szombat, 2018. november 17., Hortenzia, Gergő

Három testvér, három történet

Eszter, Bori és Barbi mintha nem is tesvérek lettek volna. Külsőleg sem hasonlítottak egymásra, ami pedig a személyiségüket illeti, mintha nem egy anya és apa nevelte volna fel őket. Ennek ellenére kislány korukban még egyformán gondolkodtak arról, milyen lesz az életük, készen kapták a követendő mintát. A körülöttük élő felnőttek, a szüleik, rokonaik, a család barátai mind ugyanazt az utat járták be: huszonévesen házasságot kötöttek, majd nem sokkal később gyerekeket vállaltak, házat építettek, kocsit vettek. Kamaszkorukra sok minden megváltozott körülöttük. Tinédzserként szembesültek azzal, hogy nem csak egy járható út létezik: a szülők nem mindig maradnak együtt, a nők és a férfiak néha nem vágynak arra, hogy két-három gyereket neveljenek, sőt minden családban akad egy kalandozó, külön utakat járó nagynéni vagy nagybácsi. A „lehet másképp”-pel ekkor szembesültek, a hogyanra azonban egyelőre még nem tudták a választ.

Három testvér, három történet

Eszter fiús lány volt. Szívesen húzott túrabakancsot, hallgatott alternatív, világmegváltó zenéket, ha tehette, utazott, először belföldön, aztán messzebbre is. Szerette a nyelveket, vonzották a messzi tájak, felfedező típus volt. A gyerekvállaláson nem igazán gondolkodott. A főiskolán ismerkedett meg későbbi férjével, akinek határozott elképzelései voltak a közös életükről: nagy család kerttel, kutyával, macskával. Gyorsan jöttek a gyerekek egymás után. Négy szülés, évekig szoptatás, pelenkázás, járni tanulás, biciklizés, iskola, külön óra, pályaválasztás. Eszter már csak akkor ocsúdott fel, amikor negyvenes évei elején járt. A felnőtt lét küszöbén álló gyermekei egyre több időt hagytak neki saját maga számára. A hirtelen jött szabadságot pedig Eszter arra használta fel, hogy beteljesítse korábbi álmait: férjével járják az erdőt, bicikliznek, wellness hétvégékre mennek, távoli országokat járnak be.

Bori már tizenévesen odavolt a gyerekekért. Kezdettől fogva valamilyen segítő szakmában képzelte el magát, végül a gyógypedagógiánál kötött ki. A speciális óvodákban eltöltött hosszú tanulóévek után az autizmus kezelésének elismert szakértőjévé vált. Egy rövid félresikerült házasság és egy viharos szerelem után, harmincas évei végén talált rá arra a férfira, akivel hosszú távon az együttélést is el tudta képzelni, és mellette, vele a kaland is megmaradt az életében. Sokat gondolkozik azon, hogy még nem késő, annyi „fogadott” gyerek után vállalhatna egy sajátot is. Már nem biztos benne, hogy lenne elég türelme, kitartása, de így, negyven felett sem adta fel.

Barbit fiatalon beszippantotta a vendéglátás: műszakok, éjszakázás. Eleinte élvezte, mert sok pénzt keresett, és sokkal inkább képzelte el magát itt, mint egy irodában ülve. Később már egyre inkább fárasztotta, de benne ragadt. Kissé fásult lett a harmincas éveire, nem igazán tervezett, gyermekvállalásban pláne nem gondolkodott, amikor is megjelent az életében egy csendes, halk szavú férfi, aki nemsokára megkérte a kezét. Nem gondolkodott túl sokat, férjhez ment. Egy hosszú munkanap után észrevett egy furcsa kinövést a hátán, ami fokozatosan egyre nagyobb lett. A rutin műtét után a szövettani vizsgálat sokkoló eredményt hozott: melanoma. Elment az előírt vizsgálatokra, egy specialistához a klinikára, de nem fogta fel, hogy mindez vele történik. A kezelések sikeresnek bizonyultak, majd két éven át minden lelete ugyan negatív eredményt hozott, de a rettegés, a folyamatos belső feszültség egyre elviselhetetlenebbé vált. Barbi döntött: gyereket szeretne. Rögtön teherbe esett, és egy gyönyörű gyermeknek adott életet. Azóta újabb két év telt el, kisfia bölcsibe került, ő pedig visszament napi hat órában dolgozni. Már nem gondolkodik semmin, csak egyszerűen boldog, és örül annak, amit az élettől kapott.

PM

Rovat: