csütörtök, 2018. augusztus 16., Ábrahám

Fess szabadon!

Hány ember állítja magáról, hogy ő a pálcikaembernél tovább nem jutott a rajzolás terén, festeni pedig maximum egy pacát tud. Pedig mennyi csodás lehetőséget hagy ki az, aki ezek után elhiszi magáról, hogy ő márpedig nem tud festeni, de meg sem próbálja igazán. Íme, itt egy kis gyorstalpaló azoknak, akik elég bátrak belevágni egy egészen új hobbiba, vagy csak felfrissíteni egy korábbi szenvedélyt.

Fess szabadon!

Alapvető kérdés, hogy milyen festékek között nézelődjünk? Néhány alapvető fajta a következő: akvarellfesték, akrilfesték, olajfesték. Mindegyik típussal más-más hatást lehet elérni, más-más célokra jók. Az alap is másféle; valamelyik festék a papírt, megint másik a vásznat szereti, azon mutat jól. Persze lehet kísérletezgetni, keverni a stílusokat, például az akrilfestékkel szinte bármire lehet mintát varázsolni.

Az akvarellfestéket szokás vízfestéknek is nevezni. Vízzel hígítjuk és akvarellpapírra festünk vele. A papírt feszítsük ki egy táblára maszkoló szalaggal, ezután fessünk rá. Ez a legkönnyebb festési mód; gyönyörű légies, áttetsző hatások érhetőek vele. Nagyon szép színei vannak, és sokszor használják tájképek vagy virágok ábrázolására. Nyugodtan próbáljuk ki mi is, legyünk bátrak, és egy kis türelemmel meglepődünk, milyen szépségek fognak kikerülni a kezeink közül.

Az akrilfesték a hobbi művészek egyik kedvenc alapanyaga, hiszen rengeteg dologra hasznosítható. Festhetünk vele papírra, vászonra, fára, falra. Ezt is vízzel hígítjuk, a színeket pedig bátran keverhetjük. Az akvarellfestékkel ellentétben itt akár világos színt is vihetünk fel a sötét színekre. Ha a végén átlátszó fényes akril lakk spray-vel rögzítjük a képet, élénk színeket és erős tartósságot kapunk. Ha még csak valóban ismerkedünk a festéssel, vegyünk pár stencilt. Igazán sokféle mintával kaphatóak, az egész egyszerűektől kezdve az összetettekig. Ezzel a módszerrel könnyen és gyorsan festhet bárki, aki nem is gyakorlott. Szerezzünk be egy szivacsecsetet, amivel egyszerre nagyobb felületen vihető fel festék.

Az olajfesték már valóban a bátraknak való, akik előtte gyakoroltak más technikákkal. Lenolajjal hígíthatjuk, és vászonra vagy alapozott farostlemezre festhetünk vele. Ennek a festéknek a végeredménye nagyon szép mély, erős színek lesznek.

Szerezzünk be egy egyszerű kis állványt, ami megkönnyíti a munkánkat. Akár szép időben kitelepülhetünk a kertbe vagy egy parkba is, ahol a jó levegőn alkothatunk. Kikapcsol, ellazít és megnyugtat ez a hobbi. Adjunk nyugodtan a gyerekek kezébe is ecsetet, szivacsot, stencilt, egy formára vágott krumplit vagy pecsétet. Biztosan maradandó élmény lesz számukra, ha saját kis kezükkel alkothatnak valamit.

PM

 

Rovat: