péntek, 2018. december 14., Szilárda

Csak egy ipszilon – miért annyira fontos ez?

Egy ipszilonnal kezdődött minden. Olyan jól nézett ki a családnevem ezzel a nemesi végződéssel, hogy firtatni kezdtem nagyanyámnál, ugyan nem voltak-e kutyabőrös őseink, mert akkor engedélyeztetném úgy a családnevemet: Kéky. Azt mondta, hogy de, talán, az 1800-as évek környékén. Ám 25 évvel ezelőtt „éppcsakfelnőttként” nem volt türelmem levéltárról levéltárra mászkálni azért, hogy kiderüljön, jár-e nekem az a nyavalyás ipszilon! Na de most! Itthon, a számítógép előtt ülve is kideríthetem!

Csak egy ipszilon – miért annyira fontos ez?

Az internetes kutakodás egyrészt könnyű, mert otthonról, egy pohár kakaó (vagy kinek-kinek ízlése szerinti ital) társaságában órákig lehet böngészni – ám ha valaki ezt csak amatőr módján teszi, csupán a Google használatával, akkor nem fog sokra jutni. Találhat töredékes információkat, régi cikkeket, de valódi, a családfához szükséges adatokat nem.

Pedig bizisten elérhetőek azok is – csak tudni kell, hol keressük, és hogyan!

A saját emlékezetünk – mint egy kinyújtott, a távolba vesző hajókötél – a nagyszülőkig, esetleg valamelyest a dédszülőkig nyúlik.  Szőlőbirtok a Dunántúlon? Felvidéki rokonok? I. világháború előtt megesett lány? A családi legendárium részei, de általában alig kézzelfogható adatok.

Vannak azonban olyan ingyenes, vagy kis befizetéssel használható weboldalak, melyek igazi kincseket rejtenek: születési, házassági és halotti anyakönyveket, gyászjelentéseket, temetői síremlékeket, sorozási listákat, peres iratokat… Mindazt, amiből – ha ügyesek vagyunk – kideríthetjük nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink, szépszüleink múltját. Kitartó kereséssel az 1600-as évekig is vissza tudunk menni!

Balkézről született gyerek? Bolondokházába zárt asszony? Gyilkosságért letartóztatott családapa? Kolerában meghalt suszter? Nemesi család – de vajon csak köznemes? Hisz az 1700-as években voltak nemes kocsmárosok, csizmadiák és más kézművesek, és persze értelmiségiek is, hiszen a szegényebb nemes családok fiai, amikor valami megélhetést, foglalkozást kellett keresniük, gyakran igyekeztek értelmiségi pályát választani. Mennyi titok lappang a múltunkban! Belenézni az őseink életébe olyan, mintha egy családregényt, néha krimit olvasnánk.

De vajon mennyire lett felkapott mostanában az, hogy keresik az emberek az őseiket? Vajon mi lehet az oka ennek az érdeklődésnek?

- Divat lett mostanában a családfakutatás – erősíti meg az érdeklődésemet Kalamár Katalin, a Family Tree Kft. kutatási igazgatója, akitől segítséget kértem a keresgélésben. Azt meséli, hogy a 90-es években még alig ültek páran a levéltárakban és kutattak az anyakönyvekben, aztán a kétezres évek elején már harcolni kellett a helyekért.

- Ma már inkább otthonról, egy laptoppal az ölükben kutatnak azok, akik érdekelődnek a téma iránt, hiszen nagyon sok anyag felkerült az internetre és ez folyamatosan bővül – teszi hozzá.

Lám, az internet kinyitotta ezeket a kapukat is. Ami eddig drága vagy időigényes, rosszabb esetben felesleges és hiábavaló utazással járt, az ma már otthonról kideríthető – legalábbis nagyon gyakran.

A kreativitás és a kitartás is fontos – hívja fel a figyelmet a kutatási igazgató, és kiderül, hogy olyan nagy az érdeklődés, hogy ma már kétnapos tanfolyamokat is szerveznek, melyeken teljesen gyakorlatias oktatás zajlik: különböző, a civileknek is elérhető adatbázisokban mutatják a keresési technikákat. Így megtanulható, hogy miként lehet olyan weboldalakat találni, ahol levéltári dokumentumokat, anyakönyveket, könyveket lehet böngészni. Akit régóta, vagy csak mostanában foglalkoztat intenzíven az őseinek származása, annak kincsesbánya egy ilyen (akár ajándékba is adható) hétvégi oktatás.

Ezt követően - mondja Kalamár Katalin - már csak kitartásra van szükség, hiszen a családfakutatás egy véget nem érő dolog, olyan nincs, hogy már mindent kikutattunk.

És persze a krimik izgalmát nyújtja, amikor meglepő eredményeket találunk. Minden családban van érdekes történet, vagy valami titok, amire fény derülhet. Az anyakönyveket böngészve találkozunk vallásokkal, ez adott esetben lehet teljesen más, mint a sajátunk. Megtudhatjuk nagyszüleink, dédszüleink halálának az okát. Válásokat, özvegységeket, sok férjet vagy feleséget. Vannak katonai adatbázisok, sorozási listák, ahol szintén találhatunk leírást valamelyik ősünkről, akár olyan mélységben is, hogy milyen színű haja, szeme vagy betegsége volt az illetőnek, sánta volt-e vagy dongalábú, esetleg szép szál, derék ember. Léteznek fellelhető iskolai értesítők, bírósági iratok, családi és nemesi összeírások, ahol szintén nagyon érdekes történetekkel lehet találkozni.

És persze izgalmas, hogy a századforduló környékén több mint másfélmillió magyar vándorolt ki Amerikába. Akadt köztük olyan is, aki itthon hagyta a családját, abban a reményben, hogy pár év múlva majd kiviszi őket is - ám nem így alakult, kint új családot alapított. Mégis megesett, hogy a családfakutatás, vagy a ma már napok alatt elvégezhető és megfizethető DNS-teszt segítségével - akár 100 évvel később is – egymásra találnak a családtagok.

Nekem eddig csak egy napom volt rá, hogy kutakodjak, egyelőre ott tartok, hogy az 1800-as évek elején még mindig mindenhol pontos i-vel írták a Kéki nevet az iratokban. De nem adom fel – hátha létezik az a kutyabőr valahol! Addig pedig csak az újságírói nevemben használom az ipszilont, mert olyan szép és különleges. A múltam végül is csak rám vár, nekem kell felfedeznem!

Kéky Kira

Rovat: