csütörtök, 2018. augusztus 16., Ábrahám

Én és a foci

Az idei Európa Bajnokság különleges volt. A magyar válogatott meglepően sikeres szereplése megmozdította az egész országot, beleértve a lányokat, nőket, asszonyokat, anyákat, nagymamákat. Az izgalmas meccseket együtt nézte az erősebbik és a gyengébbik nem, de valljuk be, ritka pillanatok voltak ezek. Az EB és a VB hallatán a nők zöme a fejét fogja, hogy egy jó pár hétre lemondhat a kedvenc sorozat, egy-egy romantikus film nézéséről, hacsak nincs két tévékészülék a lakásban. A férfiak sokszor hangoztatott érve ilyenkor, hogy de hát csak négyévente kell ezt eltűrniük a ház asszonyainak, ami persze azt jelenti, hogy kétévente, mert két ilyen nagy eseményről beszélünk.

Én és a foci

Huszonéves koromig én is csak annyit láttam a fociban, hogy apám a televízió elé telepszik, néha felkiált, kiabál, mi meg a nővéremmel és anyámmal két óra hosszára kereshettünk más programot. A hozzáállásom akkor kezdett megváltozni, amikor egy vérbeli focirajongóval kerültem közelebbi kapcsolatba, ami végül öt év együttélés lett. Párom nem nyugodott bele abba, hogy élből elutasítom a futballt, helyette kérte, hogy üljek le vele, és nézzek bele egy kicsit, milyen fantasztikus ez a játék. Türelmesen magyarázott, én pedig lassan megértettem, felfogtam és élvezni kezdtem azt, ami a pályán történik. Négy éve voltunk együtt, amikor a világbajnokság Barcelonában ért bennünket, a döntőt Brazília játszotta Németország ellen. Azt a párommal gyorsan eldöntöttük, hogy nem a szállodai szobában nézzük végig a mindent eldöntő mérkőzést, hanem valami közösségi helyen, ami végül egy kis helyi étterem-kocsma lett. A kezdés időpontjára a hely megtelt spanyolokkal, akik annyira lelkesek voltak, mintha ők játszottak volna. Természetesen ott mindenki a braziloknak szurkolt. A dél-amerikai ország győzelmét nehéz szavakkal leírni: brazil zászlókkal száguldozó autók, vidám, éneklő felvonulók, spontán utcazene és tánc minden sarkon.

Idén megfogadtam – az EB elején még nem sejtettem, hogy a magyarokért is érdemes lesz szorítani -, hogy mivel jelenleg Franciaországban tartózkodom és ők adnak otthont a rendezvénynek, a házigazdáknak szurkolok. Bár mindig izgalmas egy másik országban megélni egy ekkora horderejű eseményt, az idei különösen izgalmasnak tűnt, hiszen a franciáknak minden esélyük megvolt arra, hogy bajnokok legyenek, ezúttal azonban mégis inkább otthon lettem volna. Összefacsarodott a szívem, amikor láttam a budapesti Körúton ünneplő tömeget, azt a felhőtlen örömöt, amit mi itt kénytelenek voltunk a négy fal között megélni.

Sebaj, gondoltam, jöhetnek a franciák. Nos, az igazi ünneplést ebben a kis városkában a németek legyőzése után élhettük át: ujjongó tömeg, petárdák, a kedélyek csak hajnal körül csillapodtak le. A döntő eredményét - végül a portugál csapat diadalmaskodott - az itteniek fegyelmezetten vették tudomásul, az utcák hamar kiürültek. Az idei EB is sokat adott nekem, dupla izgalom két csapatért, amelyek méltán lehetnek büszkék a teljesítményükre.

PM

Rovat: