vasárnap, 2018. december 9., Natália

Már fáj, hogy mindig fáj!

A fájdalom életünk része. Néhány - csak szerencsésnek gondolt, de valójában veszélyben lévő - embert kivéve mindenki megtapasztalta akár már magzati állapottól, egészen a haláláig. Megszámlálhatatlanul sokszor és megszámlálhatatlan módon fájhat valamink – így a világ egyik legnagyobb jótéteménye a különböző fájdalomcsillapítók feltalálása. De néha megy ki a fejünkből (pláne, ha az épp fáj), hogy miért is fájunk?

Már fáj, hogy mindig fáj!

A fájdalom jó. A fájdalom hasznos. Szerintem kevesen vannak, akik nem akadnak ki ezen a két kijelentésen, pedig igazak, még akkor is, ha minden épeszű ember tiltakozik ellene. A fájdalom ugyanis potenciális szöveti károsodásra, sérülésre, a szervezet belsejében kialakuló betegségre, gyulladásra, veszélyre figyelmeztet. Azért van, mert így megállunk (szó szerint) a rohanásban, és ha szükséges, akkor azonnal cselekszünk a veszély elhárítása és a szervezet egészséges állapotának helyre állítása érdekében.

Ha nagyon egyszerű példán keresztül akarom ezt magyarázni, akkor, ha szögbe lépünk, a fájdalom megállásra késztet minket, másodjára már nem helyezzük rá a testsúlyunkat a sérült lábra, sőt a fájdalom miatt elrántjuk a lábunkat, és minden izmunkkal arra készülünk, hogy megakadályozzuk az elesést. De ez nem elég: a fájdalom eztán is ott van, és arra kényszerít, hogy kivegyük (vagy valakivel kivetessük) az idegen testet. És hatására a lábat gyógyulásig kíméljük, pihentetjük. Ha nem okozna fájdalmat a sérülés, akkor szöggel a lábunkban élnénk addig, amíg ez a sérülés és az idegen tárgy okozta fertőzés végzetessé nem válna.

Ugyanez a helyzet, ha valahol belül fáj valamink: ízületünk, derekunk, mellkasunk, torkunk… Jelzi, hogy valahol olyan folyamat zajlik, amely veszélyezteti a szervezet épségét. Minél erősebb a fájdalom, annál gyorsabban fordulunk vele orvoshoz, és kezdődhet meg a diagnózis és a terápia felállítása. Ez a fájdalom, ez a testi elváltozás miatti érzet tehát hasznos, mert figyelmeztet és enyhülése, megszűnése a gyógyulás jele. Ám akkor most jövök két másik kijelentéssel.

A fájdalom rossz. A fájdalom haszontalan.

Hogy miért? Hisz épp az előbb mondtam, hogy életet ment, veszélyre figyelmeztet. Ám van, amikor értelmetlenül fáj valami, a fájdalom nem testi eredetű, hanem idegi eredetű. Ilyen például az arcidegzsába. A környéki idegrendszerben zárlat keletkezik, a kórosan viselkedő ingerületi pont mentén a jel eléri az agyat, az agyban pedig leképeződik, hogy honnan jönne is a valódi inger, ha ezen az idegpályán jönne. Az agy ezért tévesen fájdalomként érzékeli azt a jelet is, ami ép és egészséges helyről érkezett. Ebben az esetben az orvos és a beteg is majdnem tehetetlen, hiszen nincs mit meggyógyítani, nincs olyan szervi elváltozás, melyre felhívná a figyelmet a fájdalomérzet. Itt a fájdalom öncélú. És ami a legrosszabb: ebben az esetben a szokásos fájdalomcsillapítók nem hatnak.

Ráadásul a fájdalom stresszt okoz a szervezetben, szívdobogást, vérnyomás-emelkedést, a pupillák kitágulnak, szaporává válik a légzés, erős fájdalom hatására pedig elsápadás, verejtékezés, sőt akár ájulás is bekövetkezhet. És a hatás később is jelentkezhet: félelmet, szorongást válthat ki, alvászavart és depressziót is okozhat. Ez a krónikussá váló fájdalomra még inkább igaz.

Ha valamink fél évnél is régebb óta fáj rendszeresen, az egyre romló egészségi állapotba taszít minket. Az állandósult, krónikus fájdalom az agy fájdalomfeldolgozó központjának korai öregedéséhez vezethet. Vizsgálatokkal bizonyították, hogy akár már kétévnyi fájdalom után is mérhető térfogatbeli eltérések alakulnak ki, azok a bizonyos agyterületek zsugorodnak, melyek szervezetünk belső fájdalomcsillapító rendszerének részei. Ez aztán tovább erősíti a fájdalomérzést. Végső esetben fájdalomszemélyiség alakulhat ki: az ebben szenvedők már utazni sem mernek, sőt az otthonukból sem mozdulnak ki, képtelenek szociális érintkezésben részt venni, minden alárendelődik a szenvedésnek, az esetek majdnem felében depresszió alakul ki – ez pedig még lejjebb szállítja a fájdalomküszöböt.

A krónikus fájdalom szindróma rejtélyes betegség. Az esetek többségében fej-, ízületi- vagy hátfájdalom, esetleg nyak-, váll-, csípő, vagy bármely izom- vagy idegi fájdalom hatására alakul ki. A folyamat úgy néz ki, hogy a fájdalom zavarja az elalvást és rontja az alvás minőségét, emiatt krónikus kialvatlanság jelentkezik, ez koncentrációzavarhoz vezet, ami egyrészt nehezíti a meglévő fájdalom melletti munkavégzést, másrészt komoly stresszforrást jelent. Ez tovább rontja az alvás minőségét, a fájdalom pedig egyre elviselhetetlenebbnek tűnik – ami lehetetlenné tesz az illető pihenését – és kész is az ördögi kör.

Épp ezért, ha valakinél nem múló fájdalom jelentkezik, akkor ne halogassa az orvoshoz fordulást, mert minél tovább húzza, annál jobban megkeseríti a saját életét. Egyrészt megfelelő diagnosztikai eszközök állnak rendelkezésre, hogy kiderülhessen a fájdalom oka, másrészt már hatékony gyógyszerek vagy terápiák érhetők el, melyekkel a körforgás megszakítható, és a beteg életminősége helyreállítható! 

KK

Rovat: