szerda, 2018. október 17., Hedvig

Iparművészet mindenkinek

Hogyan csomagolható be a világ első, jelenleg is legnagyobb iparművészeti- és designmúzeuma, mely évente 3 millió látogatót vonz, 15 nemzeti gyűjteményt ölel fel, s melynek teljes bejárásához 15 kilométert kellene gyalogolnunk? Kételyekkel telve érkezek az Iparművészeti Múzeum legújabb kiállítására, mely a londoni Victoria and Albert Museumot, vagyis – mint menet közben kiderül – leginkább annak gyökereit igyekszik bemutatni.

A miliő pazar. Türkiz, piros és fehér falak, üvegtárlókkal tűzdelt, letisztult termek, melyekben még a hőmérséklet is a londoni múzeumot idézi. Fel is tolulnak a V&A-s emlékek: a gótika gyöngyszemei, Vivienne Westwood kollekciója, kortárs dél-afrikai fotók.. Aztán a hideg visszaránt a múzeum megálmodója, Albert herceg mellszobrához és megkezdődik a 16 fejezetre bontott időutazás közel 350 tárgy segítségével. Megtudjuk, hogy a Victoria & Albert Museum története 1851-ben indult, a londoni világkiállítással, melyre különleges, habarcsot és téglát nem igénylő, üveg- és acélpalotát húztak fel a viktoriánus építők. Képzeljük el (vagyis ott a tucatnyi akvarell!) a hatalmas, többszintes csarnokot, üveg szökőkúttal, a Hyde park termetes szilfáit befogadni képes kupolával. És engedjük tovább a fantáziánkat, mert enélkül a kiállítás értelmét veszti: helyezzük magunkat a XIX. század közepének Angliájába. A brit birodalom átöleli a földgolyót, a britek a leghatalmasabb nemzetnek tartják magukat. A tudományos felfedezések kora ez, az ipari forradalomé, melynek vívmányait vasút szállítja a fogyasztókhoz. Ugyanakkor pont a tömegtermelés kezdi pusztítani a kézművesség hagyományait, elindul az olcsó, értéktelen, ál-művészi tárgyak kereskedelme.

A művészet és az ipar kapcsolata elveszni látszik, a művészet egyéni szabadságára alapuló képzés is hibádzik. Itt lép színre a Viktória királynő férje, Albert herceg, aki az iparosképzés minőségének emelése, a tudomány és a művészet befolyásának iparra való kiterjesztése érdekében életre hívja az 1851-es világkiállítást. A Crystal Palace-t hatmillióan(!) keresik fel, hogy megtekintsék a százezer kiállított tárgyat: gépeket, ipari találmányokat, kézműves tárgyakat, bútorokat, szobrokat, stb., melyek fele a Birodalomból, a többi egyéb országokból érkezik. A kiállítás első hat fejezete ennek az időszaknak, a múzeumalapítást megelőző eseményeknek krónikája. Az akvarelleken, tervrajzokon kívül vannak itt tárgyak is szép számmal, pl. Rothbart és Kolb csodálatos, trónnak is beillő tölgyfa karosszéke, neogótikus, angyalokkal keretezett támlával, sárkányszárnyú vaddisznófejű karfákkal vagy Jennens & Bettridge papírmasé alapú, gyöngyház berakásos, virágmotívummal díszített palacktartója. A feliratokból pedig végigkövethetjük, hogyan került a világkiállítás tárgyainak egy része először a Museum of Manufacturers, majd 1857-ben a South Kensington Museum épületébe.

A SKM (1899-től új nevén: V&A) gyűjteményének magját középkori és reneszánsz műalkotások, szabadalmazott találmányok és épületmodellek adták, emellett művészeti könyvtár is nyílt. Az esti nyitvatartásoknak, tárlatvezetéseknek, ingyenes belépési lehetőségeknek köszönhetően pedig megvalósulhatott – immár állandó helyen – Albert herceg és a múzeum első igazgatója, Henry Cole álma: a(z ipar)művészet immár mindenkié lehetett, egyszerre a közízlés és a gyártás formálója. És innentől kicsit logikai fonalát veszti számomra a kiállítás, de talán nem is baj, hiszen ahogy Julius Bryant kurátor is hangsúlyozza a tárlathoz kapcsolódó kisfilmben: a V&A az „inspiráció szentélye”, kincsesház, ösztönzés az alkotók és a közönség számára egyaránt. Nem várja el senki, hogy stílusokat, periódusokat ismerjünk fel: sétáljunk hát az esztétika által vezérelve, merüljünk el a használati tárgyakba valamint műremekek kópiáiba (ne feledjük, a V&A jelentős oktatási szereppel is bírt!) zsúfolt szépségben. Simogassuk meg gondolatban az ólommázas cseréptálban napozó teknőcöt, kuncogjunk a Michelangelo Dávidjához készült, ápoló és eltakaró gigantikus fügefalevélen, kívánjuk meg William Morris kecses gránátalmás tapétáját. Csodálkozzunk rá a multikulti kavalkádra: ott egy japán porcelán váza testébe rejtett jegesmedvékkel, itt egy habkönnyű, leányálomnyi indiai muszlin ruha és az eredetit megszégyenítő, stukkó és márvány Alhambra makett. És ne feledjük, mindez csak a V&A gyűjteményének a felszínét karcolgatja! Ha tehetjük, fedezzük fel egyszer magunk is a londoni „kincsesházat”!

Föld Judit

Rovat: