hétfő, 2018. május 28., Emil, Csanád

Ciprus - Afrodité otthona

A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete a mediterrán térség ékköve. A szerelem és szépség istennője olyan magával ragadó szülőhelyet választott, ahol a kristálytiszta tengerpartok, a zöldellő fenyvesek, a kopár, sziklás domboldalak egyaránt megtalálhatóak. Aki erre jár, feltétlenül béreljen autót, és keresse fel a szebbnél szebb történelmi látnivalókat.

Ciprus - Afrodité otthona

Évente mintegy két millióan választják Ciprust úti célnak, rendkívül kellemes klímája miatt ugyanis nem csak nyáron, hanem már most, tavasszal és késő ősszel is lehetőséget biztosít a fürdőzésre. A szigeten több mint negyven éve osztoznak a görögök és a törökök. 1974-es kettészakadása óta az északi török rész lemaradt a fejlődésben, míg délen egyebek között az angol tőkének is köszönhetően folyamatosak voltak az építkezések, beruházások. Az északi rész csak az utóbbi években indult látványos fejlődésnek, mivel szinte még érintetlen természeti szépségeinek köszönhetően egyre inkább az idegenforgalom középpontjába kerül. 

 A ciprusiak mediterrán felfogású, életvidám emberek: a görögök és törökök életszeretete, jó hangulata a legtöbb helybélire jellemző. Élvezik az életet, a napsütést, a finom ciprusi ételeket és italokat, jókat beszélgetnek családtagjaikkal, ismerőseikkel, de akár a nyaralókkal is szívesen szóba elegyednek.

A csodálatos partszakaszok, a türkizkék tenger, a helyi gasztronómia és a ciprusiak vendégszeretete már önmagában elegendő ahhoz, hogy néhány napra elfelejtsük a szürke hétköznapokat, de az aktív pihenésre vágyók sem fognak unatkozni a szigeten. Ciprus bővelkedik történelmi látnivalókban, természeti szépségekben, így érdemes felkerekedni, és szétnézni egy kicsit.

Történelmi látnivalók

Az ókori görögök által i.e. 7. században épített Apollo szentélye Ciprus délkeleti részének dombjaira épült. Az egykor fontos vallási központban Apollót a természet és az erdők isteneként tisztelték. A Limassol város közelében lévő történelmi romok között kétezer éves fürdő, fogadalmi gödör, tornaterem, papok lakóhelye, kiszolgáló épületek is láthatóak. A régészek által helyszínen talált dísztárgyak, kézműves ereklyék nagy részét múzeumokban őrzik, néhány kivétellel: több nagyméretű váza, díszes agyagedény, faragott kőtömb az eredeti helyén is megtekinthető.

Oroszlánszívű Richárd esküvőjének helyszínén, Limassol központi részén ma lovagvár magasodik, amit az évszázadok során többször is átépítettek. A ké méteres vastagságot is elérő falak igen biztonságos építményt jelentettek, a környék legfontosabb erődítménye volt a közelben található Kolossi vár mellett. Jelenleg az épület falain belül középkori múzeum működik, mely 1987 óta mutatja be folyosóin és termeiben a kor fegyvereit, tárgyait.

Larnaka egyik legszebb látnivalója, a Szent Lázár templom a város központjában, a tengeri sétány közelében található. A 9. században épített imahely nem csupán a város, de Ciprus egyik legtöbbet látogatott történelmi emléke is. A templom névadója csodálatos feltámadása után Ciprusra hajózott. Miután megérkezett a szigetre, püspöknek választották, ezt a tisztséget 30 éven keresztül töltötte be.

Nem csak a keresztény, de a muzulmán vallás követői is emeltek maguknak szentélyt a szigeten. A Hala Sultan mecset, a muszlimok szent zarándokhelye a larnakai repülőtértől mindössze 5 kilométer távolságra fekszik. Bár a pontos életkorát a régészek sem tudták pontosan kideríteni, az építmény alapjai kétezer évesnél is régebbiek. A mecset kertjét személyesen a környéket akkoriban irányító pasa tervezte. A kertbe egészen a 19. századig fontosabb török elöljárókat is temettek.

Természeti csodák

Ciprus keleti partszakaszának szemet gyönyörködtető látnivalói az Ayia Napa közelében található tengeri barlangok, melyek közül néhány a tengervíz fölött átívelő, természetes boltív, néhány viszont akár 50-60 méter mélyen is benyúlik a szárazföldbe. A középkorban csempészek ezekbe a barlangokba rejtették el a zsákmányukat: alkalmi kincsvadászok a mai napig lelkesen keresgetnek, hátha találnak valamit. 

Az Akamas félsziget Ciprus egyik legnagyobb nemzeti parkja. A csaknem 230 négyzetkilométeres terület igen változatos: a tengervíz homokkal borított, lankás partokat, és meredek, sziklákkal csipkézett öblöket egyaránt mos. A partvonaltól bentebb eső területek zöldellő fenyveseiben, mediterrán bokrai és virágai között számos túraútvonal vezet. Az egyik legismertebb turista út Ciprus egyik legszebb tengerparti szakaszába torkollik, a helyiek által méltán „kék lagúnának" nevezett parthoz: a kristálytiszta tengervíz a kék minden árnyalatában pompázik, a felszín alatt akár 30-40 méterre is ellátni. Aki búvárkodni szeretne a szigeten, ennél tökéletesebb helyet nem is találhatna.

Az Akamas-félsziget északi oldalán bukkanhatunk rá arra a legendás helyre, ahol maga Afrodité fürdőzött. A fürdő maga egy zöldellő környezetben, gyalogösvényen megközelíthető barlang medencéje, amelyet egy sziklából fakadó forrás táplál. A mítoszok szerint Adonisz épp Cipruson, az Akamas félszigeten vadászgatott, amikor a forrást felfedezve szerette volna csillapítani szomját. A barlang medencéjében azonban szokásához híven épp Afrodité fürdőzött, akinek mezítelen testét megpillantva Adonisz első pillantásra beleszeretett. A forrás vizét sokáig a fiatalság forrásának is tartották, ám emberi fogyasztásra nem alkalmas.

PM

Rovat: