szombat, 2018. augusztus 18., Ilona

A „lelkes amatőr” - interjú Sass Dániellel

Így definiálja magát Sass Dániel, aki az egyik kereskedelmi csatorna főzőmusorában bukkant fel az elmúlt évben. A második helyezést elérő fiatalemberről azóta kiderült, nem csak a főzésért rajong, hanem a futásért is. Mindkét tevékenységbe akkor szeretett bele, amikor változtatni akart a külsején, mára pedig a szenvedélyévé vált.

Sass Dániel

A Konyhafőnök 3. évadába amatőr szakácsként jelentkeztél. Előtte sem profi séfként dolgoztál. Milyen ízvilágot hoztál otthonról, a szüleidtől?

Talán még az amatőr szakács jelző is túlzó volt azon a napon, amikor besétáltam azon a bizonyos ajtón, ami a Konyhafőnök stúdiójába vezetett. Nagyon szerettem főzni, de pontosan tudtam, hogy a szakácsok, még ha amatőrök is, messze nem ott tartanak, ahol én. Hobbiból töltöttem el viszonylag sok időt a konyhában. Tettem ezt gyerekkoromban is Hajdúszoboszlón, ahol felnőttem. Nagyon szerettem nézni, ahogy anyukám és nagyszüleim „bűvészkednek” a konyhában. Látni akartam a folyamatokat, meg akartam ismerni azokat a lépéseket, melyek a jobbnál jobb ebédekhez vezettek. Természetesen a házias ízek azok, melyeket otthonról hoztam. Amikor erről beszélek, a húsleves vagy éppen a kakaós kalács ízét érzem a számban.

Az olasz konyha a kedvenced, de vajon milyen magyar ételeket ajánlanál egy híres olasz étteremnek?

Az olaszok lazasága, könnyedsége és életigenlése érződik az ételeikben is. Nincs túkomplikálva semmi, mégis minden annyira komplex és tökéletes, hogy nem nehéz rajongani érte. Talán az olvasók közül is sokan vannak, akik nem ismerik a slambucot, mely az alföldi régiónk egyik jellegzetessége. A tészta, paradicsom, paprika, szalonna és a burgonya izgalmas találkozása ez. Biztosan ez lenne az, amivel besétálnék egy olasz konyhára. Nézzék csak meg, hogy a tésztával mi is mennyire jól bánunk!

Manapság rengeteg főzőműsort láthatunk a tévében, és az interneten is sokan a saját kreációikkal büszkélkednek a közösségi oldalakon. Szerinted mi az oka annak, hogy az emberek nagy része ennyire érdeklődik a főzés iránt?

Gasztroforradalom van, nem vitás. Most ezt az időt éljük. Ha a belvárosban sétálunk, egymást érik az újabbnál újabb streetfood helyek, az éttermek pedig csillagokra hajtanak. Mindenki jót akar enni, már nem elégszünk meg egy hot-doggal, és a hamburger is minimum kézműves legyen. Leginkább a főzésről és a mozgásról látunk tartalmakat a közösségi médiában is, de ez engem rendkívül boldoggá tesz. Két olyan dologról beszélünk ugyanis, ami csak és kizárólag épít minket. Ossza meg büszkén mindenki, ha kreált valami izgalmas ételt, vagy futott 5 kilométert a Margitszigeten! A műsorgyártók is felismerték, hogy a főzés mára sokkal fontosabb lett, mint bármikor. Nem csoda, hogy egyre gyakrabban szakítja meg a sorozatokat 1-1 látványos, szépen megkomponált főzős műsor. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor azt is látjuk, hogy a férfiak azok, akik többször nyúlnak mostanában a fakanál után. Egy férfi a konyhában: ezzel is ki akarunk tűnni az egyébként egyre inkább homogén tömegből.

Milyen szerepe van ma a közös étkezésnek szerinted a magyarok életében, és te mekkora hangsúlyt helyezel erre?

Nálam az étkezésnek misztikus jelentősége van. Viszonylag kevés időm van napközben, de mindig szakítok arra időt, hogy nyugodtan tudjak enni. Az evés jóval több mint a táplálék magamhoz vétele. Olyan családból jövök, ahol mindig együtt ültünk asztalhoz, és ekkor beszéltük át az ügyes-bajos dolgainkat is. Egy rántott hús is több ma nekem, mint egy bundázott hús. Érzem a vasárnap illatát, a szülői gondviselést, mikor beleharapok egybe. Nekem ezt jelenti egy étkezés. A sztorikat, a nevetéseket, a közös elmélkedéseket. És persze a jobbnál jobb falatokat. Mindenki valahogy hasonlóan vélekedik erről, de közben tudom, látom, hogy a mindennapi rutinnak nem tud része lenni a közös étkezés itthon, mert mindig túlágosan sietünk.

Hogyan hatott az életedre egy kereskedelmi csatornán való szereplés, a hirtelen jött médiafigyelem?

Nem vitás, hogy hozott változást az életemben a hirtelen jött népszerűség, de csak és kizárólag pozitívan tudok beszélni róla. Mi mást is tehetnék: egy kiváló műsorban jutottam el a döntőig, és emberek tízezrei ismertek és kedveltek meg. Soha nem felejtem el azokat a szülői leveleket, amelyekben gyermekeik őszinte rajongással teli szavait tolmácsolták. Önmagában már ez annyira építi az embert, ami miatt mindenkinek ki kellene próbálnia egyszer. A médiafigyelem egy lehetőség, amit én igyekszem jól kihasználni.

Milyen új lehetőségeket hozott mindez számodra? Mik a további terveid?

Önmagában már az is új lehetőség, hogy ezekre a kérdésekre válaszolhatok. Ami még engem is meglepett, az az, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon már közel 13.000 követőm van. Az emberek szerették nézni, ahogy főzök, és a döntő után számtalan üzenetet kaptam, melyben arra buzdítottak, hogy véletlenül se hagyjam abba, mert hiányoznék nekik. Terveim szerint eleget is fogok tenni a kérésüknek.

Többször lefutottad már a félmaratont, és most a maratonra készülsz. A futás egy olyan magányos sport, amely gyakran készteti az embereket arra, hogy saját magukra figyeljenek. A külsőd változása mellett egy belső átalakulást is átéltél?

A futás egy csodálatos sport, ami keményen edzi a testedet, lelkedet és az elmédet is. Talán éppen az a gyönyörűsége, hogy egyedül vagy. Ilyenkor minden felelősség a tiéd. Ekkor nem háríthatsz, senki mást nem hibáztathatsz semmiért, nem támaszkodhatsz másra. De a sikereidet is egyedül éred el, és ez elmondhatatlanul inspirál. A mindennapoknak nem tud része lenni, hogy 2 órán keresztül csak magadra fókuszálj, átgondold, mit miért teszel. A futás számomra egy komoly lelkigyakorlat: le kell küzdeni a fizikai fájdalmakat, és közben teljesen kitisztítani az agyat is. A futás versenyzés nélkül is szerethető, de amikor először futhattam félmaratont Budapest lezárt utcáin olyan emberekkel, akiknek szintén ugyanaz volt a célja, mint nekem, mesés érzés volt. Meg is fertőzött. Azóta már többször futottam le a 21 km-es távot több tízezer ember társaságában. Kiváncsi vagyok, hogy dupla távon dupla akkora lesz-e az eufória a célban. Szerintem igen, ezért izgatotan várom már a novemberi maratont.

Korábban elégedetlen voltál a külsőddel, ezért döntöttél úgy, hogy váltani fogsz. Sokan szeretnék ezt megtenni, de mégsem sikerül nekik. Hogyan vennéd rá azokat, akik változtatni akarnak az életükön, de még nem voltak erre képesek, hogy tegyék meg az első lépéseket?

Mindenkinek elégedetlennek kell lennie önmagával, ha változtatni szeretne. Én is így tettem. Az életmódváltásnak az lett az eredménye, hogy főzni kezdtem és sportolni. Most arról beszélgetünk, hogy jól szerepeltem egy főzős műsorban és maratonra készülök. Mi ez ha nem önigazolás? A lehetőség mindenkinek adott.

Tökéletes férfinek is nevezhetnénk, aki jó sportoló, van egy jó szakmája, és még a konyhában is kiválóan megállja a helyét. Milyen elvárásaid vannak a másik nemmel szemben? Hasonló teljesítményeket vársz el, vagy egészen más szempontok alapján ítélsz meg egy nőt?

Nem tudom, hogy mi a tökéletesség definíciója. Biztosan tudom, hogy nem vagyok az. Hiszem ugyanakkor, hogy teljesebb ember tudok lenni a felsorolt tulajdonságok miatt. Ami a hölgyeket illeti, nincs egy listám, melyek alapján megitélek egy nőt. Fontos, hogy önmagával szemben kritikus legyen. Ha valakivel azonos az értékrendünk és egymást tökéletesnek látjuk, akkor nincs szükség semmi másra.

Fiatalon többféle területen tudtál eredményeket elérni. Mire vagy a legbüszkébb?

A legnagyobb eredményemnek azt tekintem, hogy tudok motiválni embereket. Van akit a munkámmal, van akit a futással, és van, akit a főzéssel.

Egy marketinges, aki csaknem profi sportoló és szakács lett – ahogy magadat jellemezted: a „lelkes amatőr”–. Ha a különböző tevékenységeidre gondolsz, amelyekben sikereket értél el, mi a jelszavad?

Mindig törekszem a tökéletességre, és arra, hogy napról napra tágítsam ismereteimet, merjek kilépni a komfortzónámból. Ha jelmondatot kellene megfogalmaznom, akkor talán az lenne, hogy „hidd el, hogy lehetetlen nem létezik.” Én ezt élem meg folyamatosan.

PM

 

Rovat: