, a pontyot megvettük élve a piacról és két napig ott úszkált a fürdőkádban, ezzel lehetetlenné téve a normális fürdést, mert amikor mi akartunk fürdeni, akkor a ponty tátogott a lavórban – ez rettenetes látvány volt. Aztán apám 24-én fejbe csapta egy hatalmas fejszével, és én soha az életemben nem voltam hajlandó pontyot enni - azóta sem. Este, amikor a nappaliban körbeültük az asztalt, akkor senki nem imádkozott, egyszerűen koccintottunk és nekiláttunk. Emlékszem, alig vártam a vacsora végét, hogy végre kibonthassam azt a rengeteg ajándékot, mert az a nagy kockás hátizsák minden évben tele volt. Tele volt, de nem azért mert gazdagok voltunk. Számomra a karácsonyi ajándék kategóriájába akkor és azóta is simán belefér a póló, a trikó, de még a meleg zokni is – ez van, én így nőttem fel, erre telt. És ez volt a családi hagyomány több mint 10 éven keresztül. Sok apróság, sok bontogatnivaló, annyi, hogy kétszer kelljen fordulni, mire a szobámba tudom vinni. De talán minden családnak megvannak a karácsonyi hagyományai, amelyek öröklődnek, vagy amelyeket kialakítanak, és egyáltalán nem minden család számára ugyanaz a karácsony.

Most mondhatnék sallangokat arról, hogy ahol szeretet van, ott minden van, meg hogy nem az ajándék számít, meg hogy mindenhol jó, de legjobb otthon, de nem mondok. És nem jövök történettel szegény családokról sem, meg arról, hogy a semmiből hogyan lehet előteremteni a karácsony varázsát, ilyen történetet már számtalant hallottunk és pár nappal karácsony előtt mindig tele velük a Facebook. Nem is tudom már hova akartam kilyukadni, talán arra, hogy sok minden megváltozott a 70-es, 80-as évek óta, amikor gyerek voltam.

Most már lehetne nyugodtan lehetne imádságot mondani vacsora előtt, sőt templomba is elmenni az éjféli misére, a fát is hozhatná a Jézuska, lehetne levelet is írni neki, hogy ki mit kér, de nálunk más a hagyomány. A lányom a kívánságlistáját nekem küldi el, viberen. Modern hagyomány. Élő pontyot már nem lehet venni – szerencsére -, a boltban kötelesek átküldeni szegény állatot a másvilágra, hogy ne vergődjön órákig zacskóban vagy a lavórban. Üzleteket sem járok már, hogy ajándékot vegyek, már hetekkel ezelőtt megrendeltem azokat online. Receptet sem nagymamám régi füzetéből választok a szenteste halas fogásához, hanem főzős oldalakról, esetleg videón is megnézem, miként készül el. Persze én is meghatódom a különböző nagy cégek karácsonyi reklámfilmjeitől, mert remek rendezéssel és csodálatos képsorokkal elhitetik (velem is), hogy az ünnep a szeretetről szól. De közben tudom, hogy a valóságban sokkal összetettebb dolog mindez. Többről szól. Sokkal többről, talán másról is.

Túl a sokadik idei adományozásomon (az utolsó csomaggal szemezek már csak, amit egy 10 éves kislány anyukájának szánok és postára kell még adnom) úgy gondolom, a karácsony nem valami szirupos mázzal leöntött családi összeborulás, nem is valami vallásos esemény, még csak nem is a mindent elsöprő szeretetről szól. Legalábbis nem mindenkinek, nem kötelezően, akármennyire is megpróbálják lenyomni a torkunkon! Mindenkinek másról szól a karácsony. Mindenkinek másért kedves.

Példának okáért nekem a fa feldíszítése az ünnep – ezt imádom. Erre várok december eleje óta. És aztán arról a fél percről, amíg a férjem vagy a lányom az ajándékát – azt, amit gondosan megterveztem és rejtegettem hetek óta – végre kibontja. Mi hármasban karácsonyozunk, illetve a négylábújaink társaságában. A karácsonyi menüből nekik is jár. Ez is hagyomány. Az ajándékokat a legkisebbtől a legértékesebb felé haladva adjuk át, sorban mindenki kap egyet, aztán kezdődik egy új kör míg el nem fogynak a csomagok. Egy volt kolléganőmék, Emeséék viszont hatalmas karácsonyt tartanak, náluk együtt ünnepel az egész család: a volt és a jelenlegi feleség, az összes gyerek (akik már felnőttek), és van két unoka is. Minden karácsonykor elvágnak egy almát annyi felé, ahányan vannak, hogy jövőre is mindenki ott legyen...

Míg én ki nem mozdulnék Szenteste a meleg lakásból, másnak épp az a hagyomány, hogy közösen nézik a város fényeit. Egy kedves barátom családja úgy ünnepel, hogy végigmennek az Andrássy úton, át Budára, keresztül az alagúton, fel a Gellért hegyre a Hegyalja út és az Orom utca közti, víztározó feletti parkba, onnan gyönyörködtek a város fényeiben. Egy ilyen alkalommal a Bazilika elé visszatérve még találtak néhány árust, aki nem zárt be, és emlékül vettek ott is ajándékot egymásnak. Aztán visszaültek az autóba és felkeresték azokat a helyeket, ahol felnőttek, felidézték a régi emlékeket. Csak este 11 után értek haza, akkor ették meg a vacsorát és akkor volt az ajándékozás is. Peti azt mondja, amikor először csinálták így, az volt az addigi legboldogabb karácsonyuk.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy a boldogsághoz talán csak az kell, hogy valami közös dolog történjen. De talán az, hogy egy percre magadba tudj szállni. Vagy az, hogy egy picit másnak tudj segíteni. De lehet, hogy ez sem kell a boldogsághoz, mert elég az ünnepi vacsora illata vagy a karácsonyfa látványa. Elég talán egy ölelés, de az is lehet, hogy ez a karácsony is úgy múlik el, hogy hiányérzet marad utána. És még talán ez sem baj. A karácsony nem az, amit a reklámfilmekben látunk, a karácsony nem az, amit elvárnak tőlünk, a karácsony nem más, mint egy olyan forma, amit mi töltünk meg tartalommal, hagyományokkal, érzésekkel. És ez így jó.

Bármilyen is lesz, boldog karácsonyt kívánok!

Kéky Kira

Rovat: