hétfő, 2018. július 16., Valter

A csecsemők szüleiktől tanulják a humorérzéket is

6 és 12 hónapos koruk között a csecsemők szüleik reakcióját figyelve tanulják meg, hogy mi a mulatságos – idézte amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap. A harminc csecsemő bevonásával lefolytatott tanulmányban a New Hampshire-i Egyetem kutatói John Sparrow vezetésével különböző helyzetekbe hozták a csecsemőket és szüleiket, az eseményeket pedig videóra rögzítették, majd elemezték. Úgy találták, hogy bár a 6 hónapos babák hosszabb ideig meredtek az abszurd eseményre, jelezve, hogy ismeretlen számukra, reakciójuk nem függött a szülő reakciójától. Ugyanakkor alaposan megnézték a szülőt akkor, amikor az nevetett. Az abszurd esemény és az azon való nevetés alapos megfigyelése és összekötése lehet a magyarázata a kutatók szerint annak, hogy miként fejlődik ki aztán a babáknál a humorérzék 12 hónapos korukra. Egyéves születésnapjukra a gyerekek akkor is nevettek az abszurd eseményeken, ha a szüleik éppen kifejezéstelen arcot vágtak közben.

 

Rovat: