csütörtök, 2018. augusztus 16., Ábrahám

Lustának lenni is kell néha – de azért ne emeljük művészi szintre a halogatást!

Ismeritek azt az érzést, hogy eltelik egy egész nap úgy, hogy igazából semmit nem tudsz felmutatni, amit „csináltál volna”? Felkelés után itt-ott rendrakás, itt-ott törölgetés, itt-ott szortírozás, vásárlás, valami ehető dolog összerakása, és vége a napnak. Majd ha kérdezik tőled, mit csináltál ma, ha őszinte akarsz lenni, azt kell mondanod: semmit. 

Lustának lenni is kell néha – de azért ne emeljük művészi szintre a halogatást!

Utoljára az iskolai éveim alatt válaszoltam ezt a fent nevezett kérdésre. Anyám – mint ahogyan most én is a saját gyerekemmel – értetlenkedve hallgatta. Hogyhogy semmit? Semmi különöset. Csak azt, mint mindig. Vagy azt sem.

Itthonról dolgozom, így magam osztom be az időm. És így bizony előfordul, hogy ha egy-egy kevésbé kedvelt tevékenységre kell rávennem magam, akkor valahogy kifolyik az idő a kezem alól. Észrevétlenül este lesz, aztán éjszaka – és én alig haladtam, már ha egyáltalán belekezdtem a munkába. Ilyen napokon egyébként hirtelen rengeteg tennivalóm támad a lakásban: valahogy mindig megakad a szemem valamin, amit meg kellene csinálni: eltenni, szétválogatni, mosni, összehajtani, megfőzni…, csak a munkához ne kelljen hozzákezdenem…

Állítsátok meg a Földet, és akkor nem kell leszállnom róla!

Néha persze ez is kell. Ha hónapokig nagy volt a hajtás, ha kimerültél, fáradt vagy és nincsenek új ötleteid, gondolataid, akkor le kell állni. Ilyenkor a pörgés nem vezet semmi jóhoz, nem sikerélmény, hanem szorongás lesz a következmény.

Pihenni is (tudni) kell. Tudom, néha bűnnek tűnik aludni, bűnnek tűnik békésen kávézgatni akár 20 percig is, csak állni valahol és nézni az embereket vagy a természetet, bambulni a tévé előtt, úgy belefeledkezni egy könyvbe, hogy elmenjen vele egy egész nap… De ez nem haszontalan idő, ez az idő jár nekünk, kell nekünk. Énidőnek hívják manapság divatosan, és divatos hangoztatni is, hogy van nekünk „énidőnk”. Amikor a mi kényelmünk, a mi vágyaink a fontosak. Régebben az emberek egész évben hajtottak és nyáron egy hetet pihentek valahol – ez volt a jutalma a verkliben töltött hónapoknak. Ma már sokan apró „énidőket” hasítanak ki maguknak, akár hét közben is – ha tehetik persze. Rossz esetben ez a kedvenc sorozat megnézéséből áll – jobb esetben akár egy-két nap is elmehet úgy, hogy igazából csak élsz bele a világba és hagyod magad sodorni. Ha van kedved, sétálsz egy nagyot, ha nincs, akkor otthon maradsz és olvasol, százszor is kinézel az ablakon és csak bambulsz, nem főzöl, csak harapsz valamit, gondolkodsz a nyári terveken és végre rendet teszel a szekrényben… És a nap végén, ha kérdezik, mit csináltál, azt mondod: semmit. Mégis elment a nap, és jól érezted magad. Jobban, mint máskor.

Ha így van, akkor erre bizony szükséged volt! Önzőnek lenni néha nagyon jó és néha kell is.

Sokan vannak, akik úgy gondolják, ha csak egy pillanatra is leállnak, ha a szórakozást vagy a pihenést teszik első helyre egyszer és a munka vár, akkor azzal bűnt követnek el, akkor lusták és semmirekellők. Pedig néha azzal nyerünk időt, azzal nyerünk energiát, ha kissé lelassulunk!

Néha szükség van arra, hogy ne frusztráljanak minket a tennivalók, hogy ne hajtsuk magunkat halálra. Ha megállunk egy pár percre – és azt a pár percet értékesen töltjük el – akkor sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni utána! Kiélvezni egy csésze kávét vagy teát, elolvasni egy cikket a kedvenc újságunkból, kibámulni az ablakon, élvezni a napsütést vagy hallgatni az eső kopogását és aztán újra munkához látni - ez bizony nem lustaság, hanem szükséglet, melynek kielégítéséről gyakran elfeledkezünk.

Merjünk tehát néha lelassulni, magunkra figyelni és lopni magunknak egy pár percet vagy órát.

Ám van, hogy erre nem alkalmas a helyzet, épp a körmödre ég a határidős munka, te pedig lázasan keresed azt a körömlakk-mintát, amit a buszon láttál valaki kezén. Az egyperces projekt (bizisten gyorsan megtalálom, mindjárt meglesz!) már 20 perce tart és már 30 lap is meg van nyitva a böngésződben, már rúzsokat is nézel és becsábultál egy online drogériába… Ismerős?

Nos, ez helyzet bizony más tészta!

A titok: tedd meg azonnal!

Ha ezt tapasztalod, akkor vélhetőleg valami olyasmi jönne a napirendben, amihez nem fűlik a fogad. Vannak nemszeretem feladatok – ezeket onnan ismerni fel, hogy elkezdésük előtt számos „halaszthatatlan” dolgunk támad: feltenni egy mosást, porszívózni, felhívni valakit, megírni egy levelet, sokszor annyi feladat kerül elő a semmiből, hogy a „nemszeretem” munkára sor sem kerül aznap. Ismerős? Nos, ez nem vezet jóra, ez egyértelmű. Nincs mit csinálni, túl kell esni rajta – nincs kifogás, ne engedjünk a kísértésnek, mert hajlamosak lehetünk addig halogatni azt a valamit, míg vagy kapkodva fogjuk megcsinálni, vagy elkésünk a határidővel, és viselhetjük annak negatív következményeit.

Írjunk listát és számozzuk be, hogy mi a fontossági sorrend. A legfontosabbnak pedig haladéktalanul essünk neki. Ha kipipáltunk valamit, akkor jutalmazzuk meg magunkat – de lehetőleg ne azzal, hogy aznap már semmit nem csinálunk!

Ha azt érezzük, hogy kifolyik a nap az ujjaink közül, akkor írjunk "Mit ne csináljunk" - listát is. A „ma nem nyitom meg a Facebookot”, illetve „nem kapcsolom be a tévét” ígéret például nagyon hatékonyan felgyorsíthatja a napi munkamennyiség mielőbbi teljesítését. Érdemes kipróbálni!

KK

Rovat: