hétfő, 2018. október 15., Teréz

Jön a VéNégy Fesztivál!

Emberléptékű is, de a programkínálata igazán pompás, közel van Budapesthez, de elég távol ahhoz, hogy azt érezzük, kimozdultunk, zene is van, színház is van, DJ-k szettjeire táncolhatunk, vízparton ejtőzhetünk - szóval, nem túlzás azt állítani, a váci VéNégy a fesztiválkínálat egyik legcsábítóbb ajánlata. Már csak oda kell mennünk július 5. és 9. között.

Jön a VéNégy Fesztivál!

A váci fesztivál ugyan nem idén debütál, azonban korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozó, zenei programokkal színesített rendezvény idén szintet lép, és az aktuális fesztiválkínálat jolly jokere lehet.

A VéNégy mindazoknak szól, akiknek a legnagyobb fesztiválok talán már túl nagyok, de azért szívesen megnézik legjobb hazai koncertzenekarokat, akik szívesen ejtőznek és fürdőznek árnyas vízpartokon - képzeljük el, mintha felvinnénk Vácra a Római-partot -, akik vevők a kortárs színházi kultúrára is, szívesen megnéznek nem csak hazai, de lengyel, cseh, vagy szlovák társulatokat is, s akik aztán este és éjszaka szívesen táncolnak DJ-k zenéire. És persze azoknak, akik imádják a Dunakanyart, köztük azoknak a budapestieknek, akik szívesen mozdulnak ki a fővárosból és annak agglomerációjából, de örülnek, ha négy nap zenés-bulizós, kultúrával teli vakációért nem kell messzire utazni.

Bővebb információ a rendezvényről: www.v4fest.eu

Rovat: