szerda, 2018. szeptember 19., Vilhelmina

A hang kicsit másképp

Pál Dénesnek sokféle arca van. Nem csupán az a kissé drámai, édes-bús, amit a választott dalok megköveteltek tőle a Voice-ban. Életvidám fiatal srác ő, akinek – és ez nem túl gyakori manapság – elvei vannak, amelyektől nem tágít. Jól teszi! Hiszen tehetsége így is repíti – méghozzá egyre magasabbra.

Kicsoda Pál Dénes?

Tessék?

Hogyan látod saját magadat? Mi a legfontosabb tulajdonságod?

Elsősorban optimista vagyok, és szerintem életvidám is – bár ez az egy helyben állós produkciók során talán nem nagyon jött le.

És még?

És még empatikus is vagyok.

Tapasztalataim szerint utóbbi tulajdonság jár néhány pofonnal.

Igazad van, manapság tényleg nem szerencsés az embernek kiadnia saját magát, mert a törtetők, az énközpontúak olykor átlépnek rajtunk, de hiszem, hogy így is van jövőnk. Én most lehetőséget kaptam, hogy nagyon sok emberhez eljuttassam azt, amit képviselek. Érdekkapcsolatok, kompromisszumok nélkül értem el idáig, úgy, hogy nem adtam fel az elveimet.

Oké, de a tehetséged vitathatatlan, úgy egy kicsikét könnyebb.

Remélem. De talán nem csupán a hangom, hanem a személyiségem is megragadta az embereket, talán az is segített nyerni a Voice-ban.

Bocs, hogy ezt mondom, de sok jelző jutott volna eszembe rólad a műsor alapján, de az életvidám nem lett volna az első tízben. Szerinted miért

Olyan dalokat énekeltem, amelyeket enyhe drámaiság itatott át, amelyek megkövetelték a komolyságot. Tény, van egy ilyen énem is, de van egy másmilyen is, egy jóval vidámabb, s a zeneszámok terén is igyekszem bővíteni a repertoárt, hogy ne azonosítsanak ezekkel az édes-bús dalokkal.

Végül is még csak huszonegy éves vagy, nem igaz? Bőven van időd. Tényleg, miért jelentkeztél a Voice-ba?

Másfél éves harc volt ez önmagammal. Nem éreztem késznek magamat, féltem a média világától, láttam, hogy sokan elindultak ezen az úton és teljesen más emberek lettek, mire a végére értek. Nem tudtam, hogy rám is ez vár-e. Aztán tavaly tavasszal belenéztem a széria néhány külföldi adásába és nagyon megtetszett, arra gondoltam: most vagyok huszonegy, most kell kihasználnom a lehetőséget.

Volt olyan pillanat, amikor megbántad, hogy jelentkeztél?

Olyan nem. De olyan igen, hogy azt mondtam: na most jöhetne két hét szünet, hogy egy kicsit kisimuljanak a dolgok, hogy csökkenjen a stressz. Nem is az énekléssel volt baj, arra számít az ember, hogy sokat kell próbálnia, hanem a további elvárásokkal, amiknek meg kellett felelni, s amelyek olykor azért okoztak zavart az én fejemben is. De sikerült átlendülni a gondokon és önmagamat adni.

Mennyire nehéz együtt élni a hirtelen jött népszerűséggel?

Furcsa.

Jó furcsa, vagy rossz furcsa?

Inkább jó. Érdekes, hogy megyek a városban, és összesúgnak a hátam mögött az emberek, vagy éppen rám mosolyognak. Egy darabig már semmi nem lesz annyira természetes, mint régen volt. De a barátaim végig mellettem álltak és most is mellettem állnak, úgyhogy jó ez így, ahogy van.

Fizikailag jól bírod a strapát?

Egyelőre igen. Bár a rendszertelen evés azért meglátszik rajtam. Amúgy sem vagyok az a hú de vastag alkat, de most még fogytam is, úgyhogy mindenképp fel kéne szednem néhány kilót. A jövő héttől elkezdek tudatosan étkezni.

És sportolni?

Azzal eddig sem volt gond, egész életemben sportoltam. Hat évig úsztam, fél évig vízilabdáztam és indultam futóversenyeken is. A sprint ment jobban. Fociztam, mint mindenki gyerekkorában, a legújabb szenvedély pedig a kerékpározás. Ugye, én miskolci vagyok, úgyhogy itt van a Bükk a közelben, a haverokkal gyakran kelünk útra például Lillafüredre és egyszer körbekerékpároztuk a Balatont is. Ma meg éppen szánkózni megyek a csajokkal. Már úgy értem az unokahúgommal és a keresztlányommal...

Már késő, szépen belesétáltál a csapdába. Szóval mi a helyzet a csajokkal?

A családban?

Hát persze...

Na jó, tudom, mire vagy kíváncsi. Sok levelet kapok, meg sok kommentet, ami nagyon jó érzés, de egyelőre nem tudok mit kezdeni velük, mert a csajozás most egyáltalán nem férne bele az időmbe.

Tény, hogy egymást követik a nagy események az életedben. Először a Voice, majd a Dal. Nem ijesztő ez a sok kihívás?

Nem, inkább motiváló. Nem vérre menő küzdelem ez, nem kell megszeppenni, csak mindig a saját feladatunkra koncentrálni, és akkor nem lehet baj.

Nincs is benned drukk?

Dehogyis nincs! Mindig van. De nem olyan stressz ez, ami túlnő rajtam, hanem inkább jófajta adrenalin, ami előrébb visz...

Tóth Anita

Fotó: TV2

Rovat: