vasárnap, 2017. december 17., Lázár, Olimpia

Gyermekkorom legszebb nyara

Életem első külföldi utazására 12 évesen, a '80-as évek közepén került sor. Apám az egyik nagy hazai hőerőmű vállalat régi dolgozójaként jutott hozzá egy kedvezményes, kéthetes lengyelországi üdüléshez. Egy névtelen kisfaluba egy szép nyári estén érkezett meg velünk a busz, a fárasztó zötykölődés azonban természetesen csak a felnőtteket viselte meg, mi, gyerekek mámorosan szálltunk ki 12 óra után a nem éppen modern, minden luxust nélkülöző járműből. 

Gyermekkorom legszebb nyara

Úgy éreztük, a paradicsomba érkeztünk meg: körülöttünk csodálatos dombok, hegyek, a szállásunk mellett pedig egy kisebb folyó, amely, mint később kiderült, kiválóan alkalmas fürdőzésre. A többemeletes épület, amelyben 13 napig laktunk, méltán nevezhető üdülőnek. Nem szálloda, nem hotel, nem youth hostel, hanem üdülő. E szónak az igazi jelentését csak azok foghatják fel, akik még a szocializmusban (is) nyaraltak. Egy nagyobb szobában helyeztek el négyünket, amelyhez saját fürdőszoba tartozott, de itt minden a puritanizmusról szólt: egyszerű fehér tucatágynemű, se törölköző, se WC-papír, kádkilépőről vagy hajszárítóról pedig akkoriban nem is álmodoztunk.

Megérkezésünk másnapján a negyvenes igazgatónő nagy szeretettel fogadott minket – akit az ott töltött idő alatt minden nap ugyanabban a harmonikára gyűrt fekete selyemszoknyában láttunk -, akárcsak a személyzet, a vendégszeretetre nem lehetett panaszunk. 

A napi háromszori étkezés illeszkedett az üdülőhöz. A reggelihez minden alkalommal kaptunk tejlevest betűtésztával, ezzel az étellel itt találkoztam életemben először és utoljára, és sem akkor, sem azóta nem hiányolom. Ebéd és vacsora alkalmával a főfogások általában ízletesek voltak, a desszert viszont esténként abban merült ki, hogy kaptunk egy kis tál átlátszó, rózsaszín, íztelen zselét, ami a lengyel puding lehetett. A faluban nem lehetett sok mindent kapni, így gyakran átmentünk a néhány tíz kilométerre fekvő városkába, ahol az élelmiszerboltok kínálata finoman szólva meglepett bennünket: kenyér, vaj, konzervek. Ahhoz képest otthon mi már dúskáltunk a jóban, a „hatalmas" választékban. Mindez élesen megmaradt bennem, mint ahogy az is, hogy mindenütt találkozhattunk a lengyel származású II. János Pál pápa képével, szocializmus ide vagy oda. 

Mindez azonban tulajdonképpen senkit nem zavart. Egész nap jártuk a környező hegyeket, pingpongoztunk az üdülő alagsorában lévő sporthelyiségben, ahol mást nem is igen lehetett csinálni. A legmelegebb napokon hűsöltünk a folyócskában a helyiekkel együtt, délutánonként pedig sorban álltunk a part mellett lévő gofris bódénál. A tulajdonos láthatóan alig győzte az óriási forgalmat, amit mi generáltunk, a csokis-tejszínhabos édesség ugyanis az otthoni árakhoz képest fillérekbe került, mi pedig ezzel kárpótoltuk magunkat az esti zselés „izéért”. Életem legszebb külföldi nyaralása volt, amelyet a családommal töltöttem.

PM

Rovat: